Április 17-én temetik dr. Ódor Imrét, a levéltár főigazgatóját
Mint azt megírtuk, húsvétvasárnap tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Ódor Imre (1959-2015), a Magyar Nemzeti Levéltár Baranyai Megyei Levéltára igazgatója. Volt kollégái arról értesítették szerkesztőségünket, hogy Ódor Imrét április 17-én, 13 órától Kehidakustányban római katolikus gyászmise keretében búcsúztatják, 14 órakor pedig a helyi temetőben kísérik végső útjára. Rá emlékezve a Baranya Megyei Levéltára munkatársai felidézték életútját, szellemiségét: Dr. Ódor Imre 1959. április 27-én született Zalaszentgróton. Gyermekkorát és ifjúságát Zala vármegye középkori...Pécsett a gyógymasszőr és webes programozók a keresett állások
Elhelyezkedni valahol, munkát találni manapság nem könnyű. Szerencsére a nagyobb vidéki városokban, és azok agglomerációiban számos jó ajánlatot találunk. Pécsett nap mint nap találkozhatunk új állásajánlatokkal, amelyeket rendszerint hamar be is töltenek. A munka mindannyiunk életében kiemelt fontossággal bír, hiszen ez által teremtjük meg magunknak a lehetőséget arra, hogy fejünk felett fedél legyen, jusson (lehetőleg jó minőségű) étel a gyomorba, és az életet is élvezhessük. Egy jó állás nélkül ezek az alapvető szükségletek is kárt szenvedhetnek. Az sem mindegy, hogy hol élünk....Traffipax szombat reggeltől vasárnap reggelig Pécsett
Szombaton reggel fél nyolc és vasárnap reggel hat között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Siklósi út08.45 - 09.45: 58-as fkl-i út Pécs - Pogány közötti szakasza 10.00 - 11.00: Pécs, II. János Pál útja11.15 - 12.15: Pécs, Keszüi út13.45 - 14.45: Pécs, Verseny utca15.00 - 16.00: Pécs, Nagyárpádi út16.15 - 17.15: Pécs, Megyeri út17.30 - 18.30: Pécs, dr. Veres Endre út18.45 - 19.45: Pécs, Szigeti út20.00 - 21.00: Pécs, József Attila út21.15 - 22.15: Pécs, Siklósi út22.30 - 23.30: Pécs, Megyeri út23.45 - 00.45:...Negyven éves vízvezetéket...
Újabb területen folytatódnak április 13-án a pécsi ivóvízhálózat korszerűsítési munkálatai: hétfőn a József Attila utcában kezdik a rekonstrukciót a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei. A...Szombaton jön az ötvenedik...
Az utóbbi évadok egyik legnagyobb kedvence a Pécsi Nemzeti Színházban a 39 lépcsőfok. Április 11-én az 50. előadást láthatja a...
Már lehet nevezni a Pécset...
Az év egyik legnagyobb szabású sportrendezvénye lehet a baranyai borvidékeket is érintő Nemzeti Bor Maraton. A május 23-án...
Ingyenes duplakoncertet...
A Taraf De Akácfa, illetve a Maszkura és a Tücsökraj koncertjére április 10-én, pénteken 20 órakor kerül sor a Zsolnay Negyed...
Bicikliverseny miatt...
A Pécsett megrendezésre kerülő kerékpárverseny miatt április 11-én, szombaton ideiglenes forgalomkorlátozás lesz - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendezvény...Nem tudni, mikor szállnak...
A mostani állás szerint még egy darabig biztosan Pogányból száll fel a mentőhelikopter. Ugyan korábban arról volt szó, hogy...
Két melléképület lett a tűz martaléka csütörtökön
Egy pécsi és egy monyoródi melléképülethez is riasztották a tűzoltókat csütörtökön - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Családi házhoz épített melléképület tetőszerkezete égett Monyoródon tegnap délután. A mohácsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakók leválasztották az ingatlant az elektromos hálózatról, és egy propán-bután gázpalackot is kihoztak az épületből. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat, így sértetlen maradt a családi ház. Néhány perccel éjfél előtt Pécsett is egy melléképület gyulladt ki, a Pernecker István utcában....Nem biztonságos a kompkikötő Mohácson
A Duna jobb- és bal partján egyaránt indokolt lenne a kompkikötő rámpáinak meghosszabbítása, mert 200-as vízállásnál a jármű hídját már nem az előírtnak megfelelően lehet leengedni a betonos részre, s így nem biztonságos a kikötés. Egyelőre viszont a beruházáshoz megpályázható forrásból a jobb parti rámpa megtoldása következik – írja a Mohácsi Újság.hu. Pályázatot nyújt be Mohács önkormányzata a halaszthatatlan kompkikötői munkálatra. A megcélzott pályázati támogatás 200 ezer euró, amit ha elnyer a város, 15 százalék önrésszel - 36 ezer euróval - megtoldva mintegy hat...
Traffipax péntek reggeltől szombat reggelig Pécsett
Pénteken reggel fél nyolc és másnap reggel hat között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: Pécs, Zsolnay Vilmos út08.45 - 09.45: Pécs, Komlói út10.00 - 11.00: Pécs, Üszögi út11.15 - 12.15: Pécs, Nagykozári út13.45 - 14.45: Pécs, Tüskésréti út15.00 - 16.00: Bogád, Kossuth utca16.15 - 17.15: Pécs, Pécsváradi út17.30 - 18.30: Pécs, Hársfa út18.45 - 19.45: Pécs, Engel János utca20.00 - 21.00: Pécs, Mohácsi út21.15 - 22.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út22.30 - 23.30: Pécs, Komlói út23.45 - 00.45: Pécs, Pécsváradi út02.15 - 03.15:...
Pécsnek még várnia kell az...
A németországi Essen, a hollandiai ‘s-Hertogenbosch és Nijmegen vagy a svédországi Umea lesz 2017-ben Európa Zöld...
Majd' 40 millió eurónyi...
Több mint 160 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) uniós támogatást hagyott jóvá csütörtökön magyarországi egészségügyi beruházásokra az Európai Bizottság. A brüsszeli testület...Könyvtárbuszok és...
A Csorba Győző Könyvtár Pécs önkormányzatával együttműködve, I. Pécsi Könyvtárbusz-találkozó címmel hagyományteremtő...
Fiatalkorúak pofozkodtak...
Egy siklósi férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére, hogy a város egyik játszóterén 13 éves fiát és annak barátját két fiú megtámadta, majd elvettek tőlük egy baseballsapkát és egy...Indul az éleslövészet a...
Idén is kiadta a belterületi vadászatra az engedélyt a rendőrség Pécsett a Tüskésrétre és környékére vonatkozóan a...
A Kodályba is berobban a...
Nyolc férfi, ütőhangszerek, tánc, akrobatika, sztepp és nem utolsó sorban rengeteg humor egy látványos showműsorban: április...
Háromszázmillióból korszerűsít a PÉTÁV, távhőre kötik az Ércbányász lakótelepet
Az elavult hőközpontok cseréje után ezúttal tíz távhővezetékszakasz újul meg Pécsen és a távhőellátásra csatlakozik az Ércbányász lakótelep. A vezetékek modernizálásnak köszönhetően javul az ellátás biztonsága, csökken az üzemzavarok valószínűsége, a karbantartási költség és a hőveszteség. A PÉTÁV folyamatosan azon dolgozik, hogy a pécsiek a legfejlettebb rendszeren keresztül juthassanak melegvízhez, illetve távhőhöz. Ezért folyamatosan cserélik, újítják meg és modernizálják a nagy hőveszteségű vezetékeket városszerte. A pécsi távhőrendszer tíz elöregedett vezetékszakaszát...
Eddig nem tárt fel szabálytalanságokat a pécsi civil pénzeket vizsgáló bizottság
Idén eddig két ülést tartott a civil szervezeteknek juttatott pénzeket vizsgáló pécsi ideiglenes bizottság. A testületet vezető fideszes önkormányzati képviselő, Csizmadia Péter elmondta, egyelőre nem találtak szabálytalanságot, bár még csak az információk gyűjtésénél tartanak. A Pécsi Újság.hu érdeklődésére Csizmadia kiemelte, a testület a Kővári János vezette bizottság támogatásainak vizsgálatával kezdte munkáját, mivel azok odaítélése egységes gyakorlatot követett. A képviselő szerint azt is górcső alá veszik, miként működött a 2011-ben elfogadott pécsi civil koncepció,...
Több mint hétszázan szerepeltek az Idősek KiMitTud?-ján
Április 7-8-án rendezték meg a Zsolnay Kulturális Negyedben az Idősek II. Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedőjének országos elődöntőjét, 750 nyugdíjas korú - Magyarországról, Vajdaságból, és Felvidékről érkező - versenyző részvételével. A megyei előválogatók, területi döntők után a pécsi verseny április 7-én kezdődött. 105 versenyszámban 725-en szerepeltek és 26 alkotással vettek részt. Az eredményhirdetést követően dr. Őri László Pécs alpolgármestere köszöntötte a győzteseket. Elmondta, hogy élményt jelentett előadásuk, mert tudást, tapasztalatot, életörömet...
« Előző
27405 | 27426 | 27447 | 27468 | 27489 | 27510 | 27531 | 27552 | 27573 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

