Berki történelmi lógyakorlata Barcelonában
A világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok edzőjével, Kovács Istvánnal úgy döntött, hogy 6.9-es kiinduló pontszámú gyakorlattal száll szembe kínai ellenfelével, Cang Hung-taóvalA bemutató remekül sikerült, de a végére a gyakorlat nehézsége miatt elfogyott Berki ereje, a leugrásban hibázott. 15.675 pontja így csak az ezüstéremre volt elegendő. Cang végül 16.25 pontot kapott és nyert."Nem bántam meg, hogy bevállaltam ezt az igen erős gyakorlatot. Életemben először mutattam be versenyen, jó döntés volt. Örülök, hogy én voltam az első a világon, aki lovon ilyen magas...Hamiltoné a pole a Kanadai Nagydíjon
Lewis Hamilton a kanadai időmérő mindhárom részében a leggyorsabb tudott lenni, a mindent eldöntő harmadik felvonásban pedig hat tizedet vert a második helyen végzett Robert Kubicára. A BMW lengyel versenyzője ugyan meg tudta előzni Hamiltont, de csak ideiglenesen, a brit ugyanis a tréning végén újra az élre állt.A harmadik helyről a címvédő Kimi Räikkönen indulhat a vasárnapi futamon, szintén a második sorból rajtolhat a Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A másik Ferrarit vezető Felipe Massa csak a hatodik lett, míg Heikki Kovalainen a hetedik helyről...Vendégsiker az Eb-nyitányon
Svájc - Csehország0-1 (0-0)A csoportBázel, St. Jakob Park. V.: Rosetti (olasz)Svájc: Benaglio - Magnin, Senderos, Lichtsteiner (Vonlanthen 75'), Müller - Barnetta, Behrami (Derdiyok 83'), Inler, Fernandes - Frei (Yakin 46'), Streller.Csehország: Cech - Jankulovski, Grygera, Ujfalusi, Rozehnal - Polák (R. Kovac 87'), Galásek, Jarolim, Plasil, Sionko (Vlcek 83')- Koller (Sverkos 56').G.: Sverkos (71').Bázelben ünnepélyes keretek között megkezdődött a 13. labdarúgó Európa-bajnokság. A Svájc és Ausztria által közösen rendezendő kontinensviadal...
Mától három hét futballünnep
A svájci - cseh meccset megelőző ceremónia 13 percig tart majd, és a francia Martin Arnaud által megálmodott előadás - ő...
Talmácsi csak a hetedik...
Talmácsi Gábor végigharcolta az időmérőt, de nem tudta megjavítani tegnapi idejét, ami nagyon rossz ómen a holnapi versenyre nézve. 13:10 perckor megkezdődött a 125 kcm-esek második...A komlói kézisek az...
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a férfi Bajnokok Ligájában az MKB Veszprém és a Pick Szeged, a KEK-ben a Dunaferr és a PLER, az EHF-kupában pedig a Komlói Bányász és a...Talmácsi a 3. az első...
Jobb körülmények fogadták a 125 kcm-es géposztály résztvevőit az időmérőn, mint a délelőtti szabadedzésen, így természetesen az eredmények is látványosan javultak. Az edzés nagyobbik...EURO 2008: meglepetések...
Az Európa-bajnokságot nagyon sokan még a világbajnokságnál is színvonalasabb, illetve a résztvevők számára nehezebb tornának...
Rátgéber-búcsú - városházi...
A ma. hu információi szerint például már csak napok kérdése, hogy hivatalosan is bejelentsék Rátgéber szerepvállalását a...
F-1: végre jöhet a szabályváltozás
Épp egy éve, a Kanadai Nagydíjon szedte első "áldozatait" az a szabálymódosítás, amely kimondta, hogy a Forma-1-es futamokon a biztonsági autó pályára lépésekor bezárják a bokszutcát, hogy senki ne szerezhessen tisztességtelen előny. Akkor Felipe Massa és Giancarlo Fisichella járt rosszul, ugyanis mindenképp be kellett hajtaniuk a bokszba, őket ki is zárták. Idén is jó néhány esetben kényszerültek már szabályszegésre a versenyzők - Heikki Kovalainen, Rubens Barrichello, Nick Heidfeld mind értékes helyezéseket és pontokat buktak -, ezért a már a szezonnyitó Ausztrál...CSZKA Szófia: újabb kizárás a Bajnokok Ligájából
A bolgár szövetség csütörtökön hivatalosan is megerősítette, amit már napok óta sejteni lehetett. „Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem fogadta el a klub nevezését a BL 2008/2009-es kiírására. A döntés végleges, fellebbezni nem lehet" - áll a szövetség közleményében.A döntés várható volt, hiszen a patinás fővárosi csapat különböző források szerint 500 ezer és 3 millió euró közötti adósságot halmozott fel. A szövetség kedden a rendezetlen anyagiak miatt a hazai és a nemzetközi licencet is megvonta a CSZKA-tól.Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályzata ilyen...A címvédő görögök a rutinra építenek
SPANYOLORSZÁG: Raúl nélkül, eredményesenA hispán nemzeti tizenegy kapcsán az Eb-selejtezők után, de már a kvalifikációs torna második felében is a legnagyobb kérdés az volt, hogy Luis Aragonés szövetségi kapitány behívja-e a Real Madrid veterán klasszisát, Raúlt a keretbe. A spanyol válogatott gólrekordját tartó támadó klubjában remek szezont zárt, és a közvélemény egy személyként követelte vissza a nemzeti csapatba - Aragonés viszont már csak azért sem küldött neki meghívót, így Raúl csak a televízión keresztül nézheti majd a kontinensviadalt.A torna után leköszönő szakember...
Prága már elbúcsúzott az...
"Lenyűgöző pályázatok közül kellett választanunk" - nyilatkozta Giselle Davies, a NOB kommunikációs igazgatója.A NOB technikai értékelésén Tokió végzett az első helyen, a...C-csoport: Eb-búcsú...
ROMÁNIA: sérülés röplabdázás közbenKeleti szomszédaink nyolc év után jutottak ki ismét egy nagy nemzetközi tornára, és a kvalifikációt követően lejátszott két felkészülési mérkőzés...Görbicz ismét a világ...
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) címére (Peter-Merian-Strasse 23, 4002 Basel, Svájc) vagy a honlapján (www.ihf.info)...
UEFA: kizárták a Portót -...
Michel Platini UEFA-elnök januárban ultimátumot intézett a szervezőkhöz, mert a pályázati anyagban vállalt határidőket nem tartották be, és komoly csúszások voltak/vannak az...Kettős győzelemmel...
Debrecen - Honvéd2-1 (0-1)G.: Czvitkovics (74.), Leandro (76.), ill. Filó (39.)A kupagyőzelem kérdése már a döntő első meccsének első félidejében eldőlt, a Debrecen azonban győzelemmel...Márton Kozármislenyből a...
Márton Gábor Bene Ferenc távozásakor került a Kozármislenybe, és fordulókkal a bajnokság vége előtt biztosította a kitűzött célt, a labdarúgócsapat másodosztályú tagságának megőrzését....Rátgéber-dráma: befejezte, távozik Pécsről!
FRISSÍTVE:(21:20)A fórum jelenleg is tart, munkatársunknak egyelőre csak Rózsa Gáborral sikerült kapcsolatot teremtenie, aki rövid időn belüli visszahívást ígért.Annyit sikerült azonban már megtudnunk, hogy a tizenöt év után távozó Rátgébernek eddigi jobbkeze, Füzy Ákos lesz az utódja, s hogy a távozó edző a napokban elfogadott egy külföldi ajánlatot (mint a Pécsi Újság.hu korábban megírta, egy hónapja a Dinamo Moszkvához hívták) - többek között a városi támogatások csökkenése miatt.FRISSÍTVE(23:10)A szurkolói fórum végeztével Rátgéber László a Pécsi Újság.hu számára...
B-csoport: A házigazdák focija kilóg a sorból
Ausztria: még saját szurkolóikat is meg kell győzniA tornán társrendezőként szereplő sógoroknak kis túlzással a saját szurkolóikat is meg kell győzniük arról, hogy nem csak pofozógépek lesznek - de ez eddig nem sikerült nekik. Ez persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Ausztria válogatottja utoljára az 1998-as világbajnokságon szerepelt a nagy nemzetközi tornák közül, és a felkészülési mérkőzések eredményei sem arról árulkodtak, hogy a tisztes helytálláson túl másban is reménykedhetnének az Európa-bajnokságon.Az osztrákok ugyanis a legutóbbi 14 barátságos mérkőzésük...
Huszonegyezer jegy az olimpiára
Kamuti Balázs, a Pegazus Tours sportigazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy bár rendben átvették a jegyeket, az összeállítás azonban nem pontosan olyan, mint amilyennek szerették volna. "Azok a szurkolók, akik kijutnak Pekingbe, a vízilabda- és női kézilabda-selejtezőket biztosan meg tudják nézni" - hangsúlyozta Kamuti Balázs hozzátéve, hogy a kajak-kenu döntőkre csak nagy nehézségek árán sikerült annyi jegyet szerezniük, hogy a kiutazó magyarok legalább az egyik finálét láthassák. A vízilabdás döntővel kapcsolatban még további jegyekre lehet számítani, mert sok...
« Előző
7776 | 7803 | 7830 | 7857 | 7884 | 7911 | 7938 | 7965 | 7992 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos baleset történt a 6-oson, két...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Szerdán sem kímélte a vihar a megyét,...
- Elhunyt Karel Gott - Álmában érte a...
- Elhunyt George H.W. Bush volt...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Szerencsétlenül járt gólyát mentettek...
- Rangáékkal kampányolnak a baranyai...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...

