Közel kétmilliárd kórházi adósság
- A kórház beszállítóit közvetlenül nem érintik a pénzügyi nehézségek - mondta Horváth Zoltán, az intézményt fenntartó Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke. Hozzátette: a közel 1,5 milliárdra rúgó teljes szállítói tartozásban benne van az úgynevezett faktorálási művelettel átütemezett egymilliárdos adósságállomány is.A faktorálás lényege, hogy egy pénzintézet felvásárolja és rendezi a beszállítók felé a tartozást, így az adós (jelen esetben a kórház) ezt követően már a bank felé tartozik. Az alelnök azt mondja, havonta, ütemezetten fizetik majd az összeget, de a...
Utazási kiállítás- GALÉRIÁVAL
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!A főként a belföldi turizmus fellendítését célul kitűző rendezvény az előző évek tapasztalatai alapján idén a nagyobb hangerővel járó színes kulturális kísérőprogramokat délután kettő és négy óra közé szervezte. Ezek keretében a látogatókat élő kívánságműsor, az utazáshoz kapcsolódó divatbemutató, valamint egy igen látványos hastánc-előadás szórakoztatja - közölte Ferenczy Tamás főszervező.A kiállítást egy ötszáz forintos belépőjegy megváltásával tekinthetik meg az érdeklődők, amellyel automatikusan kétóránkénti sorsoláson vesznek részt. Az...
Szili köszöntötte a vallási konfereciát
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Nagy Endre, a budapesti Semmelweis Egyetem professzora beszélget a Vallások és egyházak az egyesült Európában című nemzetközi konferencián a Pécsi Tudományegyetemen.
Hamis Stihl-fűrészeket...
Hatvanezer forintért kínálták, de még egyet sem tudtak eladni, mert a rendőrök közbeléptek. Három román férfi tizennégy darabot hozott az országba, ellenük termék hamis megjelölése miatt...Megszakították az elítélt...
A férfi a tavaly szeptemberben kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletet követően bevonult a büntetés-végrehajtási intézetbe, de karját később meg kellett műteni, ápolását pedig az adott...ISPA-munkálatok miatt lesz...
"A Pécsi Vízmű tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az ISPA/KA projekt munkálatai miatt 2009. március 10-én 8 és 12 óra között vízhiány várható Pécsett, a Patacs - Mária dűlő -...Online időpontfoglalás a...
"A BIOKOM Kft. 2009. január 1-jétől módosította a nyitvatartási idejét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. 17/B. §-ának (2) bekezdése szerint, így idéntől a Pécsi...Önbíráskodás kaszával,...
Egy férfi az arcán sérült meg, őt a mentősök kórházba vitték. A rendőrök három embert elfogtak, önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt indult ellenük eljárás.Egyedülálló borászati...
Malatinszky Csaba beruházó elmondta, hogy a 400 millió forintos pályázati támogatással együtt 1,2 milliárdos fejlesztés eredményeképpen egy 2,5 hektáros területen olyan komplexum épül...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig 66-os fkl. út István Aknai elágazó09.30 - 10.15 óráig Pécs, 192 km+200 szelvény10.30 - 11.15 óráig Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/11.30 - 12.15 óráig Pécs, Komlói út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Hársfa út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Mártírok u.15.45 - 16.30 óráig Pécs, Bacsó B. útKik repülnek a kulcspozíciókból?
Az egyik fontos kérdés az lesz a nyárelőn hivatalba lépő polgármesterrel kapcsolatban, hogy bizalmat szavaz-e a több városi tulajdonú cég felett munkáltatói jogosítványokkal bíró Varga Péternek, a Pécs Holding Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának. (Ami persze többséget igényel a testületben: de mindez, akár Páva, akár Szili nyer - esetleg más, amire azért kevés esélyt adnánk - felmerülhet, hiszen mindkettejüknek érdeke lenne, hogy a jelenlegi érdekhálókat, mely az MSZP-SZDSZ-es többséget biztosítja, széttörje, vagy új formában építse újra, s erre...
Ősmagyarok Azerbajdzsánban
A magyar történészek előtt is ismert és elfogadott, hogy a 950-es években Bíborbanszületett Konsztantinosz által leírt Perzsia vidékére szakadt szavárd-magyarok azonosak a 750-es években a mai Azerbajdzsán területén hirtelen felbukkanó „szevordi" népcsoporttal - olvasható Nyitray kötetének összefoglalójában.Ezt a „szevordi" népcsoportot a szaktörténészek a Levédiából Perzsiába (Dél-Kaukázusba) költözött szavárd magyarokkal azonosítják. Továbbá ezen teória hívei meg vannak győződve arról, hogy az ottani magyarok a XIII. esetleg a XIV. században...
Elnapolták a Hering-féle...
Érdekesség, hogy a feladatot a legutóbbi közbeszerzésen Hering Gyula szocialista képviselő cége, a Környezetvédő Kft. kapta...
Gyerekkorú bolti tolvajok...
Egy pécsi gyárvárosi nagyáruházban bolti tolvajokat fogtak a biztonsági őrök kedden délután. A lopást szabálysértési értékre követte el a három 13 éves lány.Csökkenhetnek a távhődíjak,...
A szerda délután tartott sajtótájékoztatón Dr. Tóth Bertalan alpolgármester hangsúlyozta, hogy a beszállítói díj...
PKK: Katasztrófák a...
Efféle kérdéseket boncolgat Dr. Nagyváradi László, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensének előadása, amely...
Tavaszi Fesztivál: teljes a...
"A Pécsi Tavaszi Fesztivál a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa év egyik pillérprogramja, így már 2009-ben is tartalmas,...
A gitárvirtuóz Danny...
Az Anathemából ismert énekes - gitáros - dalszerző saját szerzeményeit minden évben exkluzív hangulatú, akusztikus koncertteken adja elő. Szólóestjeinek rendszeres látogatói ma már...Nagy értékű kocsit loptak el Kertvárosból
Kedd reggel egy pécsi kertvárosi parkolóban leállított, nyitott személygépkocsit kötött el egy ismeretlen tettes. A bűncselekménnyel okozott kár eléri a három és fél millió forintot.2013-ig nem lesz gyorsabb Budapest-Pécs InterCity
Imre Lászlóné, a MÁV dél-dunántúli regionális sajtóreferense elmondta: az érintett vasútvonal rekonstrukciója nem szerepel a cég 2013-ig szóló programjában. A szinten tartó karbantartási munkákat folyamatosan végzik, ezek azonban kizárólag a menetidő betartását biztosítják - írta az Új DN.Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START szóvivője a vonatok állapotával kapcsolatban azt mondta, hogy az új, harmadik generációs InterCityk már a legkorszerűbb technológiájú kocsikkal közlekednek. Ebből idén tavasszal egy újabb szerelvényt állítanak forgalomba, a régebbi IC-k huzatait pedig...Világjáró jazz-zongorista koncertezik Pécsett
Szabó Dániel 4 éves korában ült először zongora elé - helyesebben ekkor vágott neki zenei pályafutásának. A pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában Apagyi Mária kezei alatt bontogatta szárnyait, a gimnáziumi és a pécsi bölcsészkaron töltött évek után pedig Budapestre került. A Zeneakadéma jazz tanszékén 2000-ben szerzett diplomát, Binder Károly növendékeként. Tehetsége nemcsak a tanulmányok, de a koncertsikerek és versenyeredmények terén is megmutatkozott. 1997-ben Litvániában, 1998-ban idehaza nyert jazz-zongoraversenyt, 2000-ben pedig a Montreux-i Jazz Fesztiválról hozott...
« Előző
49707 | 49728 | 49749 | 49770 | 49791 | 49812 | 49833 | 49854 | 49875 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Pécsi egyetemisták nyerték meg a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Rendhagyó felhívás: keressük meg...

