PVSK: az edzők is parketten Iványi Dalma vezetésével
A PVSK Öregfiúk mintájára PVSK Edzők néven csapatot indít a szakosztály a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség szervezésében létrehozott Horváth Judit Emlékbajnokságban. A csapatot az edzők mellett a PVSK életében aktívan szerepet vállalók alkotják. Visszatér a PVSK-ba játékosként és edzőként már évek óta az egyesületet erősíti- Iványi Dalma, ő lesz az új gárda játékos-edzője. A csapatból kilenc játékos PVSK nevelésű. A gárda első hazai bemutatkozása október 19-én, hétfőn 18.45 órától lesz a PTE Babits Mihály Gimnázium Sportcsarnokában, ellenfelük a Komló Sport KK...A Ferencváros is győzött a női kézilabda BL-ben
Az FTC-Rail Cargo Hungaria könnyedén győzte le vasárnap a vendég horvát Podravka Koprivnicát Dabason, a női kézilabda Bajnokok Ligája első fordulójában.Álomszerűen kezdett az FTC, a vendégek 2-0 után dobták első góljukat, ám utána közel negyedóráig nem tudtak betalálni (8-1). Különösen a szekszárdi születésű Szekerczés Luca volt elemében. A horvátok támadójátéka vérszegény volt, alig tudtak helyzetet kialakítani. A biztos vezetés tudatában könnyelmű megoldások is előfordultak a magyar oldalon, izgalomra azonban nem volt ok. Elek Gábor vezetőedző akkor kért időt, amikor a...Győztek a győri kézis lányok a Bajnokok Ligájában
Szombaton este a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata is megkezdte szereplését a Bajnokok Ligájában. A győri lányok Macedóniába utaztak és egy szoros mérkőzésen, végül ötgólos győzelmet arattak a Vardar ellen.A győriek kapusa azonban egy kellemetlen kézsérülés miatt tíz nap pihenőre kényszerül. A norvég Grimsbö tenyere mérkőzés közben repedt fel, a csapatorvos összevarrta a sebet, de tíz napig biztosan nem játszhat.A remekül kezdő Győr jövő vasárnap a dán Midtjylland csapatát fogadja.Megkaptuk: Norvégiát kell...
Norvégiával játszik pótselejtezőt a magyar válogatott, a párharc első meccsét Norvégiában rendezik. A magyar labdarúgó-válogatott kiemeltként várta az Európa-bajnoki pótselejtező...Dárdaiék az utolsó...
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC Vedad Ibisevic kiállítása miatt több mint hetven percet emberhátrányban futballozva kis híján...
Férfi vízilabda:...
Meglepően nagy különbséggel, kilenc góllal győzött a Pécs a KSI ellen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapjának záró mérkőzésén. Eredmény, E.ON férfi ob I, 5. forduló: B...Hetet rúgott a Debrecen,...
Kiütéses győzelmet aratott szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában a a Debrecen az újonc Békéscsaba felett, és a...
Nyertek férfi kosarasaink a...
Hazai pályán magabiztosan győzött a PVSK a Zalaegerszeg ellen a férfi kosárlabda bajnokság szombat esti mérkőzésén. Férfi Kosárlabda NB I. alapszakasz, 4. forduló.PVSK-PANNONPOWER - ZTE...Újabb gólzáporos győzelmet...
Simán nyert a Pécsi MFC hazai pályán a Boda ellen a Baranya megyei labdarúgó bajnokság szombati játéknapján. Nem okozott gondot az éllovas PMFC-nek az újonc Boda ÖSE legyőzése...Focihétvége: a PMFC itthon, a Vasút és a PEAC idegenben játszik a megyei bajnokságban
Folytatódik a Baranya megyei labdarúgó bajnokság. A pontvadászatot vezető PMFC hazai pályán fogadja az újonc Bodát, a PVSK és a PEAC pedig idegenben bizonyíthat. A kilenc forduló után huszonkét ponttal első helyen álló PMFC szombaton fél háromkor a nyolcadik Boda csapatát fogadja Újmecsekalján. Fontos lenne a piros-feketék számára a győzelem, hiszen az élboly igencsak szoros: a Pécsvárad, a Szászvár és a Mohács is csak egy-egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, de nagyon közel van a Siklós is. A drukkerek ötszáz forintos jegyár mellett szurkolhatják ki a győzelmet. A másik két pécsi...
Sorsoltak a kupában, a Honvéd lesz a Kozármisleny ellenfele
Pénteken délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában kisorsolták a Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását. A Kozármisleny ellenfele az NBI-es Budapest Honvéd csapata lesz.Október végén a negyedik fordulót rendezik, pontosabban a negyedik forduló első mérkőzéseit, mert ettől a körtől kezdve oda-visszavágós rendszerben folytatódik tovább a sorozat. Három kör után 16 csapat maradt versenyben, a harmadik kör eddigi győztesei mellett a jövő heti Nyíregyháza-Vasas mérkőzés továbbjutója léphet pályára a nyolcaddöntőben.A sorsolás folyamán már nem volt kiemelés, és minden párban az...Újabb NBI-es csapatot búcsúztatott a Kozármisleny
A harmadosztályú Kozármisleny FC óriási meglepetésre 1-0-ra legyőzte az élvonalbeli Diósgyőr együttesét a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában szerdán, ezzel bejutott a legjobb 16 csapat közé.A Baranya megyei alakulat az előző körben a szintén első osztályú Puskás Akadémiát búcsúztatta, ezt megelőzően pedig az NB II-es Siófokot győzte le. A Magyar Kupa harmadik fordulójának mérkőzésén a hazai pályán játszó Kozármisleny egyenrangú partnere volt az első osztályban jelenleg nyolcadik helyezett Diósgyőrnek. Már az első játékrészben is inkább a mislenyiek dolgoztak ki...Kiemeltként várjuk az EB...
A magyar labdarúgó-válogatott kiemeltként várja majd az Európa-bajnoki pótselejtező vasárnapi sorsolását.Bernd Storck szövetségi kapitány csapata mellett Svédország, Ukrajna és...Labdarúgás U21: kétszer is...
Kedden este, Albánia ellen játszott Európa-bajnoki selejtező mérkőzést az U21-es magyar labdarúgó válogatott. A mieink kétszer is hátrányba kerültek, de sikerült egyenlíteni, így 2-2-es...Albániát fogadják kedden...
Kedden este Albánia ellen folytatja Európa-bajnoki selejtező sorozatát a magyar U21-es labdarúgó válogatott. A mérkőzésen...
Játszanunk sem kellett,...
Hétfőn este a spanyolok legyőzték Ukrajnát, így jelentősen nőtt a magyar labdarúgó-válogatott esélye, hogy legjobb harmadikként pótselejtező nélkül legyen Eb résztvevő. Játék...Horvát mesteredző lett a...
A horvát Zdravko Zovkót nevezték ki a dunaújvárosi női kézilabdacsapatának vezetőedzőjévé, jelentették be a klub hétfői...
Ez történt a megyei...
A Baranya megyei labdarúgó-bajnokságokban az alábbi eredmények születtek a hétvégén:Megye I.:PEAC - Villány TC 3-3Geresdlaki Dózsa SE - Bólyi SE 0-0Mohácsi TE 1888 - Szederkényi SE...Nehéz, technikás versenynek ígérkezik a 49. Mecsek-rali
A szervezők szerint nehéz, technikás versenynek ígérkezik az országos ralibajnokság idei záró futama, a hétvégén sorra kerülő 49. Mecsek-rali. Az úgynevezett Historic Eb-futamot magában foglaló esemény hétfői sajtótájékoztatóján Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a Mecsek-rali az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai autóverseny, amely jövőre lesz 50 éves, s a félévszázados jubileumot 2016-ban méltó módon, egy nemzetközivé fejlesztett viadallal szeretnék majd megünnepelni. Berényi Ákos, az MNASZ rali szakágvezetője azt...Kikaptunk a görögöktől, de ez most tényleg nem számít
Rendkívül furcsa, fordulatos mérkőzésen 4:3-as vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este Görögországban. Miután azonban a románok is nyertek a feröeriek ellen, a győzelemmel se mentünk volna többre. Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen maradtunk a csoportban.Viszont még így is kijuthatunk az Eb-re. A tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, viszont mostanáig nyeretlenül sereghajtó görögök első támadásukból vezetést szereztek Kosztasz Sztafilidisz révén az 5. percben, de Lovrencsics Gergő 26. és Németh Krisztián 54. percben szerzett góljával...
Böde, Németh is a kezdők között szerepel Pireuszban
Németh Krisztián és a csütörtökön Feröer-szigetek ellen kétszer eredményes Böde Dániel révén két csatár is helyet kapott a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában, amely 18 órától Görögországgal küzd meg utolsó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén. Bernd Storck szövetségi kapitány a jobb szélen ezúttal a Lech Poznanban légióskodó Lovrencsics Gergőnek szavazott bizalmat. A mérkőzésnek a hazaiak számára nincs tétje, mert mindenképpen a sereghajtó pozícióban zárják a csoportot, ugyanakkor ha a magyarok több pontot szereznek Pireuszban, mint a románok Feröer-szigeteken, akkor...A rovat további témái
- Sovány, de vigasz: egy góllal győzött a PMFC Bogádon, így továbbra is első
- Orosz Nagydíj - Hamilton nyert, közeledik a címvédéshez
- Görög-magyar: akár már ma beléphetünk az álmok kapuján
- Az utolsó helyezetthez látogat a tabella élén álló PMFC vasárnap kora délután
- Férfi vízilabda: hét góllal kikapott a PVSK a Honvédtól
- Férfi kosárlabda NB I: megint kikapott a PVSK
« Előző
2511 | 2538 | 2565 | 2592 | 2619 | 2646 | 2673 | 2700 | 2727 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...

