Mesterházy: a második forduló az ellenzékről szól
2010. április 14. szerda 13:30
Az MSZP kormányfőjelöltje a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában szerdán úgy vélekedett, sok bizonytalan, aki április 11-én otthon maradt, az eredményeket ismerve a második körben, 25-én elmegy voksolni.
Az MSZP-s politikus a kétharmados többséggel összefüggésben emlékeztetett: az 1994-1998 közötti Horn-kormány időszakában a koalícióban kormányzó MSZP-nek és SZDSZ-nek együtt 72 százalékos többsége volt az akkori Országgyűlésben.
Horn Gyula mégis azt mondta: négyötödös többséggel hajlandó csak alkotmányt módosítani, mert az ellenzéknek kell beleszólást biztosítani abba, hogy milyen legyen Magyarországon a közjogi berendezkedés - tette hozzá Mesterházy Attila.
A politikus szólt arról is, hogy pártjának változtatnia kell politikáján, függetlenül a választási vereségtől. Különösen ha a Fidesznek kétharmada lesz, az MSZP-nek bizonyítania kell majd, hogy van más út is - mondta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...

