Bólyban vendégszerepel vasárnap a listavezető PMFC - győzni mennek
2015. november 08. vasárnap 08:15

Lassan véget ér a Baranya megyei I. osztály 2015/2016-os őszi szezonja, a bajnokságból a szünetig még három fordulót rendeznek meg. Most hétvégén a 13. játéknap következik, a listavezető PMFC vasárnap 13:30-kor Bólyi SE vendégeként lép pályára.
A tizedik helyen álló sárga-zöldek számára nem sok jót ígér, hogy a pécsiek vendégként is egyre jobb formában vannak. Labdarúgócsapatunk legutóbbi idegenbeli fellépésén hatgólos diadalt aratott Geresdlakon, ahol a gólgyártást a húszesztendős balbekk, Turi Tamás (képünkön) indította. A védő azóta a Villány ellen még egyszer be tudott találni szabadrúgásból, így már rá is figyelniük kell Balboaca Augustin tanítványainak.
- A legutóbbi két meccsen volt egy-egy jól eltalált lövésem, amit nem tudott hárítani az ellenlábasunk kapusa. Örülök, hogy így alakult, de a legfontosabb a győzelem megszerzése volt - emlékezett vissza védőnk, Turi Tamás. - Szeretnénk folytatni az eredményes sorozatunkat, de nem lesz egyszerű nyerni a Bóly elleni találkozón. Bízom benne, hogy a saját futballunkat játszva megtörjük majd a házigazdákat és így elérjük a célunkat, vagyis hazahozzuk a három pontot - nyilatkozta Turi Tamás.
Az élet azonban sehol sem fenékig tejfel, a mecsekaljaiak több focistája is sérüléssel bajlódik, így némileg változtatnia kell vasárnapi hadrendjén Márton Gábornak. Vezetőedzőnk azonban bízik a helyükre érkező játékosok hatékonyságában.
- Sajnos Fekete Marcellre és Horváth Vincére ezúttal biztosan nem számíthatok, de még nincs százszázalékos állapotban Szentes Krisztián és Valkovics Dávid sem - adott helyzetjelentést a PMFC vezetőedzője, Márton Gábor. - A védelmet így mindenképpen meg kell majd bontani, de a cserelehetőségeink is jelentősen csökkentek. Nagy szükségünk lenne mindenkire, hiszen a mérkőzésen belül több olyan szituáció is történhet, amire reagálni kell a kispadról. Ennek ellenére még mindig mi vagyunk az esélyesek a Bóly ellen. A csapatból mindenki felé él a bizalom, a pályára lépő játékosok biztos, hogy megoldják a feladatukat - mondta Márton Gábor.
A Bólyi SE - PMFC labdarúgó összecsapást november 8-án, vasárnap 13:30-as kezdéssel játsszák a bólyiak Park utcai sporttelepén. A találkozóra szóló belépőjegyeket a helyszínen egységesen 400 Forintért válthatják meg a szurkolók.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...

