Itthon őrizte meg veretlenségét a PMFC

Itthon őrizte meg veretlenségét a PMFC A PMFC vasárnap a Nyíregyháza Spartacus FC együttesét látta vendégül a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában.   A mérkőzés előtt hivatalos keretek között a kezdőkörben búcsúztattáuk el a nyugdíjba vonuló Koller Viktort, aki korábban hátvédként közel 400 tétmérkőzésen viselte a Pécsi Dózsa és a PMSC mezét, míg az utóbbi bő egy évtizedben klubunk kollégiumában segédkezett nevelő tanárként. Áldozatos és példaértékű munkájáért elismerésül egy díszoklevelet vehetett át Győri János ügyvezető igazgatótól és Kulcsár Árpád utánpótlás szakmai igazgatótól. Az ünnepélyes ceremóniát...

Megalázó vereséget mért a magyar csapat a románokra

Megalázó vereséget mért a magyar csapat a románokra A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásoknak megfelelően rendkívül simán, 22-0-ra legyőzte a román csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság szombati napján, így csoportja harmadik helyén végzett. Bíró Attila szövetségi kapitány olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes együttese két-két kudarc és siker után úgy múlta felül a szerényebb képességű, pont nélkül záró riválist, hogy gólt sem kapott. A női tornán szereplő 12 csapatot két hatos csoportba osztották, melyekből az első négy-négy jut a negyeddöntőbe. A magyarok hétfőn, a nyolc között az olimpiai ezüstérmes és...

Mindenki pályára léphet az MLSZ baranyai igazgatósága tornáján

Mindenki pályára léphet az MLSZ baranyai igazgatósága tornáján A nagy sikerre való tekintettel folytatódik az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága által tavaly elindított új kezdeményezése, amely focilehetőség biztosít kistelepüléseknek, kisközösségeknek, baráti társaságoknak. A benevező csapatok három őszi és három tavaszi kispályás focitornán mérkőznek meg egymással és mérik össze futballtudásukat. A résztvevő csapatok részéről nincs szükség egyesület alapítására, kisközösségek, baráti társaságok is jelentkezhetnek.Nem szükséges igazolás kiváltása, valamint sportorvosi engedély sem kell ahhoz, hogy valaki pályára léphessen, de a résztvevők...

Nem született gól a...

Nem született gól a Csákvár-PMFC meccsen Döntetlennel ért véget vasárnap este a Csákvár és a PMFC összecsapása az NB II-ben. Merkantil Bank Liga, 6. fordulóAqvital FC...

Gera Zoltán húzta ki a...

Gera Zoltán húzta ki a Fradi csoportellenfeleit Isztambulban sorsolták ki a labdarúgó Európa-liga csoportkörét. Az európai kupaporondon versenyben maradó egyetlen magyar...

Behúzta a hazai meccsét a...

Idei második győzelmét aratta vasárnap este a PMFC, s ezzel igen előkelő helyre ugrott a tabellán.   PÉCSI MFC-CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2-1 (2-0)Pécs, PMFC Stadion, 1700 néző....

A Mosonmagyaróvárral...

A Mosonmagyaróvárral játszik vasárnap itthon a PMFC Vasárnap 19 órakor a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Pécsi MFC. A találkozó előtt...

Egy bajnoki pontot hozott...

Egy bajnoki pontot hozott el Budafokról a PMFC 2-2-es döntetlent játszott vasárnap este a Pécsi MFC a Budafok otthonában a Merkantil Bank Liga második fordulójában. Budafoki...

Hazai pályán lett országos...

Hazai pályán lett országos bajnok a pécsi triatlonváltó A férfiaknál a házigazda, a nőknél az újbudai csapat nyerte vasárnap a triatlonváltók Pécsen rendezett országos bajnokságát....

Öt baranyai csapat érdekelt a Magyar Kupa első körében

Öt baranyai csapat érdekelt a Magyar Kupa első körében A MOL Magyar Kupa 1. fordulójának párosítása, a 2022/2023-as kupasorozat első körében, szombaton az NB III-as és alacsonyabb osztályú egyesületek lépnek pályára. Baranyából öt csapat érdekelt a főtáblán.  A kupasorozat 2022/2023-as kiírásában a tavalyival megegyező a lebonyolítás rendje: a sorozatot 160 csapat kezdi meg, a 12 NB I-es és 20 NB II-es klub mellett az összes olyan NB III-as sportszervezet is, amely nem indít csapatot az élvonalban vagy a másodosztályban. A három legmagasabb osztály 78 csapata mellett a megyei osztályokból 82 együttes vesz részt a sorozatban,...

Győzelemmel kezdte az új szezont a PMFC

Győzelemmel kezdte az új szezont a PMFC Legyőzte a Békéscsabát a PMFC az NB-II-es szezonnyitón.   Eredmények, 1. forduló:Kolorcity Kazincbarcika SC-Dorogi FC 2-0 (2-0)Pécsi MFC-Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)FC Ajka-Budafoki MTE 3-0 (3-0)BFC Siófok-Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)ETO FC Győr-Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (1-0) korábban:Tiszakécskei LC-Credobus Mosonmagyaróvár 1-0 (0-0)Soroksár SC - HR-Rent Kozármisleny 3-1 (1-0)Szombathelyi Haladás-Aqvital FC Csákvár 1-1 (0-1) szombaton játszották:Gyirmót FC Győr-Szentlőrinc SE 4-0 (3-0) hétfőn játsszák:MTK Budapest - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 20.00

Verstappen először nyert futamot Mogyoródon

Verstappen először nyert futamot Mogyoródon Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.     Verstappen a tizedik helyről rajtolva úgy győzött, hogy riválisainak szinte esélyük sem volt arra, hogy megnehezítsék a dolgát. A holland pilóta pályafutása 28. futamgyőzelmét aratta, ezzel a háromszoros világbajnok brit Jackie Stewartot megelőzve immár egyedül áll az örökranglista nyolcadik helyén. Második helyen a hétszeres vb-győztes, Mogyoródon korábban nyolc alkalommal...

Elhunyt Kardos József...

Hatvankét éves korában elhunyt Kardos József 33-szoros válogatott labdarúgó, aki az 1986-os mexikói világbajnokságon mindhárom csoportmérkőzésen szerepelt.     A Magyar...

Michelisz két negyedik...

Michelisz két negyedik hellyel zárt Vallelungában Mindkét futamot a negyedik helyen zárta Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idei...

Rangos...

Rangos kosárlabda-konferenciát rendeztek Pécsett Nemzetközi kosárlabda-konferenciát rendeztek a hétvégén Pécsen a Rátgéber Kosárlabda Akadémián. "A Nemzeti Kosárlabda...

Ezüstéremmel rajtoltak a...

Ezüstéremmel rajtoltak a Pécsi Sárkányok Floridában Elkezdte a PTE csapata a Floridában rendezett sárkányhajó-világbajnokságon el a küzdelmeket.  Ezüstéremmel rajtoltak az...

Gera Zoltán marad az U21-es...

Gera Zoltán marad az U21-es válogatott szövetségi edzője Továbbra is Gera Zoltán szövetségi edző vezetésével készül az U21-es labdarúgó-válogatott, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség...

Szerb szakemberrel vált...

Szerb szakemberrel vált teljessé a PMFC stábja Korábbi magyar bajnokkal egészült ki a PMFC szakmai stábja, Lazar Stanisic asszisztens edzőként segíti Weitner Ádám...

Elek Ákos is csatlakozott a PMFC szakmai stábjához

Elek Ákos is csatlakozott a PMFC szakmai stábjához Korábbi válogatott játékossal erősödik a PMFC szakmai stábja - Elek Ákos tanácsadóként segíti a csapatot.    Immár a klub kötelékében dolgozik a 33 esztendős Elek Ákos, aki idén nyáron vonult vissza a profi labdarúgástól. A korábbi 48-szoros válogatott középpályás tagja volt a Videoton első bajnokcsapatának, kisebb megszakításokkal évekig erősítette a DVTK-t, légióskodott a török Trabzonspornál, a kínai Csangcsun Jatajnál, valamint a kazah FC Kajratnál. Szerepelt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon, miközben már komoly sportvezetői ambíciói voltak, hiszen...

Dárdai és Király is bekerült a Hertha álomcsapatába

Dárdai és Király is bekerült a Hertha álomcsapatába Dárdai Pál és Király Gábor is bekerült a Hertha BSC labdarúgóklub álomcsapatába, melyet a Bild című német napilap állított össze.     Az ötven nevet tartalmazó listán Dárdai a negyedik helyezett. Az indoklásban szerepel, hogy a korábbi védekező középpályás 286 bajnoki mérkőzéssel a mai napig klubrekorder, edzőként pedig a Hertha megmentőjeként tekintenek rá a szurkolók. Dárdai 1997 és 2011 között összesen 372 meccsen játszott a fővárosiak színeiben, majd az utánpótlásban tevékenykedett edzőként. A felnőtt csapatot 2015 és 2019, majd 2020 és 2021 között irányította....

Világbajnokok lettek a PMFC csapatorvosai!

Világbajnokok lettek a PMFC csapatorvosai! Hétvégén a portugáliai Monte Grodoban rendezték a Medigames, vagyis az orvosok és egészségügyi dolgozók világbajnokságát.     A Magyar Labdarúgó Orvos Válogatott öt meccset nyert meg a fináléig vezető úton, miközben négy találkozón gólt sem kapott. A torna döntőjében Norvégiával mérkőztek meg, a rendes játékidő 2-2-es döntetlennel ért véget, így büntetőpárbaj következett, amelyet magyar orvosok végül 7-6-ra nyertek meg. Ezzel 2004 után ismét világbajnok lett a magyar orvosválogatott, amelynek tagja a PMFC két csapatorvosa, Dr. Papp Zsolt és Dr. Fazekas Gábor.A...