Új fegyvertartási szabályok lehetnek
Szollár Domokos kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: elkészült a sportlövészet jogi szabályozását módosító jogszabálytervezet, amelyet kedden megküldtek a civil szervezeteknek, amelyekkel a tervek szerint március 8-án egyeztet a kormány.Közölte: a kabinet tervei szerint olyan javaslat készül, amely szigorítja a fegyvertartás szabályait, kiállja az idő próbáját és a gyakorlatban is működni fog.A módosítás irányáról szólva leszögezte: a kormány szigorítaná a sportcéllal birtokolt fegyverek tartásának szabályait; bizonyos rutin, és tapasztalat megszerzése után lehetne...Hatályos a "végső menedékes rendelet"
Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: ha a Magyar Energia Hivatal azt tapasztalja, hogy egy cég nem tudja biztosítani a gázellátást, akkor annak működését 90 napra felfüggesztheti, ez időtartamra, a feladat átvételére pedig alternatív gázellátó céget kereshet; az átvételt a lakossági fogyasztók nem érzik meg, az új szolgáltató által szabott gázár nem lehet magasabb az egyetemes szolgáltatás áránál.A gáz ára tehát nem lehet nagyobb annál, amit a hatóság hagy jóvá és a minisztérium hirdet ki - szögezte le Szollár Domokos azzal, hogy az új ellátó cég extraprofitot nem szedhet be,...Morvai: az MSZP visszahozta a terrort

Kevesebb érvénytelen...
Az országos egyéni választókerületi irodákban egy-egy jelöltre átlagosan valamivel több mint ezer ajánlószelvényt adtak le, ezeknek jellemzően mindössze 2-4 százaléka bizonyult...Idén ötvenhárom éves az...
Genovában a köztársaságot irányító nagytanácsot évente úgy újították meg, hogy 90 jelöltből 5 új tagot sorsoltak ki. Magyarországon az 5/90 lottójáték szervezésére 1763-ban Cataldi gróf...Felülvizsgálati kérelmet...
A lap szerint azért elképzelhető, hogy Farkas Péter felülvizsgálati kérelemmel él, mert decemberben - távollétében - kettővel többel, hétévnyi szabadságvesztéssel sújtotta őt jogerős...Ötvenhárman fagytak meg a...
Az ORFK az MTI megkeresésére küldött válaszában emlékeztetett rá: minden évben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a téli hideg súlyos veszélyt jelent a hajléktalanoknak. A rendőrség...Kende Péter perli Németh...
Kende Péter szerint a Svájcban élő történész, Oplatka András, Egy döntés története című, az 1989-es határnyitást feldolgozó könyvében több lábjegyzet is olyan dokumentumokra hivatkozik,...145 millióért rendelt...
A lap szerdai számában azt írta: mindezt 2010. május 31-ig kell elvégezni, vagyis a megbízás teljesítésének határideje hetekkel az országgyűlési választások második fordulója, április 25....K. Árpád beismerte, hogy rálőtt a cigányok házaira?
K. Árpád megmutatta a nyomozóknak azt is, hogy társával együtt honnan tüzelt az épületekre. A rendőrök az egész környéket lezárták, még a település határában lévő dombokra sem engedtek fel senkit. A helyszíni kihallgatáson K. Árpád beismerte, hogy 2008. július 21-én éjszaka a faluban rálőtt több, romák által lakott házra. A férfi egy hatástalanított puskával megmutatta a nyomozóknak azt is, hogy társával együtt honnan és hogyan tüzelt az épületekre. Azt azonban tagadta, hogy bárkit is meg akart volna ölni.A Nemzeti Nyomozó Iroda keddi közleményében úgy fogalmazott: K. Árpád Sándor..."Mennek, mint a birkák"

IMF: nem volt tárgyalás a Fidesszel
"Eszmecserét folytattunk a magyar gazdaság helyzetéről, és az IMF bemutatta világgazdasági előrejelzését" - mondta a szakember. Az informális találkozón a Fidesz képviselői azt mondták, hogy kormányra kerülése esetén a párt a költségvetési hiány csökkentésére törekedik - mondta az IMF budapesti irodavezetője.Irina Ivascsenko hozzátette: a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolt "2010-es államháztartási hiánycél még mindig 3,8 százalék."Szapáry György, volt jegybanki alelnök, aki a Fidesz delegációjának a tagjaként vett részt a megbeszélésen, korábban az...Kövér: az országnak csak...
A Fidesz számára a választások megnyerésén túl ennek az esztendőnek az igazi feladata az, hogy "amit örököltünk, azt pontosan feltárva, leltározva és megismerve, elvégezzük a tűzoltó...Orbán: haza kell hívni a...
Leszögezte: "a vállalkozókat nem elküldeni kell, hanem haza kell hívni". Orbán az esetleges IMF-Fidesz-megállapodást firtató kérdésre azt válaszolta: "a Fidesz a törvényes...Rekonstruálták a...

Sólyom szerint egyre...
Az államfő, aki vasárnap érkezett a Kiskunsági Nemzeti Parkba, Soltvadkerten újságíróknak kiemelte: mikor elkezdte az országjárást két és fél évvel ezelőtt, sok panaszt hallott és...Tiltott állatviadalt...
A rendőrség a Noé Állatotthon Alapítványt kereste meg, hogy segítsen három elkobzott harci kutya elhelyezésében - olvasható az alapítvány MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.Mint...Bokros: befogadó országra...
Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: senkit sem lehet kirekeszteni a politikai vagy etnikai nemzetből, hiszen mindenki egyformán...Gyurcsány: álmodni és magyarnak lenni jó
"Mi magyarok, úgy látom, hajlamosak vagyunk az illúziókra. Na meg a panaszra. Vannak emberek, akik pozitívan néznek a világra, optimistán, csaknem függetlenül attól, hogy éppen mi a személyes sorsuk. Vannak, akik dolgoznak, mások inkább panaszkodnak. A nemzetek közt is vannak különbségek. Vannak, amelyek tele vannak tűzzel, vannak inkább befelé fordulók. Az egyik kávéház előtt ül, a másik késő estig serénykedik" - írja március első napján közzétett blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc.A politikus az álom és az illúzió szavak tartalmát igyekszik kibontani Magyarnak lenni...Házelnökök: mozgalmas volt az elmúlt ciklus
Katona Béla a közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "nem volt egyszerű" ez a parlamenti ciklus, de az Országgyűlés tisztességesen elvégezte a munkáját. A kormánypárt és az ellenzék tette a dolgát, még akkor is, ha a hangnem számomra nem volt mindig elfogadható - közölte.Az MTI kérdésére Katona Béla elmondta, hogy eddig senki nem kezdeményezte rendkívüli parlamenti ülés összehívását. Az ORTT elnökének elmaradt megválasztásával kapcsolatban hangsúlyozta: sokkal jobb, ha hagynak időt a frakcióknak az álláspontjuk megfontolására, annál, hogy leszavazzák a köztársasági...Romagyilkosságok: megkezdődött a helyszíni bizonyítás Galgagyörkön
A bűncselekmény-sorozat elkövetésével vádolt K. Árpád gyanúsított vallomása alapján rekonstruálják a Pest megyei településen történteket - mondta Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-nek.Galgagyörkön 2008. július 21-én, kevéssel éjfél után lőttek rá három, romák lakta családi házra, és a nyomozás eddigi adatai szerint ez volt a kilenc támadás közül az első. A szóvivő azt mondta, a nap folyamán közleményben adnak tájékoztatást.Korábban a RomNet arról írt, hogy a bűncselekmény-sorozat ügyében részletes rendőrségi terv készült a helyszíni bizonyításokról, arról,...
« Előző
30402 | 30429 | 30456 | 30483 | 30510 | 30537 | 30564 | 30591 | 30618 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Baranyai drogbárókat vettek őrizetbe...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...