Húsz év után új polgármester Harkányban

2010. október 05. kedd 16:09

Bár holnapig még nem tekinthető hivatalosan lezártnak a vasárnapi választás - ennyi idő áll rendelkezésre, az eredmények esetleges óvására -, kijelenthetjük: a harkányi csata eldőlt.

Az ötvenötödik születésnapját épp a választás idején ünneplő Bédy Istvánt, aki a rendszerváltás óta állt a város élén, Dr. Imri Sándor váltja, megszerezve a szavazatok elsöprő többségét.

Még csak komolyan elemezni sem kell a harkányi választási eredményeket, világos, hogy a város lakossága nagyon óhajtotta a változást, hisz annak ellenére szavazta polgármesterré nagy többséggel Imrit, hogy Bédy a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt, és kampányát személyes megjelenésével még Kövér László, az országgyűlés elnöke is támogatta.

Dr. Imri, eleddig a siklósi polgármesteri hivatal aljegyzője - egyébként „ős-harkányi" - kérdésünkre elmondta, hogy eszébe sem jutott volna indulni a harkányi polgármesteri székért, ám általa nagyra becsült harkányiak oly sokan és sokszor kérték, bíztatták, hogy végül kötélnek állt. Az eredmény azonban őt is meglepte.

- Azt tudtam, hogy rengetegen szeretnék a Bédy-éra végét, de ezzel együtt a 68,7 százaléknyi szavazatra nem számítottam a korábban oly népszerű városvezetővel szemben - jelenti ki Harkány új polgármestere, majd hozzá teszi - a választások előtt igyekeztem valós képet kapni a város morális és anyagi állapotáról, de természetesen a tényleges helyzetfelmérés csak most következhet. Tisztában vagyok a katasztrofális pénzügyi örökséggel, meg kell állítani a további eladósodást, el kell hárítanunk a fenyegető csődhelyzetet. Ez annál is inkább égető probléma, mert a város nem packázhat a saját alkalmazottaival, garantálnia kell, hogy a bérből és fizetésből élők mindig pontoson megkapják járandóságukat. - mondja dr. Imri Sándor.

Megtudtuk: Harkánynak több százmilliós kintlévősége van, melyek gyors és kérlelhetetlen behajtása is szerepel az új városvezetés tervei közt. A legfontosabb feladatnak azonban a fürdő rendbetételét, megújítását tartják, megakadályozandó további leszakadását az ország más fürdőihez képest.

- A megélhetésünket jelentő fürdőben mostanra mindent sikerült elrontani, ami elrontható. Egy valami azonban kitart, és nem lehetett tönkretenni: világhírű gyógyvizünk. Mai helyzetünkben ez ad okot egyedül a bizakodásra - no meg az, hogy Bédy Istvánt, és nem pedig a Fideszt akartuk legyőzni, hiszen az új harkányi városvezetés is a konzervatív-polgári-jobboldali értékek mentén kíván dolgozni - szögezte le dr. Imri.

EQM - Mészáros József