Továbbra is narancssárga riasztás a Dél-Dunántúlon
Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnapi közleménye szerint az erős szél a fővárosban, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében okozta a legtöbb gondot. A tűzoltókat jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak okozta veszélyhelyzetek miatt riasztották, a fővárosban, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében különböző épületszerkezetekben is károk keletkeztek, néhány esetben pedig leszakadt, megrongálódott közlekedési jelzőlámpák, valamint reklámtáblák okozta veszélyhelyzeteket. Az OKF nyilvántartása szerint a viharkároknál személyi...A tüskésréti tóra sincs pénz
A rendszerváltoztatás környékén született megállapodás a hőerőmű és az önkormányzat között arról, hogy a rekultivációs munkákhoz szükséges földet Tüskésrét környékén teremtik elő. A kitermelés helyén alakították ki a ma is látható tavat - egy szabadidős parkról szóló fejlesztési tervek is napvilágot láttak akkor, de az ügyből végül nem lett semmi. A megállapodást azonban tavaly felújították: a város vállalta, hogy az erőművel közösen összesen kilencvenötmillió forintot fordít a munkák elvégzéséhez szükséges telkek a kisajátítására, s nyitva hagyja a...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Mártírok útja (Novro előtt)09.30 - 10.15 óráig: Pécs, Makay I. út10.30 - 11.15 óráig: Pellérd11.30 - 12.15 óráig: Pécs, József A. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Athinay út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Megyeri út15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Nagy I. út15.45 - 16.30 óráig: KozármislenyPécsbánya bállal köszönti a...
Az alkalomról, amelyet az ENSZ is a világnapok között tart számon, a Gesztenyés utca 17. szám alatt fellelhető Pécsbányatelepi...
Kőhegyi lemond gazdasági...
A régi létesítmény fejlesztésének kiötlői és jelenlegi üzemeltetői - ahogy a korábbi években szinte mindig - kérdésünkre...
Riport a pécsi botrányokról...
"Kulturális Fesztiválnak indult, de lehet, hogy csak vurstli lesz belőle. Korrupt mutatványosok, szocialista illuzionisták. Eladó családi porcelán, terülj asztalkám a baráti körnek....Narancssárga riasztás a...
Ezeken a területeken ugyanis erős vihar és 90 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökések várhatók. A Balaton térségében a riasztás szerint 95-100 kilométer per órás széllökés...KDNP-sorozat Pécsett: "akár...
A jó humorú lelkész többek között a bűnről, a bűnbocsánatról, és a hibáink felismerésének a fontosságáról beszélt. Sokat ismételgetett mondata volt: "A rossz lelkiismeret a jó...De Blasio szerint az...
Vajon megteheti-e a magyar kormány, hogy visszatartja az EURO/HUF árfolyam változásával keletkező többletforrást, melynek jogos tulajdonosai azok a kedvezményezettek, akiknek a projektek...Traffipax szombaton Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Maléter P. út09.30 - 10.15 óráig Nyugati elkerülő út (Expo)10.30 - 11.15 óráig Pécs, Megyeri út.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Aidinger J. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Siklósi út 14.00 - 14.45 óráig Pécs, Tüzér út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Mártírok útja ( Novro előtt)15.45 - 16.30 óráig Pécs, Bacsó B. útAlig használhatók Pécs közműtérképei, ami életveszélyes is lehet
Pécsett napi eseménynek számít, hogy órákra elmegy az áram, megszűnik a gázszolgáltatás, vagy éppen a telefonvonalak szakadnak meg.A bosszúságok kiváltó oka leggyakrabban az, hogy építőmunkások vágják el egyik-másik szolgáltató földvezetékét, mert a rendelkezésükre bocsátott térkép nem pontosan jelzi annak helyét. Mint ismert, a tavalyi gázömlésekhez és az Ybl utcai robbanáshoz is részben hasonló hiányosságok vezethettek.Pedig a város önkormányzata már két évvel ezelőtt biztosított egy keretrendszert az ilyen jellegű hibák megszüntetését, vagy legalábbis mérséklődését...
Pécsi Arcok - Vicze Csillát a harmónia elérése vezérli
- Az elmúlt években nagy elszántságról tett tanúbizonyságot a civil mozgalom, ahogy maga Vicze Csilla is. Ez a kitartás, harcosság családi örökség talán?- Az elszántság, harciasság, kitartás, és a siker inkább azt a mozgalmat jellemzik, amelyben az utóbbi években magam is tevékenyen részt vettem. Személyes történetem, elhivatottság-érzésem azonban jóval korábbra nyúlik vissza. Még 1991 nyarán, az angliai Schumacher College szervezésében Jonathan Poritt a Friends of Earth elnökének előadás-sorozatán vettem részt. Ennek a nemzetközi oktatási központnak a hangulata, eszméje...
Mennyire ismeri saját városát?
Az esemény délelőtt 10 órakor Gonda Tibor alpogármester köszöntőjével veszi kezdetét, a Városháza előtt. Ezt követően,...
Bővíti szolgáltatásait a...
A mintegy százéves múltra visszatekintő kórházat működtető nonprofit társaság a fejlesztésekre a közelmúltban 799 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek az aktív...Nagy siker az erdő-kiállítás
Kézműves foglalkozások, az erdővel, a faanyag-felhasználással kapcsolatos ismeretterjesztő bemutatók, érdekességek várták egész héten az Árkádban lévő erdő-kiállításon a látogatókat. A...Perelhetnek a társasházak a...
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy az önkormányzat idén félmilliárd forinttal támogatja a beruházásokat, ám a februárban elfogadott büdzsében egy forintot sem irányoztak elő erre a...Idős gyalogost gázolt el...
Nyolcvanöt éves gyalogost gázolt el egy autós Pécsett a Kórház téren csütörtök délelőtt. Mindketten szabályt szegtek, az autós a záróvonalon átlépve kanyarodott, a gyalogos pedig nem a...Bezár a harkányi...
A szeméttelepet azért kell bezárni, mert a jogszabályok szerint július 15-től kizárólag az uniós előírásoknak megfelelő szilárdhulladék-lerakók üzemelhetnek, a szigetelés nélküliek nem.Az...Olasz vendégek érkeznek az utazási kiállításra
A ma nyíló 14. Utazási kiállításra érkező olasz delegációt látja vendégül Pécs MJV alpolgármestere. A háromnapos rendezvényen Pécs testvérvárosa mellett Lazio régió képviselői, valamint horvát szakemberek is részt vesznek. A kiállítás megnyitója 13 órakor lesz a városi sportcsarnokban.Traffipax pénteken Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Táncsics M. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Siklósi út10.30 - 11.15 óráig 58-as fkl. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig Nyugati elkerülő út /Expo/14.00 - 14.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út15.00 - 15.30 óráig 192+200 km. szelvény15.45 - 16.30 óráig Keleti elkerülő útOkmányiroda: indul a roham
Mostantól havonta ezrével fognak érkezni azok, akiknek útlevélre van szükségük, s ugyanígy a jogosítványt szerzők, a tavasz folyamán autót vásárlók is megrohanják a pécsi okmányirodát.Dr. Papp Judit, a város címzetes főjegyzője azt mondja, hogy ugyan egy külön csoport végzi a választásokkal kapcsolatos adminisztrációs munkát, de a munkaállomásokat ők is terhelik. Emlékeztetett rá, az iroda ügyfélfogadási idejét tavaly nyáron megkurtították, így a háttérfeladatok elvégzése tűrhetővé vált.Dr. Berhiday Ilona, az Ügyfélszolgálati Főosztály vezetője azt mondta,...
« Előző
49686 | 49707 | 49728 | 49749 | 49770 | 49791 | 49812 | 49833 | 49854 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Pécsi egyetemisták nyerték meg a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Rendhagyó felhívás: keressük meg...

