Michelisz második Spában és az élen áll összetettben
A második helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó világsorozat belgiumi versenyhétvégéjének vasárnapi második futamán Spa-Francorchamps-ban, ezzel az élen áll az összetett pontversenyben. A 38 éves magyar versenyző szombaton nyolcadikként végzett a hétvége első viadalán, vasárnap így a harmadik helyről rajtolhatott. Michelisz a rajt után megküzdött a második pozícióért, amelyet át is vett és a leintésig megtartott. A túraautó világkupa 2019-es győztese így két forduló után hárompontos előnnyel vezeti az összetettet. A versenysorozat következő...
A Honvéddal és a Vasassal is játszik majd a PMFC
A Budapest Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó fordulójának szombati játéknapján, így búcsúzott az élvonaltól. A kispestiek 114 éves történetük során másodszor, 2003 után estek ki újra az NB I-ből.A Puskás Akadémia a mostani sikere ellenére a Debrecen mögött a negyedik helyen zárta a szezont. OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 2-1 (0-0)Az már korábban eldőlt, hogy a Vasas is búcsúzik a legmagasabb osztálytól.
Magabiztosan nyert a szezon utolsó meccsén a PMFC
Három góllal győzte le a PMFC a vendég Dorog együttesét a labdarúgó másodosztályban. A Pécs így szépen búcsúzhatott a közönségtől a szezonzárón. Merkantil Bank Liga, 38. fordulóPMFC - Dorogi FC 3-0 (1-0)Gólszerző: Tóth-Gábor (10.), Szabó (58.), Kocsis (61.)Képünk archív fotó.
Szenzációs: Juhász Dorka...
Juhász Dorka bekerült észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Minnesota Lynx szűkített...
A PMFC nyerte a baranyai...
Ugyan a vezetést a Szentlőrinc szerezte meg a mérkőzés elején, végül a PMFC örülhetett a Baranya vármegyei derbi végén....
Újabb pontokat dobott...
Juhász Dorka csereként lépett pályára az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Minnesota Lynx csapatában...
Futballal ünnepelték a PMSC...
Futballünnep volt szombaton a Stadion utcában, ahol a PMSC megalapításának 50. évfordulója alkalmából nagyszabású rendezvényt...
Ez igen: Konkoly Zsófia...
Konkoly Zsófia világ-, Hotz Csenge pedig Európa-csúcsot állított fel 200 méter pillangón kategóriájában a berlini paraúszó...
Nagy bulival, örökifjú...
A PMSC Öregfiúk Egyesület nagyszabású születésnapi bulit rendez a PMSC megalapításának 50. évfordulója tiszteletére! ...
Döntetlennel ért véget az MTK pécsi vendégjátéka
A labdarúgó NB II 36. forduló utolsó mérkőzésén a PMFC és az MTK sem szerzett gólt, a döntetlen azt jelenti, hogy a fővárosi kék-fehérek matematikailag nem biztosították be NB I-be jutásukat. PÉCSI MFC-MTK BUDAPEST 0-0 Pécs, PMFC Stadion, 800 néző. Vezette: Káprály M. (Rózsa, Ring)PMFC: Helesfay - Svedyuk, Rácz L., Katona L., Majnovics - Terbe, Krausz, Kesztyűs B. - Bukovics (Kocsis B., a szünetben), Gera, Szabó M. (Harsányi, 80.). Vezetőedző: Weitner ÁdámMTK: Rácz G. - Varju, Szépe, Bobál D., Vadnai - Kata (Kocsis G., 84.), Thiam, Horváth A. - Spalek...
Juhász Dorka 11 pontot dobott a Washington ellen
Kezdőként lépett pályára Juhász Dorka az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Minnesota Lynx csapatában a Washington Mystics elleni előszezoni mérkőzésen és 11 pontot dobott. A WNBA honlapja szerint a magyar játékos a minneapolisi mérkőzésen szerzett tíz lepattanót is. A meccset a hazaiak nyerték 72-69-re. A Minnesota Lynx legközelebb egy hét múlva a Chicago Sky együttesével játszik majd. A 23 éves magyar centert szűk egy hónapja a 16. választással szerezte meg a - 2011-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben bajnok - Minnesota a WNBA amatőr játékosbörzéjén, pár...
Megint nem tudott nyerni a PMFC, 0-0 a Gyirmót ellen
Nem született gól a PMFC vendégjátékán a Gyirmót otthonában. Merkantil Bank Liga, 35. forduló Gyirmót FC Győr - PMFC 0-0 A Pécs az NB II. nyolcadik helyén áll. A forduló további eredményei:Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Kolorcity Kazincbarcika SC 1-0 (0-0)Gyirmót FC Győr-Pécsi MFC 0-0Szentlőrinc-Tiszakécskei LC 3-2 (1-1)Dorogi FC-Soroksár SC 0-3 (0-1)Békéscsaba 1912 Előre-BFC Siófok 2-2 (2-1)Credobus Mosonmagyaróvár-ETO FC Győr 0-0HR-Rent Kozármisleny - Nyíregyháza Spartacus FC 0-2 (0-0)
Michelisz nyolcadik lett a...
A nyolcadik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó világsorozat portugáliai Portimaóban...
Michelisz nagyon bekezdett:...
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte a túraautó világsorozat idénynyitó futamát szombaton Portimaóban....
Nagyon nem megy: Szegeden...
A labdarúgó NB II 33. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Pécsi MFC-t látta vendégül, és az 52. percben szerzett...
Új otthonra lelnek a PEAC...
Átadták pénteken a PTE-PEAC új birkózócsarnokát, amelyet egy korábban épült tornacsarnok felújításával, modernizálásával...
Vérdopping gyanúja miatt...
A PSN Zrt. a ma induló Országos Úszó Bajnokságra figyelemmel tájékoztatja a közvéleményt, hogy kiemelt sportolója, Kenderesi...
Nem megy tavasszal, megint...
Vereséget szenvedett a PMFC vasárnap az Ajka otthonában. Merkantil Bank Liga, 32. fordulóFC Ajka - PMFC 1-0 (1-0) Gólszerző:...
Ismét Dárdai Pál a kiesés elől menekülő Hertha vezetőedzője
Vasárnap délelőtt még csak sajtóhír volt, délutánra hivatalossá vált: Dárdai Pál visszatért vezetőedzőként a német labdarúgó Bundesligában szereplő, ott a kiesés elől menekülő Hertha BSC-hez - olvasható az nso.hu oldalon. A vasárnap megjelent sajtóhírek gyorsan megerősítést nyertek: a Hertha BSC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy meneszti vezetőedzőjét, Sandro Schwarzot, a helyét pedig a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál veszi át, az idény végéig.A berliniek jelenleg a tabella utolsó, tehát 18. helyén állnak, mindössze 22 megszerzett ponttal. Az idényből már csak...
A Minnesota draftolta a pécsi kosárlabdázót, Juhász Dorkát
Juhász Dorkát a 16. választással a Minnesota Lynx együttese szerezte meg az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) amatőr játékosbörzéjén. Juhász a nemrég befejeződött egyetemi szezonban a 12-szeres bajnok UConn Huskies csapatát erősítette, amely a legjobb 16 között búcsúzott a rájátszásban. A Minnesota Lynx 2011-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben is bajnok volt, az előző szezonban 14 győzelemmel és 22 vereséggel a kilencedik lett az alapszakaszban, így lemaradt a playoffról. A szakmai munkát Cheryl Reeve, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya...
Emberelőnyben is pont nélkül maradt a PMFC
A labdarúgó NB II 30. fordulójában a játéknap előtt a 11. helyen álló Soroksár SC a 6. Pécsi MFC-t látta vendégül. A gól nélküli első játékrész után a hazaiak kétszer is bevették Helesfay Donát kapuját, Halmai Ádám lábbal és fejjel is betalált és otthon tartotta a három pontot csapatának. LABDARÚGÓ NB II30. FORDULÓSOROKSÁR SC-PÉCSI MFC 2-0 (0-0) Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 350 néző. Vezette: Csonka Bence (Kovács Gábor, Vörös Dániel) SOROKSÁR: Kovács - Nagy O., Kékesi, Valencsik, Vincze Á. - Varga S. (Redzic, a szünetben), Vass Á. (Németh E., 61.) -...
« Előző
189 | 216 | 243 | 270 | 297 | 324 | 351 | 378 | 405 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...

