Dávid és Herényi elveszti mentelmi jogát
2010. április 13. kedd 10:45
Mivel a büntetőeljárásról szóló törvény kimondja, hogy a mentelmi jog felfüggesztését követően az eljárást soron kívül folytatni kell, a politikusok számíthatnak majd arra, hogy az ügyészség felkeresi őket, miután korábban a mentelmi joguk miatt nem tudták kihallgatni őket az UD Zrt. ügyben. Várhatóan mindkét képviselőt személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt gyanúsítják majd meg - közölte az InfoRádió.
Dávid Ibolya a választási eredményeket ismertető tájékoztatója után nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, számít-e rá, hogy gyanúsítottként fogják kihallgatni.
Az adatgyűjtési ügy két éve pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal azóta távozott főigazgatója, Laborc Sándor feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél, illetve a cég vezetőinek lakásán. Dávid Ibolya a házkutatások után nem sokkal bejelentette: a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett, később a pártból is távozott elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.
vg.hu/InfoRádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...

