Focihétvége: a PMFC itthon, a Vasút és a PEAC idegenben játszik a megyei bajnokságban
2015. október 17. szombat 08:15

Folytatódik a Baranya megyei labdarúgó bajnokság. A pontvadászatot vezető PMFC hazai pályán fogadja az újonc Bodát, a PVSK és a PEAC pedig idegenben bizonyíthat.
A kilenc forduló után huszonkét ponttal első helyen álló PMFC szombaton fél háromkor a nyolcadik Boda csapatát fogadja Újmecsekalján. Fontos lenne a piros-feketék számára a győzelem, hiszen az élboly igencsak szoros: a Pécsvárad, a Szászvár és a Mohács is csak egy-egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, de nagyon közel van a Siklós is. A drukkerek ötszáz forintos jegyár mellett szurkolhatják ki a győzelmet.
A másik két pécsi együttesnek idegenben kellene vitézkednie. A bajnokságot remekül kezdő, ám mostanra a hatodik helyre visszacsúszó PEAC a gyengélkedő, mindössze egy győzelemmel büszkélkedő Beremend otthonába látogat. A mérkőzés vasárnap fél háromkor kezdődik.
Kiesési rangadó lesz a Szederkény-PVSK meccs. A Vasút négy ponttal a tizenharmadik, ellenfele pedig az utolsó előtti, tizenötödik helyet foglalja el. A találkozó kezdősúgását vasárnap fél kettőkor végzik el Szederkényben.
A 10. forduló pécsi mérkőzései:
PMFC - Boda (szombat, 14.30, Újmecsekalja)
Szederkény - PVSK (vasárnap, 13.30, Szederkény)
Beremend - PEAC (vasárnap, 14.30, Beremend)
Képünk a PMFC egy korábbi mérkőzésén készült.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Kétezeren is munkába állhatnak...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Durva UV-B-sugárzásra figyelmeztetnek...