Párturalmi alaptörvénytől tart a Jobbik
2010. november 17. szerda 14:24
Gyüre Csaba alelnök szerdán sajtótájékoztatón emlékeztetett: a kormánypártok az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban a Jobbik javaslatainak kilencven százalékát lesöpörték, pártja ezért távozott a testületből, ahonnan az MSZP és az LMP már korábban kilépett.
A Jobbik alelnöke elmondta: három héttel ezelőtt, amikor a másik két ellenzéki párt - Lázár János alkotmánymódosító javaslata ellen tiltakozva - otthagyta a bizottságot, még bíztak benne, hogy érdemi munkát végezhetnek a testületben, s így az új alaptörvényben választóik akarata is megjelenik.
Kedden azonban, amikor a Jobbik javaslatairól szavazott az alkotmány-előkészítő eseti bizottság, a Fidesz-KDNP huszonnégy javaslatukat leszavazta, és mindössze hármat támogatott - közölte. Megjegyezte: indítványaik túlnyomó többsége így nem kerül az összegző bizottság elé, amely összefésüli a beérkezett javaslatokat, s így a Jobbik programjának sarkalatos elemei estek el.
Gyüre Csaba kifogásolta, hogy a kormánytöbbség a többi között elvetette a termőföldek védelmének alkotmánybeli megjelenítését, az országgyűlési képviselők visszahívhatóságát és a mentelmi jog megszüntetését, valamint annak kimondását is, hogy Magyarország keresztény állam.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

