2,7 milliárdot kapnak a hosszú várólistás kórházak
2010. november 18. csütörtök 13:24
A pénzt elsősorban azok az intézmények kapják, ahol szívkatéterezést és nyitott szívműtéteket, valamint csípő- és térdprotézis-beültetéseket végeznek. A tárca úgy véli, az összegnek köszönhetően jelentősen rövidülhetnek a várólisták ezeken a területeken.
A tájékoztatás szerint az egyes kórházak az elvégzett beavatkozások arányában részesülnek az összegből. A pénz annak a 27,5 milliárd forintnak a tíz százaléka, amely az Egészségbiztosítási Alap 2007-2008-as maradványa.
Az államtitkárság kiemelte: az egészségbiztosítási pénztár a műtéti esetszámok alakulását, míg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a támogatás jogszerű felhasználását folyamatosan ellenőrizni majd, és amennyiben szabálytalanságot észlelnek, a szolgáltatónak vissza kell fizetnie a kapott összeget.
Korábban az egészségügyi államtitkárság azt közölte, hogy a egészségbiztosító december első felében - differenciáltan és különböző kritériumok alapján - utalja át az E-Alap maradványát, összesen 27,5 milliárd forintot egyes egészségügyi intézményeknek. Az összeg elosztásáról szóló előterjesztést november 24-én tárgyalja a kormány.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...