Prága már elbúcsúzott az olimpiai álmoktól
2008. június 05. csütörtök 07:30
"Lenyűgöző pályázatok közül kellett választanunk" - nyilatkozta Giselle Davies, a NOB kommunikációs igazgatója.
A NOB technikai értékelésén Tokió végzett az első helyen, a második Madrid lett, Doha és Chicago holtversenyben harmadik, Rio de Janerio pedig a negyedik volt a sorban.
Végül azért esett ki a katari pályázat, mert a NOB szerint egy félmilliós város nem elég nagy az olimpiai játékok otthonának.
A kandidáló városoknak az elkövetkezendő időszakban beadott pályázataikat kell pontosítaniuk és bemutatniuk, a végső döntést 2009. október 2-án, Koppenhágában hozzák nyilvánosságra.
Az olimpiai bizottság arról is határozott, hogy ideiglenesen felfüggeszti Irak tagságát. A NOB azért döntött így, mert az ország kormánya szünetelteti minden helyi sportszövetség, valamint a nemzeti olimpiai bizottság működését.
A NOB közleményéből kiderül: mindent elkövetnek, hogy az iraki sportolók ott lehessenek az augusztusi, pekingi játékokon, ám ehhez szükség van arra, hogy a felek végre megállapodjanak egymással.
mti/origo
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

