Spanyolországban kapott munkát a Vidi korábbi trénere
2015. október 20. kedd 10:02
A Videoton FC labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője, Joan Carrillo vette át a spanyol másodosztályú Almería irányítását.
A klub honlapja szerint a 47 éves katalán szakember szerdán tartja első edzését, és vasárnap, a Mallorca elleni mérkőzésen mutatkozik be a kispadon. Szerződése a mostani szezon végéig szól.
Carrillo korábban Javier Clemente, Mauricio Pochettino és Paulo Sousa mellett is tevékenykedett másodedzőként, a Videoton FC vezetőedzőjeként pedig idén tavasszal bajnok lett az NB I-ben, és legjobb edzőnek járó elismerést is kiérdemelte, ennek ellenére nem hosszabbították meg a szerződését. Új klubjának közleménye szerint külföldi ajánlatai is voltak, ám ő szeretett volna ismét a hazájában dolgozni.
Bár az Almería a Spanyol Kupában bejutott a 16 közé, a másodosztályban szeptember eleje óta nem tudott győzni, ezért kilenc forduló után a tabella 21. (utolsó előtti) helyén áll. A szezon elején Sergi Barjuan, az elmúlt két fordulóban pedig Miguel Rivera irányította a csapatot edzőként.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...

