Pénteken indul a balatoni komp
A kompok Szántódrévből 7.00 és 18.00 óra között, Tihanyrévből 7.30 és 18.30 óra között óránként indulnak.Betelt a pohár a püspöki konferenciánál
A tanács szerdai ülésén áttekintette az egyházi oktatási intézmények aktuális kérdéseit, és úgy döntött: az Alkotmánybíróságtól kéri a 2008. évi közoktatási kiegészítő támogatást meghatározó kormányrendelet és a közoktatási törvényt módosító 2009. évi törvény felülvizsgálatát, mivel álláspontja szerint azok több ponton sértik az egyházak oktatással kapcsolatos alkotmányos jogait és az Apostoli Szentszékkel kötött nemzetközi szerződést. A testület a jogi szakértőit bízta meg a beadvány elkészítésével."Az alkotmányossági felülvizsgálatot az indokolja, hogy a közelmúltban a...Hat havi juttatást kapnak a távozó országgyűlési képviselők
A hétfőn ebben a ciklusban utoljára összeült parlament képviselőinek a mandátuma az új Országgyűlés megalakulásával szűnik meg; a jogszabály "gondoskodik" azokról, akiket nem választanak újra. Ezek a szabályok ciklusok óta nem változtak, a parlament utolsó előtti ülésén elfogadott egy új passzust, ám az csak az aktív képviselőket érint; kimondták: az országgyűlési képviselők jogviszonya 36 órás munkaviszonynak számít.Ez azt jelenti, hogy ha egy képviselő más munkaviszonyból is rendelkezik jövedelemmel, akkor az után nem kell megfizetni a két százalékos egészségügyi...Navracsics: nehéz időszak...
A politikus azt mondta, lehet, hogy voltak 2006-ban olyan vállalásaik, ígéreteik, amelyek, ha kormányra kerültek volna, nem teljesültek volna. "De akkor mi 2006 tavaszán úgy...Alkotmánybírósághoz...
Az újonnan bevezetett létszámkorlátozás az érdekképviselet szerint embertelen intézkedés, mert így súlyos betegek tucatjai nem juthatnak hozzá a legkorszerűbb gyógyszerekhez.Simon Tamás,...Nézőpont: meglenne a...
A felmérés szerint február harmadik hetében 42 százalék volt a Fidesz támogatottsága, és január óta sem az MSZP (11 százalék), sem a Jobbik (9 százalék) támogatottsága nem változott...Gyurcsány: ennek a...
Gyurcsány Ferenc szerint a rendszerváltáskor félig-meddig megvalósult az alkotmányos forradalom, másik két forradalmi vágy viszont nem teljesült be: az egyik a szociális, a másik az...Medián: nő a szavazókedv,...
Februárban az egy hónappal korábbihoz képest 7 százalékponttal megugrott azok aránya, akik azt állítják, hogy az áprilisi országgyűlési választáson biztosan elmennek szavazni (a...Kövér László: a legelső...
A helyi művelődési házban tartott teltházas fórumon úgy fogalmazott: több okból is ez a legfontosabb feladat, egyrészt azért, mert csak "tényekből lehet kiindulni. Csak így lehet...Futhatnak a pénzük után az álbrókerek áldozatai
Már nem érhető el az egyes hírek szerint hárommilliárd forintos csalással gyanúsított csehországi Capital Partners telefonos ügyfélszolgálata - mondta az MR1 - Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője.Miután a cég hetven magyarországi ügynökét kedden törölték a nyilvántartásból, a magyar ügyfeleknek így gyakorlatilag nincs kapcsolatuk a Capital Partnersszel. A pénzügyi felügyelet most az ügyfelek pénzét próbálja meg visszaszerezni - mondta Binder István.A cseh Capital Partners ügynökei nagy haszonnal kecsegtető befektetéseket...500 milliót raknak a Munkaerőpiaci Alapba
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleménye szerint a kormány ezzel az intézkedéssel is támogatni kívánja az "Út a munkához" programban résztvevők versenyszférában történő elhelyezkedését.Támogatásukat az indokolja, hogy zömében alacsony iskolai végzettségű, tartósan elhelyezkedési nehézségekkel küzdő személyekről van szó, akiknek a foglalkoztatása e támogatási forma nélkül lényegesen kisebb eséllyel valósulna meg - áll a közleményben.A támogatást az a munkáltató kaphatja, amely létszámbővítés keretében vállalja a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személy...Őrizetbe került egy keszthelyi ügyvédnő
Az MTI információja szerint Sz. Irént annak a nyomozásnak a kapcsán vették őrizetbe, amelynek során a Zala Megyei Bíróság - egy hónappal ezelőtt - előzetes letartóztatásba helyezte ingatlanok forgalmazásával és értékbecslésével foglalkozó fiát és annak társát, több millió forint értékre elkövetett csalás gyanúja miatt.A feltételezések szerint az ügyvédnő készítette azokat az adás-vételi szerződéseket, amelyekkel a gyanúsítottak a valós érték többszörösét meghaladó összegű hitelt vettek fel alacsony értékű ingatlanokra.A jogásznő fia, S. Szilárd a keszthelyi önkormányzat...Katolikus körlevél:...
Tiltakozik az MSZP a rákoscsabai főplébánia heti miseintenciója miatt, mert az a párt szerint egyrészt a szocialistákra vonatkozó állításaiban "minden határon túlmegy...Tolvajok nehezítik a...
Tájékoztatása szerint legutóbb a folyási szivattyútelepet tették tönkre a tolvajok: ellopták a szivattyú előtt lévő vasrácsokat, a gerebeket, amelyek rendeltetése a vízfolyáson érkező...MSZP: álszent Orbán netes...

Sugárzó vasúti kocsik...
Dányi Béla polgárvédelmi ezredes tájékoztatása szerint szerdán, a reggeli órákban az ukrajnai Szolikamksk állomásról egy vasúti tehervonattal két vagon kálium-klorid (műtrágya) érkezett...Gázellátási háromszöget...
A visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Cserhország és Lengyelország)kormányfői kibővített tanácskozásának sajtónyilvános részén a miniszterelnök elmondta: a háromszög keleti...Huzavona a rendőrök...
Az események láncolata január közepén indult be, amikor is a miniszterelnökhöz fordultak a rendészeti szakszervezetek a szerintük "megalázóan alacsony" rendőrségi...Az MDF nem ért egyet az OVB döntésével
Az MDF azzal sem ért egyet, hogy az OVB Debreczeni József MDF-es képviselőjelölt számára leadott ajánlószelvények megsemmisítése mellett foglalt állást, mondván, hogy azokat munkahelyeken lehetett leadni - tette hozzá.Kajdi József, az MDF szakpolitikai kabineteinek koordinátora a sajtótájékoztatón kiemelte: sokatmondó, hogy az OVB "hihetetlen gyorsasággal" adta ki állásfoglalását Debreczeni József esetét alapul véve, holott az ügyben még nem is hozott akkor döntést a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).Felhívta a figyelmet arra, hogy más pártok is elhelyeztek listát...Munkaebéddel kezdődött az energiacsúcs
A konferencián a lehetséges alternatív energiaforrásokról, útvonalakról folytatnak megbeszéléseket a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország), Bulgária, Horvátország, Románia és Szerbia kormányfői. Képviselteti magát Ausztria, Németország, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina, Spanyolország, az Egyesült Államok, az Európai Bizottság, és a Nemzetközi Energiaügynökség is. Az energiacsúcs és a Duna-csúcstalálkozó miatt dugók alakulhatnak ki a belvárosban, és útlezárásokra kell számítani a Ferihegyi úton is.Szerda reggeltől csütörtökön 20 óráig lezárják a...Országjárásba kezd a Fidesz-KDNP
Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy "Itt az idő!" címmel, 4,2 millió példányban, darabonként 9 forintért tájékoztató kiadványt készítettek, amelyben a "Gyurcsány-kormány negatív tetteit" vetik össze a Fidesz vállalásaival.
« Előző
30510 | 30537 | 30564 | 30591 | 30618 | 30645 | 30672 | 30699 | 30726 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Ismét elhalasztották a szombatra...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...