Csütörtöktől "Fishing on Orfű"

2008. június 18. szerda 19:30

Csütörtöktől
Csütörtökön kezdődik és egész szombatig tart a Lovasi András által szervezett "Fishing on Orfű" névre hallgató zenei fesztivál. A háromnapos orfűi rendezvényen a hazai alternatív csapatok krémje lép fel, de megnyitója mégis egy jóelőre beharangozott sportesemény lesz. Rátgéber László kosárlabdaedző arra tesz kísérletet, hogy átugorja az orfűi tavat.

Lovasi András korábban úgy nyilatkozott, hagyományteremtő szándékkal hívta életre az orfűi fesztivált. A csütörtöki nyitónapon délután négy órától rendezik meg a tóugrást, Rátgéber László irányításával. Aznap délután és este a közönség meghallgathatja többek között Torres Danit (képünkön), a Pál Utcai Fiúkat, valamint Takáts Esztert és a Gumizsuzsit.

Pénteken a Kishableánycsókja, majd az Óriás, a Creep, az E.Z. Basic, az Üllői úti Fuck, a SzigorIgor, a Quimby, a P.A.S.O. és a Vad Fruttik zenél.

A harmadik napon a Harmada nyitja az alternatív délutánt az egyik színpadon és a Bijou zárja. A nagyszínpadon a Heaven Street Seven-t hallgathatja meg a közönség. A fesztiválszervező kétszer is fellép. Este tíztől a Kispál és a Borz színeiben, majd a Kiscsillag Zenekarral.


Részletes program itt: KLIKK!