Szili: jövő héten Kőhegyivel indul a napirend
Elmondta: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke tájékoztatta arról, hogy továbbra is támogatják Havasiné Orbán Mária megválasztását.A jelölt megválasztását decemberben egyszer már elutasította a parlament, az államfő azonban január 20-án ismételten őt jelölte a főbírói posztra. A decemberi szavazáson a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF támogatta a jelöltet, míg a MSZP-frakció lelkiismereti szavazást rendelt el.Havasiné Orbán Mária az államfő második jelöltje a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, miután az első jelölt, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság...Kis mértékben nőtt a hazai börtönök zsúfoltsága
Kökényesi Antal megjegyezte ugyanakkor, hogy öt évvel ezelőtt még sokkal rosszabb, 153 százalékos volt a "kihasználtság". Jelenleg több gonddal küszködik Észak- és Kelet-Magyarország, ahol nagyobb a zsúfoltság, mint például a déli régióban - írta az Új DN.A parancsnok szólt arról, hogy ma mintegy 15 ezer 200 ember van börtönben Magyarországon, a fogva tartottak fele visszaeső. Az elítéltek foglalkoztatása 62 százalékos, a büntetés-végrehajtás parancsnoksága pedig szorgalmazza, hogy főként a fiatalok szakmát tanuljanak a büntetésük ideje alatt.Olyan szakmákat, amelynek...Cella Septichora: elmarad a Dido és Aeneas
Sajnálattal értesítjük a közönséget, hogy a február 26-a, szerda estére, a Cella Septichorába tervezett előadás - Henry Purcell: Dido és Aeneas című operája - betegség miatt elmarad - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A program májusban kerül újra megrendezése.DDRFÜ: elkezdődhetnek a...
"A szerződéseket Márton György a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója valamint a projektgazdák, a DRAU Szolgáltató Kft, a Laterum-Line Kft, a T-GASZTRO...Közgyűlés: maradnak, 20-17...
Minderre kevés az esély, főként hogy a független Juhász István is bejelentette: nem fog gombot nyomni. A képviselő lapunknak...
APEH: sokan nyugta nélkül...
"Csaknem minden második ellenőrzés során tártak fel valamilyen szabálytalanságot az APEH revizorai a hétvégi busójáráson végzett próbavásárlások során. A régiós ellenőrzési akcióban...Traffipax csütörtökön...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Aidinger J. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Nagy I. út10.30 - 11.15 óráig Kozármisleny11.30 - 12.15 óráig K-i elkerülő út13.00 - 13.45 óráig 192-es km. szelvény14.00...Ketten meghaltak egy...
Bojtor Bernadett, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a három jármű egyelőre tisztázatlan körülmények között rohant egymásba, két ember meghalt. A mentés idejére az...A kommunizmus áldozataiért
AKaritasz tanácstermében egy rövid ima után Dr. Révész Mária, az egyesület elnöke emlékeztetett az '56-os események...
Kitiltják a kutyákat a pécsi panelekből
Az új jogszabálytervezet minden kedvtelésből tartott-, sport- vagy haszonállattal kapcsolatban megfogalmazza azokat az iránymutatásokat, amelyek az azokat tartókra kötelező érvényűek.A még alakítás alatt lévő új (nem visszamenőleges hatályú!) városi rendelet kimondja, hogy ezentúl a társasházakban csak akkor lehet potenciálisan veszélyesnek számító kutyát (többek között a staffordshire- és bull terriert, vagy az argentin dogot említik) és nagytestű ebet (a rendelet ide sorolja a huskyt és a német juhászkutyát is) tartani, ha ehhez a lakóközösség többsége írásban...
"Rájöttem, hogy esélytelen vagyok"
- Korábban, amikor egy, a Pécsi Újságban megjelent portré kapcsán beszélgettünk, azt mondta: a megfelelő pillanatban, egyszeri alkalommal még a parlamenti munkát is bevállalná hátralévő életében. Ez volt az a pillanat?- Ez volt az a pillanat, és már el is múlt. Nem is lesz több ilyen. Ez már a fiatalabbaknak való, a nálam jóval fiatalabbaknak. A megmérettetést azért vállaltam el, mert voltak akik felkértek erre. D nem is voltak rosszak az esélyeim, hiszen Tóth Bertalant 29, engem pedig 23 alapszervezet támogatott, ennek ellenére ő 84 szavazatot, én 26-ot szereztem a...
A teljes ember felépítéséért
Garamvölgyi Attila, a szervezést bonyolító művészeti iskola igazgatója a Pécsi Újság.hu-t úgy tájékoztatta, szimpóziumuk a Lantos Ferenc (képünkön) nyolcvan éves jubileumát ünneplő programsorozathoz kapcsolódik. Továbbá emlékeztetett rá, hogy a szimpózium tárgyát képező elképzelés a tudományos világkép és a művészetek közötti mély kapcsolatra kíván rávilágítani - kidolgozásához a nyolcvanas években látott hozzá Lantos Ferenc és Apagyi Mária.Mint arra Garamvölgyi rámutatott, koncepciójuk eredetileg arra törekedetett, hogy e rendszeralapú szemléletbe bevonják a...
"Magyarország válaszút...
"Elég a gyűlölködésből és az ellenségeskedésből! Mi, az emberi jogok mellett és a kirekesztés elleni politika iránt...
Kétmillióért tűntek el...
A rendőrségi közlemény szerint, a biztonsági őr annyit jelentett a főnökének, hogy hajnalban esni kezdett a hó; más rendkívüli esemény nem történt. Közel kétmillió forint a kár, a..."Vezetni biztonsággal" -...
Minden forduló egy baleseti szituációt jelenít meg. A vetélkedőben részt vevő személy feladata a felvázolt közlekedési szituációk értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésre.A...POSzT-liszensz: volt...
Amikor kilenc évvel ezelőtt megalapították a színházi találkozót, kevesen számítottak arra, hogy több évig, vagy akár egy...
Teherautó alá csúszott egy...
Egy asszony túl gyorsan ment a jeges úton, áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy teherautóval. A mentősök nem tudták megmenteni az életét, a helyszínen meghalt. A rendőrség...Pannon bor-aranyérmek...
A Vino Fest Szarajevó legnagyobb borgasztronómiai rendezvényére mintegy 70 pincészet és 20 egyéb, elsősorban gasztronómiai kiállító érkezett. A kétnapos fesztiválnak mintegy 3000...Vízdíj: a tartozó helyett a szomszédok fizethetnek
A Pécsi Vízmű Zrt. szerződést bont a hatvan napon túli tartozást felhalmozott lakókkal, s bár hátralékaik rendezését továbbra is tőlük követeli, de mivel számlát már nem postáz nekik, jövőbeni fogyasztásukat a szomszédjaik kénytelenek állni - írta az Új DN.Az eljárásra kormányrendelet ad lehetőséget. A lakások mellékmérőit csak költségmegosztóként fogadja el a vízmű, a számlázás és az elszámolás alapja valójában a bekötési mérő, a különbözetet pedig a közösségnek mindig ki kell fizetnie. Ezt a különbözetet növeli júliustól a nyilvántartásból törölt fogyasztók által elhasznált...Letenyei: március elsejével valóban távozik
A polgármesteri kabinetfőnök - a főjegyző tájékoztatása szerint - saját kezdeményezésére válik meg munkahelyétől (az előzményeket lásd kapcsolódó írásaink között: jobbra - a szerk.), így jogilag közös megegyezésről van szó.Mint ismert, a kabinetfőnököt az azóta elhunyt polgármester, Tasnádi Péter hívta Pécsre dolgozni, a 40 éves jogász korábban a Tolna megyei Gerjen jegyzője volt.Andrásfalvy Bertalan ad elő a Finn Kultúra Napján
A rendezvényre a Pécsi Magyar-Finn Társaság szervezésében kerül sor.
« Előző
49791 | 49812 | 49833 | 49854 | 49875 | 49896 | 49917 | 49938 | 49959 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Pécsi egyetemisták nyerték meg a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Rendhagyó felhívás: keressük meg...

