Nemzetközi sikerekkel zárja az évet a Rátgéber Akadémia
A Rátgéber Akadémia junior fiú csapata vezeti az U18 Regional Youth Basketball Games tabelláját, az őszi-téli fordulók után az év végén és 2016-ban újabb rangos nemzetközi megmérettetések várnak az Akadémia fiú csapataira.Rendkívül eredményes időszakot zár 2015-tel a Rátgéber Kosárlabda Akadémia: a nemzetközi tapasztalatok szerzésében hatalmasat lépett előre az Akadémia férfi szakága, U14-es kortól minden korosztály megmérettetheti magát neves külföldi csapatokkal, a lehetőségek pedig tovább bővülnek a közeljövőben.„Akadémiánk filozófiája, hogy a gyerekeket meg kell...
Betelt a pohár Hosszú Katinkánál, most kitálalt a MÚSZ-ról
A világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. A Vasas versenyzője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy a sikeres kazanyi világbajnokság után augusztusban felkészülése körülményeinek javításában kért segítséget a szervezettől, hogy fenntartsa versenyelőnyét, de ebből az azóta eltelt négy hónapban semmi nem valósult meg.A tavaly a nemzetközi szövetség által az év női úszójának választott sportoló újságírói kérdésre kifejtette, hogy olyan masszőrt szeretne, aki vele utazna valamennyi versenyre,...
Aranycipő: Nikolics Nemanja második a versenyben
A magyar labdarúgó-válogatott és a lengyel Legia Warszawa csatára, Nikolics Nemanja holtversenyben a második helyen áll a legjobb támadójátékosnak járó díj, az Aranycipő rangsorában. Az eurotopfoot.com holnap kimutatása szerint a vajdasági származású csatár a lengyel élvonalban 21 forduló alatt 22 alkalommal volt eredményes, a lengyelek viszont "csak" 21 gólt tartanak nyilván, mert a listavezető Piast Gliwice elleni találatot hivatalosan nem neki adták.Az Aranycipőért zajló versenyben a gólok száma és a bajnokságok erőssége alapján rangsorolják a játékosokat, ezért...
Dárdai Pál kékre festett...
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője érdekes fogadást kötött az egyik televíziós műsorvezetővel, ugyanis...
Nyolc évre elmeszelte a...
Nyolc évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől Joseph Blattert, a nemzetközi (FIFA) és Michel...
Első helyen telelnek a PMFC...
Az élen végeztek a PMFC női labdarúgói ősszel az NB II. Nyugati csoportjában, nem titkolt céljuk a feljutás. Közben fejlesztik...
Egy ponttal nyert a Győr...
A Győr 58-57-re nyert a PEAC-Pécs otthonában a női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján. A PINKK nyerni tudott Zalaegerszegen. A pécsi mérkőzés második félidejében szinte végig...Megnyerte a magyar csapat a...
Harmadik mérkőzésén is nyert, így az első helyen fejezte be szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a négycsapatos...
Simán verték a házigazdákat...
Nagyon sima győzelemmel folytatta szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a kassai négycsapatos nemzetközi tornán....
Női kosárlabda EK: győzelemmel búcsúzott a PINKK
A PINKK-Pécsi 424 hazai pályán legyőzte a francia Nantes együttesét csütörtökön este a női kosárlabda Európa Kupa hatodik, utolsó fordulójában. A pécsi együttes egy sikerrel és öt vereséggel búcsúzott a sorozattól. Eredmény, 6. forduló E csoport:PINKK-Pécsi 424 - Nantes (francia) 64-56 (19-19, 11-18, 15-10, 19-9)
Ezekben a mezekben lép pályára a magyar válogatott az Eb-n
A magyar labdarúgó válogatott mezgyártója különleges gesztussal ünnepelte, hogy a csapat 1986 után ismét sikerrel kvalifikálta magát egy nemzetközi tornára: a szurkolók szavazhatták meg, hogy milyen hazai és idegenbeli mezben láthassák viszont kedvenceiket a franciaországi Európa-bajnokságon. A szavazás tegnap éjfélkor lezárult.A futballrajongók örömmel fogadták az unikális lehetőséget, miszerint most ők dönthetik el, hogy közel harminc év után milyen mezben szeretnék látni a nemzeti tizenegyet egy nemzetközi tornán. A klasszikus szerelés mellett egy innovatív, függőleges...
A kudarc után lemondott Németh András szövetségi kapitány
Lemondott posztjáról Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya azok után, hogy csapata csak a 11. helyen végzett a dániai világbajnokságon - jelentette be szerdai sajtótájékoztatón Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke. Németh András utódját januárban jelölik ki. Noha van még esély arra, hogy az együttes ott legyen a március 17-20-i olimpiai selejtezőben, a 2014 februárjában kinevezett szakember nem folytatja a munkát, és már a lengyelek elleni hétfői nyolcaddöntős vereség után elköszönt.
Kassai Viktor is ott lesz a...
Kassai Viktor is szerepel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által a jövő évi franciaországi kontinensviadalra kijelölt 18...
Kézilabda vb: nekünk ennyi...
A magyar csapat 24-23-ra kikapott a lengyelektől a nyolcaddöntőben a dániai világbajnokságon, a vereséggel minimálisra...
Felkészülési...
Téli felkészülési tornát szervez a Baranya Megyei Kézilabda Szövetség amatőr csapatok számára. Nevezési díj nincs. Egy együttes legfeljebb húsz játékost nevezhet, s legkésőbb...Pécsi rekordok születettek...
December 10-12. között került megrendezésre Kecskeméten a XIX. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság. A versenyen 40 egyesület...
Megnyerte a döntőt a...
Fölényes győzelmet aratott vasárnap Baranya megye labdarúgó-válogatottja a Fejér megyeik ellen az országos döntőben, Szigetszentmiklóson. Bár az ötödik perctől kezdve...Az Eb-keret magja megvan,...
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint megvan a júniusi franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar...
Ismét győzött Dárdai csapata, s már harmadik a berlini Hertha
Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC 4-0-ra győzött az újonc Darmstadt otthonában a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján. A berlinieknek ez volt a negyedik győzelmük az elmúlt öt forduló során. A Hertha jelenleg a harmadik - BL-indulást érő - helyet foglalja el a bajnoki tabellán.Szalai Ádám együttese, a Hoffenheim házigazdaként gyűjtötte be a három pontot a Hannover elleni találkozón, de a magyar válogatott csatárt nem nevezték a keretbe. Stieber Zoltán a cseresorból figyelte, ahogyan csapata, a Hamburger SV 1-1-es döntetlent ért el a...
Knoch Viktorral lett aranyérmes a magyar váltó a gyorskorcsolyázók világkupáján
Sportágtörténeti sikert aratva nyert aranyérmet a pécsi Knoch Viktorral és Burján Csabával a magyar férfi váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók Sanghajban vasárnap befejeződött világkupáján. A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba összetételű együttes a döntőben az olaszokat, a kanadaiakat és a kínaiakat utasította maga mögé, s 6:49.415 perc alatt ért célba elsőként az 5000 méteres távon. Magyar váltó még soha nem nyert aranyérmet világkupa versenyen.Nagyjából a táv felénél a kínaiak és a kanadaiak összeütköztek, mindkét versenyző elesett, így onnantól...
Ezúttal az Újpest nyerte a derbit - ez történt az élvonalban
Kikapott a Ferencváros, de csak egy ponttal csökkent az előnye a labdarúgó OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulójában. A zöld-fehérek ősi riválisuktól, az Újpesttől szenvedtek 1-0-s vereséget, amely az első volt új stadionjukban, a Groupama Arénában. Thomas Doll vezetőedző csapatának előnye így is 18 pont maradt a téli szünetre, mivel az eddig második Paks a Videoton, míg az eddig harmadik MTK a Debrecen vendégeként maradt alul. A dobogósok pontvesztését kihasználva éppen az immár hét bajnoki találkozó óta veretlen Újpest jött fel az ezüstérmes pozícióba, míg a harmadik...
A rovat további témái
- EURO - 2016: megkaptuk a beosztásunkat, Portugálival, Izlanddal és Ausztriával meccselünk
- A pécsi "Doki" mesterhármasával nyert a Debrecen az MTK ellen
- Lengyel-magyar lesz hétfőn a kézilabda vb nyolcaddöntőjében
- RIA, RIA,HUNGÁRIA: fókuszban az M4-en az Eb- sorsolás
- Öt pécsi focista már járt Eb-n a válogatottal, Gera, Dibusz, Márkvárt léphet a nyomukba
- Női kézilabda-vb: Szucsánszki szerint lemosták a szégyenfoltot
« Előző
2376 | 2403 | 2430 | 2457 | 2484 | 2511 | 2538 | 2565 | 2592 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

