Szanyi kiáll Károlyi Mihály mellett
2010. november 17. szerda 15:24
A képviselő szerint "felettébb visszatetsző, ha egy békepárti, a világháború ellen sorozatosan felszólaló, ebben az alapelvben következetes politikust azért támadnak közel száz év múltán, mert kiállt az elvei mellett".
"Az meg külön szomorú, hogy egy konszenzus eredményeként felállított szobrot meggyaláznak egyesek és felhasználják antiszemita megnyilvánulásokra. Ezen felül pedig ne feledkezzünk meg egy szintén fontos történelmi tényről: Károlyinak köszönhetjük az első köztársaságot, a sajtó-, az egyesülési és gyülekezési szabadság törvénybe iktatását" - írta Szanyi Tibor, aki szerint akik most tüntettek ellene, azok pont neki köszönhetik, hogy ezt megtehették.
A szocialista politikus szerint "különösen elkeserítő, hogy a jelen lévő, a szobortól alig két méterre elhelyezkedő rendőrök intézkedési kötelezettségüknek nem tettek eleget, pedig példa akadt volna, hiszen egy civil ruhás rendőrnő - testi épségét kockáztatva - először levette a szoborgyalázó táblát és kipát, de később már nem tudott közbelépni".
Az már csak hab a tortán, hogy a békésen virágot elhelyező, illetve gyertyát gyújtó embereket nem védték meg a rendőrök - zárul a közlemény.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...