Férfi kézilabda: tornagyőztes a válogatottunk
2015. november 08. vasárnap 16:38

A magyar férfi kézilabda-válogatott nyerte a debreceni Provident Kupát, miután vasárnap 13 góllal legyőzte az olimpiai induló argentin csapatot.
Eredmény:
Magyarország-Argentína 28-15 (14-9)
A találkozó egyben a magyar szövetség korábbi kommunikációs igazgatója, Diószeghy Zsolt emlékmérkőzése volt.
Kezdetben a dél-amerikaiak szívósan tartották magukat, ezzel együtt nem forgott veszélyben a magyarok vezetése, pedig nem játszottak hiba nélkül. Bartucz László jól védett a félidő második részében, és a szünet előtt sikerült ellépniük a házigazdáknak.
A fordulást követően több mint egy percig hármas emberhátrányban is játszott a magyar csapat, de végül megúszta kapott gól nélkül. Kiegészülve aztán ismét a hazaiak akarata érvényesült, a csereként beálló Mikler Rolandnak pedig alig lehetett gólt lőni. A 39. percben, 19-10-nél időt kértek a vendégek, ám már nem volt visszaút a számukra. A januári, olimpiai kvalifikációs Eb-re készülő magyarok ekkor már a közönségnek játszottak, nem volt azonos szinten a két válogatott. A hajrában hazai oldalon csak azért kellett izgulni, nehogy valaki megsérüljön a durva argentin védekezés miatt.
Pénteken játszották:
Argentína-Fehéroroszország 30-23
Szombaton játszották:
Magyarország-Fehéroroszország 32-20
A torna végeredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Argentína 2, 3. Fehéroroszország 0
A tornán kívül játszott vasárnapi Fehéroroszország-Magyarország B mérkőzést 11-8-as félidő után a fehéroroszok nyerték 25-21-re.
Képünkön: A magyar Schuch Timuzsin (balra) és az argentin Agustin Vidal a Magyarország - Argentina mérkőzésen
MTI - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

