Szülők Szombatja volt a mohácsi katolikus iskolában
2016. április 19. kedd 09:47

A Mohácsi Katolikus Nevelési Központ és a Veled Tartok egyesület közös szervezésében került sor a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában április 16-án az első Szülők Szombatjára.
Az érdeklődő szülők, nagyszülők, pedagógusok a Szülők Szombatján Brouwer Pálhegyi Krisztina budapesti gyógypedagógus előadását hallgathatták, aki a KÉK - azaz Kapcsolatokra Épülő Következetes - nevelés megálmodója.
Az előadásokon a kapcsolatkészség gyökereit számos oldalról megközelítve ismerhették meg az érdeklődők, valamint értékes gondolatokat hallhattak többek között arról is, hogy a gyerek szülei iránti szeretete a legfőbb garanciája annak, hogy hallgasson rájuk, szót fogadjon nekik.
Természetesen a szervezők az előadások alatt gondoskodtak a gyermekek felügyeletéről is, akik játékkal, barkácsolással töltötték el a napot önkéntes pedagógusok és középiskolások segítségével. A szünetben a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ tagintézményének, a Park Utcai Katolikus Általános Iskolának a növendékeiből álló Kicsinyek Kórusa adott félórás koncertet.
Az előadássorozat októberben folytatódik.
(Archív fotó.)
Forrás: PEM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...

