Világsiker a szegedi klinika új fül-orr-gégészeti módszere

Az új eljárással - amelyhez speciális eszközt is kifejlesztett Rovó László - a kétoldali hangszálbénulás miatt fellépő fulladáson lehet segíteni, és elkerülhető általa a légcsőmetszés. Az eddig alkalmazott műtéti módszer roncsolta a gége szövetét, ráadásul végleges károsodást okozott a hangminőségben.A módszert, melyet mostanra szabadalmaztattak, öt évig fejlesztették a szegedi klinikán. Várhatóan a világ több országában átveszik majd az új eljárást.

Szabad a behajtás Devecserre

A két településre a halottak napjára és mindenszentekre való tekintettel lehet majd belépési engedély nélkül bejutni - mondta Kivágó Tamás, kárhelyszíni parancsnok az MTI-nek pénteken.A településekre pénteken 16 órától kedd reggel 7 óráig engedély nélkül, de fokozott rendőri felügyelet mellett lehet belépni – tette hozzá a parancsnok.

Elvonták a tiszti főorvos irányítási jogkörét?

A lap azt írta: a szakmai irányítási és felügyeleti jogkör a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) új működési szabályzatával az egészségpolitikáért felelős Cserháti Péter helyettes államtitkárhoz került. A lap szerint emiatt azonban jelenleg nem egyértelmű, hogy a hivatalban lévő országos tiszti főorvos kinek és mire adhat utasítást.A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egészségügyi államtitkársága viszont cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) országos intézetei már nem tartoznak a tisztiorvosi szolgálat...

Gyurcsány Ferenc levelét...

"Ön engesztelhetetlen ellenfele volt személyemnek és kormányomnak. Súlyos fenntartásait a demokratikus normákra és az erkölcsre hivatkozva fogalmazta meg. Régi vitánkat nem szeretném...

Lendvaira rá akarták...

A lap azt írta, hogy a Hunnia Mozgalom egyik katonája, a tizenegyedrendű vádlott részletesen beszélt rendőrségi vallomásában Budaházy Györgynek, a szervezet katonai parancsnokának...

Rendkívüli tanítási szünet...

Sztankai Szabolcs, a vilmányi általános iskola igazgatója az MTI-nek azt mondta: a szünetet hétfőn rendelték el, de a szülőket már a múlt héten értesítették.A gázt - még májusban -...

MÁV-haladék november 15-ig...

A MÁV csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az érvényesítő matricákat, illetve az új diákigazolványokat késve szállítják le, ezért az Oktatási Hivatal kérésére a MÁV vonatain...

Az Ab kapaszkodik a...

A közlemény szerint a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága a demokratikus jogállam egyik fontos intézménye és garanciája, fő feladata az Alkotmány, az alkotmányosság és az állampolgárok...

Halottak napja: módosul a...

Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Mindenszentek ünnepén és Halottak napján az ország egész területén lényegesen több rendőr lát el...

Reggeli lapszemle: Omninvest, az örök

Magyar Nemzet: Az MSZP-SZDSZ-kormány 2019-ig bebetonozta egyedüli influenzavakcina-szállítóként az Omninvest Kft.-t, azt a céget, amely ellen nemrég büntetőeljárás indult. A gyanú szerint a cég többek között értékpapírokat vásárolt abból a kétmilliárd forintos állami támogatásból, amelyet a védőoltás kifejlesztésére kapott - írja a lap pénteki száma.Népszabadság: Gazdasági szükséghelyzetnek rendeli alá a Fidesz az alkotmányosságot - de csak ideiglenesen. A kormány ugyanis nem engedheti meg, hogy százmilliárdok kicsússzanak a büdzséből. Már elmúlt a kétharmados eufória, nem...

"Koncepciós eljárás zajlik Budaházy Györgyékkel szemben"

Az ügyvéd annak kapcsán reagált csütörtökön az MTI megkeresésére, hogy a HírTV és a Magyar Nemzet is több, a Budaházy-üggyel kapcsolatos nyomozati információról számolt be. Ezek szerint egyebek mellett Budaházy György megrendelésére verték meg Csintalan Sándort, az eljárás során rögzített vallomásokban pedig megemlítik Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő és Morvai Krisztina EP-képviselő nevét is.Gaudi-Nagy Tamás felhívta a figyelmet az elmúlt nyolc év állami szabadságjogi jogsértéseiről szóló, napokkal ezelőtt elkészült és a honlapján már közzétett 18 oldalas...

Vasárnap térünk át a téli időszámításra

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. tájékoztatása szerint a nyári időszámításnak köszönhetően évente 6 milliárd forintot spórol az ország. Egy év alatt körülbelül 120 GWh-val kevesebb energia fogy, ez a mennyiség lényegében egy kisebb város éves fogyasztásának felel meg.Az egész Európában egységesen alkalmazott módszer azon alapul, hogy március 21-e és szeptember 21-e (azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség) között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. Ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak -...

Egy asztalnál a médiavilág...

Hatalmas változások előtt áll a médiavilág, az 1996-os médiatörvény elfogadása, a kereskedelmi televíziók és rádiók létrejötte óta nem volt hasonló átalakulás. Azt senki nem vitatja, hogy...

Lehet mobil szélessáv a...

A hatóság által rendezett kétnapos frekvenciakoordinációs értekezlet után tartott sajtótájékoztatón a szakember elmondta: Magyarország és a hét szomszédos ország, Szlovákia, Ukrajna,...

Mai vers - Szentmihályi...

Mai vers - Szentmihályi Szabó Péter: Térdre magyar! Szentmihályi Szabó Péter: Térdre magyar! [#video:1141]

Még a földön is nagy erővel...

Az NN-16-os jelzésű védett tanú - akinek minden adatát tikosan kezeli a bíróság - csütörtöki vallomásában elmondta: a veszprémi Patriótába lokálba "beözönlő cigányok" olyan...

12, 20 és 32 százalékos...

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: nem az egykulcsos adózás az arányos, hanem az, amikor azok, akik "a társadalom tortájából nagyobb...

Rendőrattak ezúttal biztos...

Rendőrattak ezúttal biztos nem lesz Mesterházy Attila sajtótájékoztatón közölte: a rendezvény egyben évértékelő is lesz, amelyet a következő években is...

Parkolópályán az MSZP-s referendum

Bordás Vilmos, a testület elnöke ezt azzal indokolta, hogy a tagoknak még felkészülési időre van szüksége, és az OVB nem tudott teljes létszámban ülésezni. (A tíz tag közül a csütörtöki ülésen csak hatan jelentek meg.)Bordás Vilmos jelezte: szeretne olyan időpontot találni, amikor az ülésen lehetőleg mindenki ott tud lenni.Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a múlt héten jelentette be, hogy ügydöntő népszavazást kezdeményeznek a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztése miatt. Közölte, elnökségi tagjaik három kérdést nyújtottak be az Országos Választási Irodához (az iroda...

MSZP: adjuk el a széndioxid-kvótát

Becslése szerint ebből 12 milliárd forint folyhatna be a költségvetésbe, amelyből folytatni lehetne a zöld beruházási programokat vagy ehhez hasonló kezdeményezéseket lehetne meghirdetni.Emlékeztetett arra: minisztersége idején egyebek mellett nyílászáró- és háztartásieszköz-cserére is lehetetett pályázni.Szabó Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a zöld beruházási program keretében az iszapkatasztrófa helyszínén épülő új lakóparknál is élni lehetne ezzel a lehetőséggel.A szocialista politikus sajnálatosnak tartja, hogy a kormányzati struktúrában nincs igazán gazdája a...

Modellértékű magyar-horvát kapcsolatok

A magyar tárcavezető, miután hivatalában fogadta horvát kollégáját, úgy nyilatkozott: Magyarország jelenleg is, de a 2011 első félévében esedékes uniós elnöksége alatt különösen szorgalmazza majd, hogy Horvátország uniós csatlakozási tárgyalásai minél előbb lezáruljanak. Hozzátette: nehéz megjósolni, hogy ez mikor történhet meg, de Budapest reméli, hogy még a magyar elnökség idején befejeződhetnek a tárgyalások.Ennek eléréséhez mindkét ország erőfeszítéseire szükség van, de Gordan Jandrokovic megerősítette neki, hogy Horvátország mindent megtesz a tárgyalások mihamarabbi...