Török Szilvia a MiZo-ban folytatja

Török Szilvia a MiZo-ban folytatja A legutóbbi idényben a Szeviép-Szeged gárdájában kosarazó neves szőke irányító Budapesten született 1981-ben, kosárlabdázni Tursics Sándornál kezdett, tudatja a játékos névjegyében a csapat honlapja. Török a Tungsramban, majd a Fradiban játszott, a zöld-fehérek megszűnése után egy évet Miskolcon, hármat Sopronban, legutóbb négyet Szegeden töltött. Rutint szerzett már az Euroligában é az Európa Kupában is, a korosztályos és a felnőtt válogatottban is szerepelt.A bronzérmes Szeviépben a tavalyi alapszakaszában 25,5 perc alatt 5,6 pont,...

Angol rögbiedző erősíti a Fradi-focistákat

A fiatal angol szakember korábban rögbi és krikett csapatok munkáját segítette, a Sheffield United hívására vállalta el a Ferencváros labdarúgóinak erőnléti felkészítését.- Örömmel jöttem Magyarországra, mert igen összetett feladatkört láthatok el - mondta a Ferencváros honlapjának Pease. - Délelőttönként az első csapat mellett, délután pedig az utánpótlás gárdák mellett dolgozom majd. Felelős vagyok a játékosok erőnléti, állóképességi és gyorsasági képzéséért, de a sérülések megelőzésére, a rehabilitációs stratégiára is figyelnem kell. Ezeken túl a táplálékkiegészítők...

Balaton-átúszás, immár hosszában is

Balaton-átúszás, immár hosszában is A rendezvény célja egy Európa szívében évente megrendezendő, különleges nemzetközi sportesemény meghonosítása. A Balaton Challenge a maga 77,5 km-es távjával a világ leghosszabb állóvízi úszópróbája lesz, amit egyvégtében teljesítenek.Az úszópróba alapötlete Rafai Zsolttól és Bolvári Dánieltől származik, akik tavaly augusztus 23-24-én 25 óra 34 perces idővel teljesítették a távot. A sikeren felbuzdulva eldöntötték, megpróbálják szervezetté, mások számára is elérhetővé tenni az átúszás lehetőségét, hogy a magyar hosszútávúszók ne csak külföldön, igen magas költségek mellett...

Eb-álomcsapat sok spanyollal

Eb-álomcsapat sok spanyollal A kapusposztot illetően első látásra egyértelműnek tűnik a választás, hiszen a döntőt követően a trófeát a spanyolok hálóőre,...

Szávay: nyolcaddöntő,...

Szávay: nyolcaddöntő, végállomás! A kínai lány az első szettben 4:3-as vezetésnél elvette Szávay adogatását, majd hozta a sajátját, így 6:3-ra megnyerte az első...

Torres a csúcsra lőtte a...

Torres a csúcsra lőtte a spanyolokat Németország - Spanyolország0-1 (0-1)Bécs, 53 ezer néző. V.: Roberto Rosetti (Alessandro Griselli, Paolo Calcagno)Németország:...

Ikszeltek és bentmaradtak a...

PVSK - MTK1-1 (0-0)Labdarúgó NB I., nők, 28., utolsó forduló. Pécs, Várkői-stadion, 50 néző. V.: Auth.PVSK: Varga - Patocskai, Iván, Kelemen, Török - Jáhn, Csaba O., Pupos, Hunyadi...

Magabiztos gárdák aranycsatája

Magabiztos gárdák aranycsatája A németek a rájuk jellemző módon döcögősen kezdték a tornát, a csoportmeccsek során nem voltak túl meggyőzőek. A lengyelek...

Továbbjutott a Honvéd az...

Honvéd - FK Zsetiszu 4-2Gólszerző: Genito (26.), Szmiljanics (45.), Abraham (53.), Bojtár (91.), ill. Kiszeljev (52., 74.)Az idegenbeli Honvéd-siker ellenére a magyar gárda kezdte...

Szávay egyéniben és párosban is a 16 között

A forduló legnagyobb meglepetését pont Szávay következő ellenfele, a kínai Zseng produkálta. Ő tegnap a világelső Ana Ivanovicsot búcsúztatta. A szerb lány jóval alulmúlta önmagát, így Zsengnek két játszma elég volt ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe. Szávay Ágnes párosban is továbbjutott. A magyar lány Dinara Szafinával az oldalán 6:4, 7:6-ra nyert a francia Loit-Parmentier duó ellen, így a magyar-orosz páros bejutott a harmadik fordulóba.

Talma fantasztikus asseni győzelme

Talma fantasztikus asseni győzelme Az asseni futam rajtjánál Bradley Smith azonnal ellépett, a brit kiválóan rajtolt, és rögtön elhúzott a mezőnytől. Talmácsi Gábor is jól kapta el a startot, a magyar címvédő négy helyet javítva a kilencedik pozíciót foglalta el. A második körben Talma csapattársa, Sergio Gadea motorja nagyon lelassult, és tény, hogy a magyar motoros sem tudott sokat javítani. Ugyan két helyet előre lépett, de gyorsan visszaesett korábbi pozíciójába.Tizenhárom körrel a vége előtt elkezdett esni az eső, amelynek első áldozata az élen álló Bradley Smith volt. Az éllovas esése után előkerült a piros...

Mészáros harmadszor is kosárkapitány

Mészáros harmadszor is kosárkapitány A szakvezetőtől a szövetség azt várja, hogy az augusztus 20-tól szeptember 20-ig tartó Európa-bajnoki selejtező sorozatban a nemzeti csapat benn maradjon az A csoportban.A kapitányi poszt Sztojan Ivkovics múlt szerdai lemondásával üresedett meg, aki azok után távozott, hogy nem talált meghallgatásra javaslata, miszerint mindig legyen a pályán legalább két magyar játékos a bajnoki mérkőzéseken."Sztojan Ivkovics javaslatával mélyen egyetértek, de sajnos a ligával nem tudtunk megállapodni, jogilag pedig nem megoldható a javaslat. Nagyon sajnálom és köszönöm Sztojan...

A PMFC már megkezdte a...

A PMFC már megkezdte a felkészülést Már a pálya megközelítése sem olyan egyszerű mostanság a Stadion utcában, hiszen az klubház-öltöző épülete éppen...

Kirúgták a teljes iraki...

Az irányító testület azt követően határozott így, hogy az irakiak a katariaktól vasárnap elszenvedett 1-0-s vereséggel nem jutottak be a világbajnoki selejtező következő körébe.A...

Kispályás: lesz műfű, csak...

Kispályás: lesz műfű, csak később Annak, aki valaha is focizott már a tűző napon salakos pályán, nem kell magyarázni, aki meg nem, az jobb, ha el sem képzeli,...

Spanyol örömjáték, orosz búcsú

Spanyol örömjáték, orosz búcsú Oroszország - Spanyolország0-3 (0-0) Oroszország: Akinfejev - Anjukov, Ignasevics, V. Berezuckij, Zsirkov - Szemak - Zirjanov,...

Kétszer hajnalban játszanak...

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) nyilvánosságra hozta a pekingi olimpia női és férfi kézilabdatornájának részletes mérkőzésprogramját. A csoportmérkőzések során a magyar női...

Nem húz jól Talmácsi motorja

Nem húz jól Talmácsi motorja Talmácsi a Brit Nagydíjon elesett, és már korán fel kellett adnia a versenyt, így a hetedik helyre esett vissza az...

Újabb vihar veszélyezteti az Eb-közvetítést

Előző este erős, az óránkénti 80-100 kilométer sebességű széllökésektől kísért vihar csapott le az osztrák fővárosra és környékére. Az özönvízszerű zápor fennakadásokat okozott a közlekedésben, több útvonalon kimaradtak a villamosjáratok.Az óriási vihar a bécsi televíziós központ átjátszó technikáját is használhatatlanná tette, és így szinte teljes Európa lemaradt a Németország-Törökország elődöntő harmadik és negyedik góljáról. A hirtelen támadó szerda esti vihar miatt a hatóságok úgy döntöttek, hogy hamarjában kiürítik a Rathausplatz és a Heldenplatz közötti szurkolózónát, ahol...

Donadonit immár tényleg kirúgták az olaszok

Ahogy arra számítani lehetett: Roberto Donadonit elbocsájtotta az Olasz Labdarúgó Szövetség. Az Európa-bajnokságon a negyeddöntőben búcsúzó talján válogatott szövetségi kapitánya ugyan az Eb előtt kötötte meg további két évre szóló szerződését, ám a kontraktusban volt egy záradék, melynek értelmében a kontinestornát követő tíz napon belül a szövetség következmények nélkül megválhat a szakembertől, ha sikertelennek ítéli meg a világbajnok szereplését. Az olasz szövetség az alábbi közleményben adta hírül a döntést.- Abete elnök úr csütörtökön délután találkozott Roberto Donadonival...

Ecclestone ellen szerveződik újra a Formula-2?

Az új sorozatban viszonylag alacsony költségen szerepelhetnének a pilóták. Ezzel a szövetség a tehetséges versenyzők Formula-1-be jutását segítené elő.Formula-2 néven korábban már létezett egy széria, melyet 1985-ben Formula-3000-re kereszteltek át.Sokan Bernie Ecclestone elleni támadásnak vélik a Formula-2 beindításáról szóló tervet, amellyel az FIA saját versenysorozatot indíthat, talán épp a Formula-1-gyel szemben.