Szijjártó Péter négy konzult rendelt a meccs miatt Lipcsébe
2022. szeptember 23. péntek 15:40

Négy konzult rendelt Lipcsébe Szijjártó Péter a Nemzetek Ligája péntek esti német-magyar mérkőzése miatt - erről a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban számolt be pénteken.
Szijjártó Péter közölte: több száz magyar szurkoló utazott és utazik Lipcsébe, őket szeretné tájékoztatni arról, hogy négy konzult rendelte Lipcsébe erre napra.
A konzulok közül ketten a Red Bull Arénába szervezetten érkező magyar szurkolókkal együtt fognak mozogni a városban, a mérkőzés ideje alatt pedig mind a négyen a helyszínen tartózkodnak.
Elmondta, a német labdarúgó szövetséggel és a rendőrséggel kötött megállapodás alapján a konzulok a Red Bull Arénában kapnak egy helyet, ahol dolgozni tudnak.
Közölte, ha valaki bajba került, a +49 30 203 10 300-as telefonszámon tud segítséget kérni, emellett a Müncheni főkonzulátuson és a Berlini nagykövetségen is 24 órás ügyelet működik.
A miniszter jó szurkolást kívánt és reményét fejezte ki, hogy folytatódik a válogatott sikerszériája a Nemzetek Ligájában, valamint azzal kapcsolatban, hogy sok magyar gólról és kevés konzuli esetről fog szólni az este.
A magyar válogatott pénteken 20.45-től mérkőzik meg a Nationalelffel a Red Bull Arénában.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

