CSZKA Szófia: újabb kizárás a Bajnokok Ligájából
2008. június 05. csütörtök 19:19
A bolgár szövetség csütörtökön hivatalosan is megerősítette, amit már napok óta sejteni lehetett. „Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem fogadta el a klub nevezését a BL 2008/2009-es kiírására. A döntés végleges, fellebbezni nem lehet" - áll a szövetség közleményében.
A döntés várható volt, hiszen a patinás fővárosi csapat különböző források szerint 500 ezer és 3 millió euró közötti adósságot halmozott fel. A szövetség kedden a rendezetlen anyagiak miatt a hazai és a nemzetközi licencet is megvonta a CSZKA-tól.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályzata ilyen esetekben úgy rendelkezik, hogy a soron következő, jelen esetben a második helyezett, azaz a Levszki kapja az indulási jogot.
A CSZKA elnöke csütörtökön benyújtotta lemondását. Lapvélemények szerint elsősorban Alexander Tomov hibás döntéseinek köszönhető, hogy ilyen nehéz helyzetbe került a klub, amely története során 31-szer nyerte meg a bolgár bajnokságot.
A CSZKA Szófia már a második csapat, amelyet nem vehet részt a következő szezonban a Bajnokok Ligájában. Szerdán az FC Portótól vonták meg az indulási jogot. Az európai szövetség azok után döntött így, hogy a portugál szövetség fegyelmi bizottsága május elején hat pontot levont a klubtól, mert a 2003/2004-es bajnoki szezonban játékvezetőket vesztegetett meg, illetve erre tett kísérletet.
fn.hu
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...

