Maradt a hazai veretlenség: 6-0-s győzelmet aratott a PMFC a Pécsvárad felett

Sikerült megőriznie hazai veretlenségét a PMFC-nek: piros-feketék 6-0-s győzelmet arattak a Pécsváradi Spartacus SE felett a szombat délután a Stadion utcában, a Baranya megyei I. osztály 14. fordulójában. A PMFC már a hetedik percben megszerezte a vezetést Horváthnak köszönhetően. A vendégek a 13. percben cseréltek: Czonev helyére Szilágyi állt be. Egy perccel később a pécsi Schmidt hagyott ki egy gólhelyzetet, hiányosságát azonban a 24. percben szerzett büntetőjével pótolta.A második félidő első perceiben Hadobás talált közelről a kapu jobb alsó részébe. Az 57. percben Kónya...

A Pécsváradot fogadja délután a PMFC

A Pécsváradot fogadja délután a PMFC Szombaton 13:30-tól újabb skalpot szerezhet a hazai pályán jelenleg százszázalékos PMFC. A csapat a Baranya megyei I. osztály 14. fordulójában a Pécsváradot fogadja. Az utolsó őszi hazai találkozóval kapcsolatban a PMFC vezetőedzője a csapat honlapjának a következőket nyilatkozta:- Úgy gondolom, összeállt egy olyan csapat, amely képviseli azt, amit én szeretnék. Fizikálisan szerintem magasan a többi együttes fölött járunk, emellett összjátékban és egyénileg is sokat fejlődtünk. Jól és felszabadultan futballoznak a gyerekek, és többé kevésbé sikerül is kijavítanunk a hibáinkat....

RIA, RIA, HUNGÁRIA: majdnem hihetetlen, de nyertünk Oslóban, irány Franciaország!

RIA, RIA, HUNGÁRIA: majdnem hihetetlen, de nyertünk Oslóban, irány Franciaország! Bernd Storck szövetségi kapitány és játékosai is egyetértettek abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nagy lépést tett az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása felé azzal, hogy csütörtökön 1-0-ra győzött a pótselejtező norvégiai első felvonásán, de ezzel a sikerrel még nem nyerte meg a párharcot.  "Nehéz meccs volt egy jó ellenféllel szemben és sikerült meglepetést okoznunk. Megvan az i, de vasárnap kell feltenni rá a pontot" - mondta Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, aki szerint a mostani diadal kulcsa az volt, hogy szervezetten futballozott a nemzeti együttes.A...

RIA, RIA, HUNGÁRIA: Gerával...

RIA, RIA, HUNGÁRIA: Gerával a kezdőben kezdünk Norvégia ellen A rivális norvég csapatot tartja az Európa-bajnoki pótselejtezős párharc favoritjának Bernd Storck, a magyar...

Igazságos döntetlent...

Igazságos döntetlent játszott a Veszprém a SEHA Ligában Az MVM-Veszprém hazai pályán döntetlent játszott kedden a Vardar Szkopjéval a férfi kézilabda SEHA Ligában.A címvédő bakonyi...

Harminc százalékot adnak...

Harminc százalék esélyt adnak Norvégiában a magyar labdarúgó-válogatottnak az Európa-bajnoki pótselejtezőről való továbbjutásra. Ezt mondta a norvégok korábbi szövetségi kapitánya, a...

Döntetlennel kezdett az ETO...

A házigazda Győri ETO FC 3-3-as döntetlent játszott a cseh bajnok EP Chrudim csapatával a futsal Bajnokok Ligája elitkörének keddi, első fordulójában. A nyitónap másik mérkőzésén az orosz...

Eb-pótselejtező: életük...

Eb-pótselejtező: életük meccsére készülnek a magyar játékosok Egybehangzóan életük eddigi legfontosabb mérkőzéseiként jellemezték a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő...

Ez történt a megyei...

A Baranya megyei labdarúgó-bajnokságokban az alábbi eredmények születtek a hétvégén: Megye I.:PEAC - Pécsváradi Spartacus SE 8-3PVSK Labdarúgó Kft. - Beremend ÉSK-Sport36 4-2Mohácsi...

A PINKK győzött a „pécsi" rangadón Komlón

A PINKK hazai pályán, Komlón legyőzte a PEAC-ot a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján.  Eredmény:PINKK-Pécsi 424 - PEAC-Pécs 86-60 (24-10, 21-16, 20-21, 21-13) A tabella: 1. Aluinvent DVTK Miskolc 7 5 2 574-424 12 pont 2. CEKK Sportegyesület 6 6 - 408-336 12 3. CMB CARGO UNI Győr 6 5 1 469-417 11 4. Uniqa Sopron 6 4 2 486-398 10 5. Atomerőmű KSC Szekszárd 7 3 4 446-432 10 6. PEAC-Pécs 6 3 3 406-407 9 7. PINKK-Pécsi 424 6 3 3 408-434 9 8. ZTE Női Kosárlabda Klub 6 1 5 373-428 7 9. Vasas Akadémia 6 1 5 358-450 710. ELTE-BEAC Újbuda 6 - 6 293-495 6

Dárdai az újabb diadal után is óvatos duhaj

Dárdai az újabb diadal után is óvatos duhaj Egyelőre nem beszél az európai kupaszereplés lehetőségéről Dárdai Pál, a német labdarúgó-bajnokság élmezőnyéhez tartozó Hertha BSC vezetőedzője.  Az előző idényben a kiesés ellen küzdő berliniek a Bundesliga 12. fordulójában Salomon Kalou mesterhármasával 3-1-re győztek Hannoverben, a szombati játéknap után a tabella negyedik helyén állnak, és biztosan európai kupaindulásra jogosító helyen töltik a válogatott meccsek miatti, jövő heti szünetet. Hazai környezetben és idegenben egyaránt eredményesek, hiszen három-három alkalommal nyertek.- Mindannyian nagyon büszkék vagyunk, de...

Férfi kézilabda: tornagyőztes a válogatottunk

Férfi kézilabda: tornagyőztes a válogatottunk A magyar férfi kézilabda-válogatott nyerte a debreceni Provident Kupát, miután vasárnap 13 góllal legyőzte az olimpiai induló argentin csapatot.  Eredmény:Magyarország-Argentína 28-15 (14-9) A találkozó egyben a magyar szövetség korábbi kommunikációs igazgatója, Diószeghy Zsolt emlékmérkőzése volt. Kezdetben a dél-amerikaiak szívósan tartották magukat, ezzel együtt nem forgott veszélyben a magyarok vezetése, pedig nem játszottak hiba nélkül. Bartucz László jól védett a félidő második részében, és a szünet előtt sikerült ellépniük a házigazdáknak. A fordulást követően több...

Zsebben a pontok, Bólyban...

Kétgólos győzelmet aratott a PMFC vasárnap a Bóly otthonában a labdarúgó megyei I. osztályban, így a pécsiek továbbra is listavezetők.  A Munkás Hadobás révén már az első félidő...

Hosszú Katinka nyerte a...

Egy arannyal és három ezüsttel zárta szereplését Hosszú Katinka az úszók pénzdíjas világkupa-sorozatának befejező állomásán Dubajban, s ezzel magabiztosan végzett az összesített...

Bólyban vendégszerepel...

Bólyban vendégszerepel vasárnap a listavezető PMFC - győzni mennek Lassan véget ér a Baranya megyei I. osztály 2015/2016-os őszi szezonja, a bajnokságból a szünetig még három fordulót rendeznek...

Magyarország rendezi...

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség Szocsiban zajló kongresszusán Magyarország nyerte el a 2018-as női U20-as világbajnokság rendezési jogát.  Magyarországon 2001-ben női junior,...

Nem mi rendezzük a 2021-es...

Öt év múlva egyiptomi, hét év múlva pedig svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokság lesz.  Magyarország nem kapta meg a 2021-es és a rákövetkező, 2023-as férfi...

Norvégia jóval gyengébb...

A magyar válogatott változatlanul a 33. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján - amelyet immár Belgium vezet -, az...

Egy góllal győzött és az élre állt az FTC kézilabdacsapata

Egy góllal győzött és az élre állt az FTC kézilabdacsapata A címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria nagy csatában 29-28-ra legyőzte a vendég Győri Audi ETO KC-t a női kézilabda NB I szerdai csúcsrangadóján, és így a tabella élére ugrott.A két csapat a szezon elején találkozott már egymással, augusztus 29-én a Győrben rendezett Szuperkupa-mérkőzésen a Magyar Kupa-győztes ETO 29-24-re győzött a magyar bajnok FTC ellen. Most az eddig százszázalékos Győr egy pont előnnyel érkezett a Népligetbe, ugyanis az FTC szeptember 23-án döntetlent játszott Dunaújvárosban. A hazaiak irányítója, Szucsánszki Zita múlt vasárnap, a német Thüringer HC...

Elképesztő sorozatban az FTC labdarúgócsapata

A transfermarkt.de statisztikai kimutatása szerint - a világ összes bajnokságát figyelembe véve - jelenleg a labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencváros csapatáé a leghosszabb bajnoki veretlenségi sorozat. Az FTC remek szériája tavaly ősz óta tart, ugyanis az október 4-i, diósgyőri vereség óta Thomas Doll vezetőedző csapata 27 alkalommal nyert, hétszer pedig döntetlent játszott az élvonalban, vagyis 34 találkozón nem talált legyőzőre. Kiváló teljesítményének köszönhetően az előző idényben ezüstérmes lett, jelenleg pedig 14 forduló után 15 ponttal vezet a második helyezett Paks...

Pótselejtező: felmérték, messze van-e Norvégia

Pótselejtező: felmérték, messze van-e Norvégia A Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott OTP Bank Ligában szereplő kerettagjainak fizikai állapotát, állóképességét mérte fel Bernd Storck szövetségi kapitány és stábja kedden a Vasas Pasaréti Sportcentrumában.  A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a teszteket Victor Moore erőnléti edző vezetésével két turnusban végezték a játékosok, akik rövid bemelegítést követően előbb különböző intenzitású, rövid sprinteket - 10, 20 és 30 méter - teljesítettek a fotocellás mérőkapuk között, majd az orvosi stáb rögzítette a...