Kínai hallgatók oktatására szerződött a PTE
2008. június 19. csütörtök 17:27
A szerződéstől a PTE azt várja, hogy egyre több kínai diák vesz részt az intézmény angol nyelvű orvosi, közgazdász és pszichológia képzésein, illetve az azt megelőző angol nyelvi előkészítő kurzusokon - mondta el Dobos Adrienn, a PTE felnőttképzési karán működő nemzetközi oktatási központ programszervezője.
Utalt arra: az elmúlt nyolc évben mintegy félszáz kínai fiatal tanult a PTE-n, jelenleg tizennyolcan vannak, de ők az intézmény kínai kapcsolatain keresztül érkeztek a Dunántúl legnagyobb városába, vagy más, itt végzett hallgatóktól szereztek tudomást pécsi továbbtanulási lehetőségekről.
A kínai-magyar kormányközi, kulturális, gazdasági és oktatási ügyekkel foglalkozó Euro Times Kft.-nek ugyanakkor lehetősége van arra, hogy megkeressen kínai középiskolákat, s Pécset ajánlja a végzős diákoknak.
Dobos Adrienn beszámolt arról, a csütörtökön létrejött együttműködés értelmében Kínai Diákközpont kezdi meg működését a PTE-n, amennyiben az ide járó hallgatók száma ötven fölé emelkedik.
A központban kínaiul tudó munkatársak nyújtanak majd segítséget az ázsiai országból érkező hallgatók beilleszkedéséhez, adminisztratív teendőik ellátásához, mindennapos ügyeik intézéséhez.
A programszervező az MTI kérdésére elmondta: a baranyai megyeszékhelyről tavasszal eltűnt huszonegy kínai fiatalról azóta sem tudnak semmit, ügyükkel az idegenrendészet foglalkozik.
Dobos Adrienn hangsúlyozta: a külképviseletekre tartozik a tanulási szándékkal Magyarországra érkező hallgatók okmányainak, bizonyítványainak, illetve valós szándékainak vizsgálata, mint ahogy a beutazáshoz szükséges vízumok kiadása is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...