Szőke, magas férfi, márkás sportcipőben: ő a kertvárosi szatír! Felismeri?
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a Kertvárosban akciózó szatír kézre kerítéséhez. Fantomkép, személyleírás már van róla, akinek beugrik, kiről van szó, telefonáljon a rendőrségre. Amint arról a Pécsi Újság.hu elsőként beszámolt, szeméremsértés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség azt követően, hogy egy férfi tíz év körüli lányokat akar elcsalni a városrészben. A szatírról szóló felhívás hétfőn jelent meg a legnagyobb közösségi oldalon, ebben azt állították, egy húsz-harminc év körüli, szőkésbarna, rövid hajú férfi lányokat akar elcsalni a Diana téren,...
Ifjú kócsagőröket keres a Természetvédelmi Őrszolgálat
Idén is jelentkezhetnek a 18 és 24 év közötti fiatalok az "Ifjú Kócsagőr" programba.Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr" programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban - a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Főváros Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága együttműködésének köszönhetően - a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti...
Napsütéssel indul a hét, aztán visszatér az esős idő, hétfőn húsz fok is lehet
A jövő héten folytatódik a változékony, sokszor szeles idő. A hét első felében még több napsütés ígérkezik, akár 25 Celsius-fokig melegszik a levegő, a hét közepétől viszont ismét többfelé várható csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn még az ország nagyobb részén felhős vagy erősen felhős idő várható rövidebb napos időszakokkal. Számottevő csapadék nem várható, de a Dunától keletre helyenként kisebb zápor előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-11 fok között valószínű, nyugaton lesz...
Írók és költők sorait...
„Szavak, csodálatos szavak" címmel költészetnapi műsort ad a Vers- és Prózamondó Pedagógusok Műhelye hétfőn a...
Fűnyírót és üdítőt is...
Kerékpártolvajokkal szemben fejezték be a nyomozást a pécsi rendőrök.Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozóhatóság annak a...
Már készül a riksa, a nyári...
A tervezetthez képest ugyan kicsit később, de hamarosan már bringataxival is bejárhatjuk a város érdekesebb pontjait. A...
Szentmisét tartanak az...
Április 12-én, dr. Cserháti József megyéspüspök halálának napján a Pécsi Egyházmegye várja híveit, hogy gyászmisében imádkozzanak minden elhunyt püspökért.Udvardy György pécsi...Várady Ferenc-díjat kapott...
Komor Istvánnak kimagasló szakmai és művészeti tevékenységéért Victor Vasarely-díjat, Bóka Máténak a magas színvonalon végzett újságírói, szerkesztői és főszerkesztői tevékenységéért, a...Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel hat és este kilenc óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Emléktáblát avattak a 110 éve született Vasarely emlékére a róla elnevezett múzeumban Pécsett
Victor Vasarely születésének 110. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a világhírű képzőművész tiszteletére a róla elnevezett - negyven évvel ezelőtt megnyílt - pécsi múzeumban szombaton. Az Erdős Géza pécsi grafikus által tervezett, Victor Vasarely alkotásainak formavilágát idéző, a múzeum udvari homlokzatát díszítő emléktáblát Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere és Pierre Vasarely, a művész unokája leplezte le. A pécsi születésű Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző, 1906-1997) a 20. századi egyetemes képzőművészet iskolateremtő mestere, a nagyhatású op art...
Megint jönnek: Illocskánál és Beremendnél is migránsokat fogtak el a rendőrök
Szír, iráni, eritreai és szomáliai állampolgárságú személyekkel szemben intézkedtek a rendőrök a baranyai határszakaszon. Szombaton közülük három embert kiutasított a bíróság az ország területéről.A rendelkezésre álló adatok szerint április 7-én 10 óra körüli időben Beremend térségében három, majd 22 óra 20 perckor Illocska közelében hat külföldi személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, akik illegálisan léptek Magyarország területére. Egy szír, valamint két iráni állampolgárságú személlyel szemben határzár tiltott átlépése miatt büntetőeljárás indult, őket az április 9-én...
Autók égtek a Mártírok útján, tűzoltók fékezték meg a lángokat
Két autó kapott lángra a pécsi Mártírok útján - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kigyulladt autókhoz riasztották a pécsi hivatásos tűzoltókat szombaton a délelőtt 11 óra előtt pár perccel. Egy Mártírok útjai bérház udvarán lángolt egy autó, a tűz pedig átterjedt egy mellette parkoló járműre is. A tűzoltók azonnal megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd percek alatt eloltották a tüzet. A rajok jelenleg utómunkálatokat végeznek a helyszínen. Képünk illusztráció.
Szent György napi...
Április 22-én 18:30 órai kezdettel a pécsi Szent György Fogadóban. 6 fajta bor 4 fogásos vacsora. Ajánlatunk A borok: Il...
Szénné égett vasárnapi...
Egyre gyakrabban érkeznek hírek arról, hogy tűzhelyen felejtett étel miatt gyulladnak ki lakások Pécsett és a megyében. Minden...
Bíróság elé állhat a pécsi...
Tíz baranyai betörés miatt felelhet a rendőrkézre került 55 éves gyanúsított - adott tájékoztatást a Baranya Megyei...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Grammy-díjas világsztár,...
A Budapesti Fesztiválzenekar Grammy-díjas örmény származású világsztárral ad koncertet szombaton este a Kodály Központban....
Még egy hétig...
A pályázataikat még április 15-ig benyújtó kéményseprőszakmunkás- és kéményseprőmester-vizsgával rendelkező szakemberek július...
Hétfőn kezdődik a platánfák permetezése Pécsett
A BIOKOM Nonprofit Kft. megbízásából április 11. és április 25. között kerül sor Pécs teljes területén a közterületen lévő platánfák permetezésére csipkés poloska kártevő ellen. A beavatkozás az éjjeli órákban történik, este 10 órától másnap hajnal 4-ig. A munkák a város területén 1708 faegyedet érintenek.A permetezés során felhasznált szerek:Vektafid A, ez III. (szabad felhasználású) forgalmazási kategóriájú rovarölő szer (hatóanyaga a parafin olaj), Decis III. forgalmazási kategóriájú rovarölőszer (hatóanyaga: deltametrin), Champ. DP, amely III. forgalmazási kategóriájú...
A gyermekek tehetségéről okították a szülőket Pécsett
Hol a határ a tehetséges és átlagos gyermekek között, és valójában mit is értünk tehetség alatt? Milyen speciális igényeket támaszt a szülő felé, ha gyermeke tehetséges, illetve milyen kihívásokkal szembesülnek maguk a tehetségek? - e téma nagy tapasztalattal rendelkező szakértője, a klinikai és sportszakpszichológus Goschi Gabriella tartott előadást Pécsett, a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja által szervezett Szülők Akadémiája rendezvénysorozat keretében. Minden szülőt büszkeséggel tölt el, ha azt látja, hogy gyermeke kiemelkedő az élet bármely területén,...
Két zenekar is koncertezik ma este az E78-ban
Rutkai Bori és a Kistotál, valamint Szabó Benedek és a Galaxisok koncertjére is mehetnek az érdeklődők pénteken este az E78-ba. A Rutkai Bori és a Kistotál gazdag lelkületű, humorral kevert melankolikus dalokat ír. Felnőtt ringatók, funk'n'blues-ok, performatikus kerti népdalok Anticityből és diszkóetűdök a faluszélről. A néhai Specko Jednós lírák és az újkeletű betonkák vegyes repertoárja. Boriék meg tudják táncoltatni azokat, akik hajlandóak mozgásba lendülni, de ha valaki csak szerényen álldogálna, azt csak simán elvarázsolják. Mindenképpen "játszós" ruhában...
« Előző
23667 | 23688 | 23709 | 23730 | 23751 | 23772 | 23793 | 23814 | 23835 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...

