Ismét virágvásárba hívják a pécsieket, a Kossuth téren Páva Zsolt is standot nyit
2016. április 18. hétfő 10:11

Igen kedvező árakon lehet örökzöldeket, mediterrán különlegességeket, évelő- és szezonnövényeket vásárolni pénteken Pécsett, a Kossuth téren.
Közkívánatra, valamint a tavaly őszi virágvásár sikerének apropóján dr. Páva Zsolt polgármester újból kezdeményezte Pécs főkertészével, a várossal és a városüzemeltetési feladatokat ellátó BIOKOM Nkft.-vel közösen a tavaszi virágvásár megrendezését. A tavaly őszi növényvásárhoz képest még több növény, még több stand lesz. Csakneml 700 négyzetméteren várják az érdeklődőket.
A korai időpont a kedvező időjárásnak köszönhető, amelynek eredményeképpen számos növény a szokásosnál korábban kihajtott és virágzik.
Dr. Páva Zsolt polgármester azért kezdeményezte tavaly ősszel a Pécsi Virágvásárt, hogy a látványos, nem csak hétköznapi növények kiültetésével még szebbé tegyük kertünket, portánkat, városunkat.
A mediterrán növények bemutatásával és árusításával szeretnék közösen felhívni a figyelmet arra, hogy az egyre melegedő klímának köszönhetően számos olyan növény létezik, amelyeket kevésbé ismerünk, de már jól tarthatóak és szépen mutatnak Pécsett is.
A Kossuth téren mintegy tíz virágárusító standot alakítanak ki különféle virágokkal, növényritkaságokkal. A polgármesteri standon beszerezhető lesz több fajta pálma és ciprus, pisztácia, örökzöld liliomfa, aleppói fenyő, örökzöld tölgy, mandulafenyő, valódi babér, de emellett a többi standon is megjelennek még más mediterrán növények: cédrusok, korallberkenyék, babérmeggyek, illatcserjék, fűszercserjék és sok más érdekesség. A mediterrán jelleg mellett helyet kapnak a vásáron a fűszernövények is, a közelgő, már hagyományosnak számító pécsi fűszerünnephez kapcsolódóan, továbbá széles választékot találhatnak az érdeklődők az egynyári virágokból is.
A polgármesteri stand a tavalyi alkalomhoz hasonlóan akciós árakkal várja majd a vásárlókat, valamint a programhoz csatlakozó, kitelepült virágárudák is kedvezményekkel kedveskednek a vásárlók számára.
Képünk a tavaly ősszel rendezett virágvásáron készült.
Forrás: Pécs önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

