Cozma-gyilkosság: baranyaiakat is kihallgattak
Alföldi Gábor, Makai Renátó és Kollár László Pécsről érkeztek a gyilkosság hajnalát megelőző este, 2009. február 7-én Enyingre, ahol Raffael János lakásán - aki a Cozma-ügyben a csoportosan elkövetett garázdaság bűnperében a hatodrendű vádlott - születésnapot ünnepeltek. Alföldi Gábor azt vallotta, hogy a gyilkossági ügy vádlottjait - így például Raffael Sándort, Németh Győzőt és Sztojka Ivánt - nem is ismeri. Kijelentette, hogy ő csak sofőr volt, nem ivott, de, mint mondta: az enyingi benzinkútnál már "nagy piálást" rendezett a társaság. Kést senkinél nem látott -...Alakul az új planetárium
Jól haladnak a kulturális negyedben létrejövő új épületegyüttes munkálatai. 1975-ben a Mecsek oldalában épült hazánk első, kőépületben felállított planetáriuma, amely több mint harmincéves működése során annyi látogatót fogadott, mint Pécs teljes lakossága. A TIT helyi szervezete évek óta tervezte, hogy egy nyugati modellre épülő, az interaktivitást hangsúlyozó, korszerű és szórakoztatva oktató centrumot hozzanak létre a baranyai megyeszékhelyen.Schmidt Erzsébet, a TIT ügyvezető igazgatója szerint a mostani bejárás során örömmel konstatálták, hogy jól haladnak a munkálatok,...
Pécs-Somogyi ISPA: botrányos
– Ez a történet már két éve tart. Ekkor vezették be ugyanis a Bányatelepen a szennyvízcsatornát, s azóta itt minden fel van fordulva – panaszkodott a Széna utcában lakó Ábel Józsefné.A helyzet valóban elkeserítő. A helyszínen járva, a somogyiakat kérdeznünk sem kellett, áradt belőlük a panasz: tönkrement utak, bedőlt árkok, elöntött pincék – ezek mind-mind keserítik a település lakóinak életét. Sok helyen nem hogy autóval, de már gyalog sem lehet közlekedni az út rossz állapota miatt. – Az önkormányzat semmit sem tett a helyzet...
Új fények a csillagászatban...
Éppen az idén ötven éve, hogy megépítették az első lézert. Az azóta eltelt fél évszázad alatt a lézerek felhasználási lehetőségei átszőtték a technika és a tudomány legkülönbözőbb...Egyéves és nyereséges a...
„ Sikeres és nyereséges a Tettye Forrásház - Egy éves a pécsiek vízszolgáltatójaEgy éves a Tettye Forrásház Zrt., Pécs...
Főhajtás az aradi vértanúk...
Pécs Megyei Jogú Város nevében dr. Páva Zsolt helyez el koszorút az emlékhelyen. Az ünnepi műsorban közreműködik az Ércbányász...
Húsz év után új...
Az ötvenötödik születésnapját épp a választás idején ünneplő Bédy Istvánt, aki a rendszerváltás óta állt a város élén, Dr....
Harminc évet átfogó horvát...
A horvát kulturális miniszter által megnyitott kiállítás a horvát szobrászat áttekintése. Három évtized korszakát foglalja magába, több mint ötven műalkotást vonultat fel tizenhét...A pécsiek dönthetnek az új...
Miután Pécs a saját kezébe vette a helyi közösségi közlekedés működtetését, a város célja, hogy a lehető leghamarabb pozitív...
Német filmek seregszemléje az Apollóban
Budapesten csütörtöktől vasárnapig, Pécsett pedig egy héttel később vetítik a filmeket. A fővárosban a Művész moziban, az Örökmozgó Filmmúzeumban és a Cirko-Gejzírben tartják a vetítéseket, Pécsett az Apolló mozi lesz a házigazda, ott ingyenes a programsorozat.A 15. alkalommal rendezendő fesztivál nyitóestjét csütörtökön tartják Budapesten, ahol Fatih Akin hamburgi multikulti vígjátékát, a Soul Kitchent tekintheti meg a közönség. A velencei filmfesztivál zsűrijének különdíjával elismert filmben az évek óta Berlinben élő Gryllus Dorka is szerepel. A színésznő a nyitóesten...Standard és fúziós pillérek Pécsett
Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény a dél- és délkelet-európai régió felé kíván nyitni, és az eltérő kulturális hagyományokkal rendelkező Eszék, Újvidék és Pécs közötti kapcsolatokat igyekszik erősíteni. Az október 14-én kezdődő háromnapos rendezvényen a Déli Kulturális Övezet legérdekesebb előadói és legfrissebb formációi lépnek fel, de Pécsre érkeznek az európai és tengerentúli jazz-élet kiválóságai is.A fesztivál első napján a Matija Dedić nevével fémjelzett trió lép fel. A zágrábi születésű Dedić Horvátország egyik legsikeresebb jazz-zongoristája és...Szükség lesz esernyőre, meleg kabátra
Várható időjárás kedd estig:Hozzávetőleg a Miskolc-Debrecen vonaltól északkeletre napos, máshol ugyanakkor borult időre van kilátás sokfelé ismétlődő esővel, záporral, helyenként jelentős mennyiségű csapadékkal. A délkeleti, keleti szél időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-17 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában:Csaknem az egész kontinens időjárását a Kelet-európai-síkság felett elhelyezkedő hatalmas kiterjedésű anticiklon alakítja. A magasnyomás központi területein a párásság, köd megszűnése után sokat süt a nap, másutt azonban tartósan felhős...Traffipax kedden Pécs...
07.50–08.30-ig: Pécs, Mártírok útja08.45–09.45-ig: Pécs, Verseny utca10.00–10.45-ig: Pécs, Megyeri út11.00–11.45-ig: Pécs, Siklósi út13.00–13.45-ig: Pécs,...Az Egerrel játszanak a...
A negyeddöntő párosítása: PVSK-EgerSzolnok-SzegedVasas-HonvédFTC-BVSCDe Blasio Antonio, a Pécsi Vízmű PVSK-Füszért Szakosztály...
Misztikum, hindu bölcsek,...
A Zéró Balett (korábban a Berger Gyula és Barátai Táncszínház) elnevezés visszakanyarodik a „zéró” koncepciójához,...
Kispiac: előbb-utóbb csak...
– A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatát elnyerve cégünk egy olyan, a kezdő helyi kisvállalkozások...
Mi a dolga egy főtanácsadónak?
A Fidesz immár lemondott pécsi elnöke és a kultúráért felelős szakállamtitkárság politikai főtanácsadója lapunk érdeklődésére...
"A vegzálások ellenére, felemelő érzés"
Pécsett 2008-ban alakult meg a Magyar Gárda. Ezt a szervezetet később betiltották, a tagok ma a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom keretei közt folytatják korábbi tevékenységüket. – A vegzálások ellenére felemelő érzés gárdistának lenni. Egyetlen cél van a szemünk előtt: a nemzetünket szolgáljuk, teljesen önkéntesen, kockáztatva akár a szabadságunkat is – kezdte Horváth Norbert, a Magyar Nemzeti Gárda Baranya megyei vezetője, aki 2008 októbere óta áll a szervezet élén.A gárdisták hétköznapi életét nagyban nehezíti, hogy szerepet vállalnak a mozgalomban. A megyei vezető...
Ingyen teszik egyedivé a rendőrök a bringákat
A gravírozások helye és időpontja:• Október 5-én 14 és 18 óra között az Apácai körtér 1. szám alatti Apácai Nevelési Központban• Október 6-án 14 és 17 óra között a Légszeszgyár u. 8.-ban, • Október 7-én 13 és 18 óra között a Komlói út 58. szám alatti Budai Városkapu Iskolában. A gravírozás után a megjelölt kerékpárok rendőrségi nyilvántartásba kerülnek. A jelölés minden esetben a tulajdonosra jellemző bármilyen négy szám bevésése a kerékpár vázszerkezetébe.A tulajdonos a művelet után egy könyvecskét kap a saját és a kerékpárja adataival.Határtalan EU-konferencia a PTE-n
A szervezők szerint a felsőoktatásban az Európai Unió tanulmányozása nélkülözhetetlen, hiszen a közösségi döntések befolyásolják mindennapjainkat, sajátos keretet biztosítva kül- és belpolitikai folyamatainknak. Élve azzal a lehetőséggel, amit Pécs számára az Európa Kulturális Fővárosa cím biztosít, szeretnék megismertetni és megismerni az unió legújabb kihívásaira adható válaszokat.A jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökség során további határozott döntésekre lesz szükség, hogy a közösség megtalálja a kiutat a válságból és hatékonyan vegye fel a küzdelmet a...
« Előző
42945 | 42966 | 42987 | 43008 | 43029 | 43050 | 43071 | 43092 | 43113 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Huszonegy határsértőt tartóztattak...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...
- Hétfőre virradóra az egész országra...
- Több, mint portás: Balázs Gábor...
- A rengeteg átjelentkező miatt Pécsett...
- Eltűnt egy tizenkét éves kislány...

