Dárdai Pál kékre festett hajjal ünnepelne, ha berlini csapata megnyeri a Német Kupát
2015. december 22. kedd 10:43

Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője érdekes fogadást kötött az egyik televíziós műsorvezetővel, ugyanis ígéretet tett, ha megnyerik a Német Kupát, kékre festi a haját.
A magyar szakember az RBB csatorna műsorában édesapjával, idősebb Dárdai Pállal beszélt pályafutásáról, valamint arról, hogy most nyolc napra "kikapcsol", a családjával pihen majd, és csak január 3-án áll újra munkába.
Dárdai végül a műsorvezető Jessy Wellmerrel egyezett meg abban, hogy a Hertha kupagyőzelme esetén kékre (a csapat színe kék-fehér) festi a haját, ellenkező esetben az újságíró a berliniek egyik találkozóján a csapat kabalafigurájának, Herthinónak öltözik be.
Dárdai Pál csapata a Nürnberg legyőzésével jutott a legjobb nyolc közé a Német Kupában, a negyeddöntőben február 10-én pedig a Heidenheim együttesével találkozik.
Amint arról hírt adtunk, a Hertha BSC kispadján ülő Dárdai Pált választották meg egy közönségszavazás során az év edzőjének Berlinben.
A fővárosi sajtóorgánumok közönségdíját 36. alkalommal adták át a közelmúltban az Estrel Hotelben, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya 16,34 százalékkal végzett az élen. Második az EHF Kupa-győztes és klubvilágbajnok Füchse Berlin férfi kézilabdacsapatát irányító Erlingur Richardsson (11,58 százalék), harmadik az öttusaedző Peter Deutsch (10,39) lett.
A Rundfunk Berlin-Brandenburg rádióadó honlapjának tájékoztatása szerint Markus Babbel 2011-es sikere után nyerte meg ismét Hertha-tréner a voksolást.
Az oldal kiemelte, hogy a vezetőedzői posztot májusban átvevő magyar szakember - aki 1997 óta él Berlinben - benntartotta az élvonalban az együttest, amely jelenleg nemhogy a kiesés ellen harcol, hanem a Bundesliga harmadik helyén áll az őszi szezon végén.
Képünkön: Dárdai Pál.
MTI - Fotó: EPA/Lukas Schulze
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat

