Horvát mesteredző lett a Dunaújváros edzője
2015. október 12. hétfő 16:02

A horvát Zdravko Zovkót nevezték ki a dunaújvárosi női kézilabdacsapatának vezetőedzőjévé, jelentették be a klub hétfői sajtótájékoztatóján. A horvát mesteredző szerződése a szezon végéig szól.
A Dunaújvárosi Kohász KA korábbi edzőjét, Mátéfi Esztert múlt héten, csütörtökön menesztette a klubvezetés, akik szerint megtorpant a csapat fejlődése, alábbhagyott a korábbi lelkesedés, az elbizonytalanodás jelei mutatkoztak a pályán és a pályán kívül egyaránt, és ezért cselekedni kellett. A napokban átmenetileg György László utánpótlás vezetőedző irányította az együttest.
A 60 esztendős Zdravko Zovko jól ismeri a magyar kézilabdázást, a Veszprém férfi csapatát 2002-ben a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette, de szóba került a neve a női válogatott szövetségi kapitányi jelölésénél is, sőt, segítette a győriek kézilabda akadémiáját is. Dolgozott hazája női válogatottjának élén és az 1996-ban olimpiai bajnok férfi válogatott mellett, illetve a Podravka Koprivnicánál és az orosz Zvezda Zvenyigorodnál is.
Edzőként kétszeres BEK-győztes, többszörös horvát, olasz, szlovén és magyar bajnok, illetve kupagyőztes, játékosként pedig - még jugoszláv színekben - 1984-ben ötkarikás aranyérmes volt, ezen kívül világbajnoki ezüstérmes.
Zovko első tétmérkőzése a Dunaújváros kispadján jövő vasárnap lesz, amikor is a tabellán ötödik Kohász az éppen előtte álló, szintén 10 pontos Siófokot fogadja.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

