Kiakadtak a pécsi állatkert igazgatón

Kiakadtak a pécsi állatkert igazgatón A fotóra, amelyet a www.hoze.hu honlapon lelt fel, egy olvasónk hívta fel a figyelmet. Az internetes oldalt egy olyan baráti társaság jegyzi, melynek tagjai a manapság divatos off-road fesztiválokon, versenyeken vesznek részt, és terepjáróikról, a versenyekről közölnek beszámolókat. A fénykép felett egy rövid szöveg is áll, amely szerint „Miki a Pécsi Állatkert igazgatója. Szabad idejében a kis Ferrozával jön terepre velünk. Igaz a barlangi munkákhoz is sokszor jól jön a terepjáró, ugyanis kevés barlang van közvetlen az aszfaltos közút mellett."Az ügyel...

A képviselők döntik el, ki a méltó

A képviselők döntik el, ki a méltó Kunszt Márta, a rendeletmódosítást egyhangúlag elfogadó kulturális bizottsági elnök szerint a változtatásra azért van szükség, mert közeledve 2010-hez egyre inkább szükséges, hogy a város nevének és jelképeinek használatát megfelelően szabályozzák. Eddig ugyanis, vélte, úton-útfélen, sokszor a város megkeresése nélkül éltek a kiskapuk nyújtotta lehetőségekkel.A májusi közgyűlés ámenjére váró rendelettervezet szerint ezután csak azok a természetes vagy jogi személyek használhatják majd a város nevét és a jelképeket, akiknek tevékenysége "méltó a közfigyelem felkeltésére...

Széchenyi: a szülők tiltakoznak az átalakítás ellen

Széchenyi: a szülők tiltakoznak az átalakítás ellen Továbbra sem lehet tudni, hogyan alakul a Leőwey Klára Gimnázium, s ezzel együtt a Széchenyi Gimnázium sorsa. Elmaradt ugyanis az az egyeztetés, amelyen Pécs és a Ciszterci Rend megállapodhatott volna az intézmény visszaadásának mikéntjéről. Mint ismert, a Leőwey sorsa összefügg a Széchenyi gimnáziuméval: a tervek szerint a Széchenyiből elvinnék a szakképzést, s az így felszabaduló helyre költözhetne a Leőwey.Az oktatásért felelős alpolgármester, Meixner András lapunknak elmondta, a Miasszonyunk Rend - a Ciszterci...

Szabadtéri játszópark jövő...

PROGRAMOK:BIOKOM Kft. Zöld Suli környezetvédelmi játszóháza"Te is lehetsz kukásautó sofőr" - kukásautó kipróbálása gyermekeknekJátékos környezetismereti feladatok ajándékokkal!...

EKF: együttműködés a Ráday...

A Pécs2010 Menedzsment Központ tájékoztatása szerint a rendezvénysorozatot az együttműködés jegyében Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester, Mészáros András, a Pécs2010 Európa Kulturális...

Új katalógus az állandó...

Új katalógus az állandó kiállításhoz Új katalógus készült a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, Néprajzi Osztályának állandó kiállításához az NKA...

Őstermelők: bevallás idén...

Kiknek kell bevallást adniuk?A járulékbevallást a biztosítottnak minősülő őstermelőknek kell leadniuk, vagyis azoknak a gazdálkodóknak, akik elmúltak 18 évesek, nem rendelkeznek...

Tiltakozásul lemondott a...

Tiltakozásul lemondott a traumatológus professzor A klinikán 2003-tól 2006-ig harminckét státusz volt, az egyetemi megszorítások során azonban 2006-ban a létszámot...

Lakossági fórumot tartottak...

Az eseményen jelen volt Mészáros András a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program főigazgatója, dr. Merza Péter fejlesztési igazgató és Bókay Endre, a terület országgyűlési...

Idénynyitó felkészítő gyakorlat motorosoknak

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság motorosok számára idénynyitó felkészítő gyakorlatot szervez rendőr motorosok és oktatók bevonásával. Időpont és helyszín: 2008 április 12. (szombat) 10:00 óra Pogányi Repülőtér (esőnap április 19.). A részvétel ingyenes, ebéd is biztosított! Jelentkezések e-mailben a www.stopmotoros.hu honlapon.

A költészet (elő)napja Lovasival

A költészet (elő)napja Lovasival A versekhez a zenét Heindl György, eszmetörténész, egyetemi docens, Lovasi régi barátja szerezte. A népzenész, a Csík Zenekar egyik prímása, Szabó Attila gitározik, az After Cryingból, a szentendrei Péter-Pál templom segédkántoraként ismert Vedres Csaba pedig billentyűkön játszik.A Kispál és a Borz együttesből számítástechnikai cégéhez "visszavonult" Bóra Áron ül a dobok mögött, a basszusgitárt pedig testvére, Bóra Dávid vette kézbe, aki egyben az album hangmérnöke.Lovasi András a lemezen "csak" énekel, ahogy ő nyilatkozta: "Ezen az albumon nem vagyok...

Átfogó ellenőrzés a PNSZ-ben

Átfogó ellenőrzés a PNSZ-ben Mint arról Gonda Tibor, kultúráért is felelős alpolgármester lapunknak beszámolt, nem botrány vagy súlyos hiányosság miatt tartották szükségesnek a nemsokára induló átfogó vizsgálatok elvégzését. Szerinte az önkormányzat kvázi saját magát szeretné megnyugtatni egy külső, ilyen típusú referenciákkal rendelkező cég álláspontjának felhasználásával, arra vonatkozólag, hogy a színház jól működik, s a forrásokat a lehető leghatékonyabban használja fel.„Nincsenek a számvitelt vagy éppen a menedzsment munkáját érintő problémáink, viszont látni kell: ilyen jellegű átvilágításra...

2006 ősze: rendőrállam...

2006 ősze: rendőrállam KáEurópában Révész Mária (Fidesz), az egyesület elnöke szerint azért szervezték az összejövetelt, hogy felelevenítsék a 2006-os budapesti...

Baranyai polgármesterek az...

Sajtótájékoztatón tiltakoznak ma Harkányban a Baranya megyei települések első emberei az országban egyre inkább aggodalomra okot adó erőszak és agresszió térhódítása ellen - az apropót a...

Teherautóba rohant egy...

A földet szállító járműbe belerohant a villanymozdonyból és négy kocsiból álló szerelvény. A teherautó sofőrje az ütközés következtében kiesett a vezetőfülkéből és a helyszínen életét...

Fórum a Hittudományin:...

Előadók: Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője és Kormos Valéria, a Magyar Nemzet munkatársa. A 2006 őszi eseményekről beszámolnak az ártatlanul meghurcolt Kruchina...

Pénteken: Reneszánsz Páholy

Pénteken: Reneszánsz Páholy Az est programján mutatják be az Irodalmi Páholy című folyóirat reneszánsz számát. Az esten fellépnek a Janusz Egyetemi...

SZDSZ-belharc Pécsett:...

SZDSZ-belharc Pécsett: Brettert ekézik Heindl Péter szeretné elérni, a stop.hu által idézett írás szerint, hogy a liberális párt illetékes fórumai vizsgálják...

A negyedszázados Méta a Palatinusban

A negyedszázados Méta a Palatinusban Másfél évtizede dolgoznak a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában, ahol immár növendékek százaival sikerült megismertetniük a hangszeres magyar népzenét. A Méta egyik különlegessége az alapító, Salamon Beáta énekhangja és hegedűjátéka.A zenei anyagokat archív felvételekről és saját gyűjtéseikből tanulták. Mai napig tartó gyűjtőmunkájuk során az egész magyar nyelvterületet bejárták Moldvától a Székelyföldön, Mezőségen, Kalotaszegen át a Palócföldig, Somogyig és a Sárköz vidékéig.Munkájuk alapja a táncházi zenélés, a Méta táncház, amelyet 2000-ig törzshelyükön, a...

Elviszik Szekszárdra a légimentő-bázist

Elviszik Szekszárdra a légimentő-bázist Mint nemrégiben beszámoltunk róla, Pécsről Szekszárdra telepítik át a mentőhelikopter-bázist. A kilencvenmillió forintos hurcolkodás segítségével azt kívánják elérni, hogy a dél-dunántúli térség mentés szempontjából az eddigieknél jobban ellátottá váljék. (A térképek eléréséhez KLIKK IDE! )Bár az mentősök körében az a közvélekedés, hogy mindig az a város jár a legjobban a bázisokkal, amelyekben állandó telephelye van a bázisnak, a szakmai érvek szerint nem az az elsődleges cél, hogy egy-egy várost, hanem a teljes térséget szolgálja ki a légijármű.Dr. Túri Péter, a pécsi bázist is...

Az EÜM szerint a pécsi szernek nincs rákellenes hatása

A tudományos irodalom ezekről a "szenzációs megfigyelésekről" egyelőre nem értesült, a cikkben hivatkozott készítmény étrend-kiegészítőként van forgalomban, ezért a "hazai fejlesztésű gyógyhatású készítmény" megfogalmazás pontatlan és félrevezető - áll a tárca közleményében.A minisztérium hangsúlyozza, hogy Magyarországon gyógyhatásra hivatkozással kizárólag gyógyszert és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményt lehet forgalomba hozni, étrend-kiegészítőt nem."Félrevezető és etikátlan" a cikk, mert az emberekben indokolatlan igényt kelt a...