Élményközpont épül az állatkertben, diákok ezrei vehetik igénybe ingyen a szolgáltatásokat
A pécsi képviselő-testület a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy természettudományos élményközpontot hoznak létre a Mecsekoldalon található vadasparkban. A komplexum megépítésére és működtetésére 500 millió forintot nyert a város. A projekt keretében a jövő héten elkezdődnek az egykori vadászház átalakítási munkálatai, hogy a jövőben több ezer gyerek ismerkedhessen meg a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a veszélyeztetett fajok védelmének kérdéseivel. A tervek szerint május végén kezdődik és augusztus közepére fejeződik be az állatkert területén található egykori vadászház...
Ragadozómadár-védelmi túrát szervez a nemzeti park
A Magyar Nemzeti Parkok Hete keretében, az MME Baranya Megyei Helyi Csoportjával közösen szervezett program a veszélyeztetett fajokra és élőhelyeik megőrzésére kívánja felhívni a figyelmet. A túra során vörös vércse költőládák ellenőrzésére is sor kerül. Helyszín, időpont: Szederkény, buszmegálló melletti parkoló, 10.00 óraTúra hossza, időtartama: 5-6 km, 4-5 óraRészvételi díj: 500 Ft/fő
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 – 09.15 6-os főút, Hird belterülete09.30 – 11.00 6-os főút 188 KM szelvény11.15 – 12.15 Pécs, Üszögi út13.45 – 15.15 Pécs, Zsolnay Vilmos út15.30 – 17.00 Pécs, Siklósi út.
Megszervezték a...
A Pécsi Egyházmegyében egyedülálló módon szerveznek évente találkozót a lelkipásztorok, szerzetesek és a papnövendékek...
Két kocsi ütközött össze a...
Egyszerre három baleset is történt a megyében szerda délután, ebből kettő Pécsen, egy Lánycsókon esett meg. Pécsen, a...
Nem akarta, hogy vallomást...
A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a Pécsi Törvényszék által kiszabott életfogytig tartó fegyház büntetését annak a férfinak,...
Rendszámot cserélt a...
Egy személygépkocsival közlekedő 33 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök kedden Pécsett, az Aidinger János úton. Az...
Száguldozott a vasúti...
A Pécsi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év...
Jól halad az építkezés, a...
A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László...
Szakad a baranyai Jobbik? Szőcs Norbert megyei elnök szerint Dúró Dóra kizárása szánalmas bosszú
Válságát éli a Jobbik, jó eséllyel nem marad egyben a nem is olyan régen még radikális elveket valló, manapság pedig inkább már középre húzó párt. Szőcs Norbert, a szervezet baranyai elnöke megdöbbent azon, hogy kizárták a parlamenti frakcióból a Toroczkai László mellett kiálló Dúró Dórát. Úgy véli, a tagság jelentős része egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy felülről döntenek, hiszen „a párt alulról építkezve vált naggyá".Saját magának tette magasra a lécet a Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2018-as parlamenti választáson. Így fordulhatott elő az, hogy ugyan a...
Szentháromság vasárnapi német búcsút tartottak
A Máriakéméndi Német Önkormányzat és a Mecsek Egyesület idén második alkalommal volt szervezője a Római Katolikus egyház Szentháromság vasárnapi német búcsúján, melynek helyszíne a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplom búcsújáróhelye volt. Ahogy helyiek emlegetik, Kéménden búcsúnapkor emberemlékezet óta nem esett az eső, így ezen a napon is ragyogó napsütés fogadta a búcsúba érkezőket. A program a népviseletbe öltözöttek menetével indult a máriakéméndi kultúrháztól, akik délután két óra előtt pár perccel vonultak be a kegytemplom udvarára. Az ünnepi program a Zsolnay...
NAV: még két napjuk van a civilszervezeteknek
Hónap végéig kell elszámolniuk a 2016-ban 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek. Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1%-os felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a 'KOZ közleményt május 31-ig. A NAV elektronikus levélben is felhívta a szervezetek figyelmét, nehogy valamely civilszervezet 2019-ben emiatt essen el a támogatástól. A 16KOZ közleményben mindazon szja 1 százalékaként felajánlott összeg felhasználását jelölni kell, amit a NAV 2016. január 1-jétől 2016. december 31-ig kiutalt a kedvezményezettnek, illetve amit a...
Felpörög a diákmeló, a...
Ahogy közeledik a nyári szünet, úgy nő az érdeklődés a diákmunka-közvetítéssel foglalkozó irodákban. A tanulóknak van miből...
Félelem és reszketés a...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség többek között kényszerítés bűntette miatt emelt vádat négy férfi ellen, akik a pécsi...
A Pannon Filharmonikusok...
A koncertet május 30-án, szerdán, a Kodály Központban rendezik meg este hét órától. Ezen a koncerten olyan zeneszerzők...
A Magyar Sebészetért...
Újabb jeles elismerésben részesítették dr. Kollár Lajost, a Magyar Sebész Társaság tudományos, illetve oktatói tevékenységéért...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Kezdődik Komló-Sikonda...
Aláírta az önkormányzat a városközpontot Sikondával összekötő kerékpárút építéséről szóló szerződést a kivitelezővel. Az...
Kotorják a Boros-Drávát Dél-Baranyában
Több mint 170 millió forint európai uniós forrásból kotorják a Dél-Baranyában található Boros-Dráva és Boros-tó medrét - tájékoztatta a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-t kedden. A lerakódott iszap eltávolításától és a vízfelület növekedésétől a vízminőség javulását várják a szakemberek. A munkálatok legkésőbb 2019 márciusáig befejeződnek. A hordalékot az ormánsági Oldhoz közeli két, korábbi anyagnyerő hely területén helyezik majd el. Az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretében megvalósuló projekt további céljaként a horgászturizmus...Poénos videóban figyelmeztet a víz veszélyeire Kenderesi
Vicces videót tett közzé kedd délelőtt a rendőrség az oldalán, melyben két percben Kenderesi Tamás és Gál Kristóf alezredes hívja fel a figyelmet a vízparti baleset-megelőzésre. A videóban, amelyet Orfűn forgattak, a pécsi úszó és az alezredes közösen mondják el, milyen veszélyek fenyegetnek nyáron a vízparton. Míg Gál Kristóf a szakmai nyelvet alkalmazza, addig Kenderesi ezt egyszerűen lefordítja a hétköznap nyelvre. A videót érdemes végignézni, hiszen a végén van egy kis csattanó is.Kenderesi Tamás feat. Gál Kristóf alezredes - Vízparti baleset-megelőzés[#video:3282]
Érdekes beszélgetést tartanak a Nappali Kávézóban
Neves, a közelmúltban elhunyt fotóművész, Nádor Katalin Grafikai hatások (Zöld szúnyoghálók, 1971) című alkotása adja a kiindulópontot ahhoz a beszélgetéshez, amelyet a Kávéházi esték pécsi műbarátoknak című sorozat keretében rendeznek a Nappali Kávézóban (Pécs, Király utca 23-25.) május 31-én, csütörtökön 18 órakor. Nádor Katalin édesanyja mellett - aki Budapesten Pécsi József fotóművész tanítványaként tette le a mestervizsgát - ismerkedett meg a fényképész szakmával Bonyhádon. (Édesapjának, Nádor Jánosnak, a Magyar Királyi Honvédség egykori ezredesének családtagjai...
« Előző
15246 | 15267 | 15288 | 15309 | 15330 | 15351 | 15372 | 15393 | 15414 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A robogók és a rollerek többségére...

