Monarchia-alapítású kamarák találkoznak

A kongresszus szeptember 10-én délelőtt veszi kezdetét plenáris üléssel, ahol a prominens gazdaságpolitikai tisztségviselők köszöntőit és előadásait hallgathatják meg a résztvevők. Ezt követően négy különböző témát megvitató szekció keretein belül lehetőség nyílik tárgyalások kezdeményezésére, projektek kialakítására, partnerkapcsolatok kiépítésére. Szeptember 11-én délelőtt kezdődnek a szekcióülések.A kamara – nemzetközi partnereinek javaslatára – a kongresszus mellett üzletember-találkozót is szervez az Enterprise Europe Network és az európai B2Fair hálózat...

Őszi, térítésmentes lakossági nagyedény-mosás

A saját fejlesztésű mosóautó egy hagyományos hulladékszállító-járműből került kialakításra, amely először ugyanúgy kiüríti az edényeket, mint hétköznapi társaik, de utána rögtön ki is mossa nagy nyomással, fertőtleníti azokat zárt rendszerben. Az évi kétszeri mosás térítésmentes a lakosság számára, s mivel ez Pécsett 2700 edényt érint, így ennek költségvonzata milliós nagyságrendű. Az érvényben lévő, idevonatkozó jogszabályok szerint a hulladéktároló edények karbantartása és tisztítása a tulajdonos, illetve a használó feladata. Természetesen azon lakóközösségek számára, akik úgy...

Már sikkasztással is lehet autót lopni

Mivel az autó nem az ő tulajdonukban volt, és a birtoklására vonatkozóan eltérően nyilatkoztak, a rendőrök előállították őket. A rendőrőrsön megállapítást nyert, hogy ki a gépkocsi tulajdonosa, aki a rendőröknek telefonon úgy nyilatkozott, hogy korábban kölcsönadta a gépkocsit, de ezt követően hiába kérte vissza.A rendőrök lefoglalták az 5 millió forint értékű autót, és annak egyik utasával szemben sikkasztás bűntette miatt eljárást kezdeményeztek.

Nem vette észre, hogy a...

A sértett nem vette észre, mikor került ki a kezéből a számítógép, csupán a buszra való felszállását követően észlelte annak eltűnését. A keletkezett kár majdnem 60.000,-Ft.

Felnőttképzési börze...

A rendezvény célja, hogy a helyiek és a környékbeli települések lakói egy helyen információkat kapjanak arról, hogy a megyében található számos képzési cég, milyen képzési lehetőségeket...

Eleinte napsütés, aztán...

Várható időjárás az ország területére péntek estig:Északon fátyolfelhők mellett többórás napsütés valószínű, majd délutántól északnyugaton megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól ott...

Traffipax pénteken Pécs...

07.50–08.30-ig: nyugati elkerülő08.45–09.45-ig: Görcsöny10.00–10.45-ig: Ócsárd 11.00–11.45-ig: Görcsöny13.00–13.45-ig: Berkesd14.00–14.45-ig: Ellend...

Elmenni vagy maradni?

Elmenni vagy maradni? A „menni vagy maradni" dilemmáját állítja a középpontba az El-projekt, amely a tehetség és az egyén, valamint a...

Tombol a parlagfűszezon

Tombol a parlagfűszezon – Még csak most érünk a parlagfűszezon csúcsához. Augusztus 20-a és szeptember eleje közt tetőzik a gyomnövény...

Sopianae-terv: még százmillió...

Sopianae-terv: még százmillió... Márciusban kezdődtek meg a Sopianae-terv hatodik ütemébe tartozó utcarekonstrukciós munkálatok, amelynek során mintegy 413 millió forintból húsz helyen újulnak meg az utak és közterek. A legjelentősebb tételek között szerepel a két körforgalom kiépítése a Kodály-Aradi-Bartók-Klímó és a Kodály-Petőfi-Alkotmány utcák csomópontjánál.Az előbbi elkészült már ugyan, de az előzetes műszaki tartalom menet közben jelentősen módosult, hiszen a többlet közműkiváltási munkák, valamint a forgalomirányító berendezések építése következtében megemelkedett a kivitelezés költsége, amely így mintegy...

Winkler: komolytalan Délkomp-akció

Winkler: komolytalan Délkomp-akció – Hétfőn megjelent egy vállalkozó, hogy a Délkomp engedélyével megkezdi az ürülékhalmok elszállítását – emlékszik vissza a történtekre Tóth István, a Tettye Forrásház Zrt. műszaki igazgatója. – Csakhogy három forduló után közölte, többet nem tud elszállítani, és további indoklás nélkül otthagyta a telepet.Alighanem a szennyvíziszap-komposzt félkész állapota miatt nem tudta hasznosítani a terméket. – A rostálási folyamat ugyanis még vissza van – magyarázta Tóth István.A Tettye és a komposztálást, illetve az elszállítást végző cég, a...

Német elismerés a Misina állatvédő egyesületnek

A Hope (azaz „remény”) elnevezésű díjat 2010. augusztus 21-én Kölnben, az országos német állatvédő egyesület, a BMT rendezvényén Claudia Ludwig, népszerű német televíziós riporter adta át az egyesület képviselőinek.A díjat eddig hárman kapták meg állatvédő tevékenységükért. Pierre Brice, a Winettou filmek címszereplője, Kristina Lapis, a romániai francia konzul felesége, valamint a Misina egyesület.A díjat a külföldi állatvédelem elismerésére alapították. Az átadáskor kiemelték a Misina modellértékű erőfeszítéseit, sokrétű tevékenységét, valamint az állatvédelmi...

A város közlekedését érintő...

A város közlekedését érintő információk Pécs-Vasason a megújult Liget utcai híd jövő héttől szintén használható.A Jannus Pannonius utcában, a Ciszterci Rend Nagy...

Folytatódik a rágcsálóirtás...

A munkálatokban augusztus 27-től kerül sorra Uránváros újabb üteme, amely a Páfrány u. – Nendvich A. u. – Tüzér u. – Szigeti út által körülhatárolt területeket...

A Zsolnay aranykora a...

A Zsolnay aranykora a Sikorski-házban Gyugyi László műgyűjtő több mint 600 kerámiatárgyból álló Zsolnay-gyűjteménye óriási jelentőséggel bír. Darabjai a gyár 40...

Kitartó italozásban...

Számláját sem tudta kiegyenlíteni a férfi, akit a rendőrök végül előállítottak, mivel iratok sem voltak nála, így nem tudta igazolni magát. Az adategyeztetést követően elengedték, de...

Nagy a látogatottságuk az...

Nagy a látogatottságuk az EKF Infopontoknak A városi Pécs2010 Infopont-hálózat létrehozásának célja az volt, hogy a város lakossága teljes körű és naprakész...

Márkus Ilona emlékkiállítás...

A Márkus Ilona Emlékkiállítás a Vasutas Művelődési Ház nagytermében tekinthető meg szeptember 2-től 9-ig. A megnyitó 2010. szeptember 2-án 19 órakor kezdődik.

A városi közgyűlés dönt a színházigazgatóról

„2010. augusztus 19-én lejárt a Pécsi Kulturális Központ és a Pécsi Nemzeti Színház magasabb vezetői munkakörére kiírt pályázat beadási határideje.A Pécsi Kulturális Központ vezetői beosztására két érvényes pályázat érkezett.A Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra hatan adtak be érvényes pályázatot: Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója, Márton András, színész-rendező, Rázga Miklós és Dörner György színészek, valamint Rusznyák Gábor és Béres Attila rendezők.Törvényi előírás szerint a pályázókat egy szakmai bizottság hallgatja meg,...

Szabadnapos rendőr ismerte fel

Az intézkedés alá vont férfi először más személy adataival igyekezett igazolni magát, mivel azonban nem volt nála semmilyen okmány, a rendőrök előállították személyazonossága megállapítása céljából. Az őrsön kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy a férfi ellen lopás és kábítószerrel visszaélés miatt négy élő körözés van kiadva, ezért őt a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

Derült idő lesz, csapadék nem valószínű

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Csütörtökön túlnyomóan derült, napos idő lesz, csapadék nem valószínű. Néhol megélénkül a nyugatira, délnyugatira forduló szél. Hajnalban párássá válik a levegő, főként északkeleten és délnyugaton foltokban köd képződik.A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25–30 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Kontinensünk északi, északnyugati területei fölött többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el. A ciklonok, illetve a hozzájuk tartozó frontálzóna mentén többnyire erősen felhős az ég, többfelé esik az...