Élményközpont épül az állatkertben, diákok ezrei vehetik igénybe ingyen a szolgáltatásokat
2018. május 31. csütörtök 09:02

A pécsi képviselő-testület a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy természettudományos élményközpontot hoznak létre a Mecsekoldalon található vadasparkban. A komplexum megépítésére és működtetésére 500 millió forintot nyert a város. A projekt keretében a jövő héten elkezdődnek az egykori vadászház átalakítási munkálatai, hogy a jövőben több ezer gyerek ismerkedhessen meg a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a veszélyeztetett fajok védelmének kérdéseivel.
A tervek szerint május végén kezdődik és augusztus közepére fejeződik be az állatkert területén található egykori vadászház funkcióváltását célzó, 18 millió forintba kerülő átalakítás. Őri László alpolgármester szerint a helyén létrehozandó élményközpont feladata, hogy a diákok környezetre való nevelésén túl hozzájáruljon a megyeszékhely ökoturisztikai kínálatának és gazdaságának további bővítéséhez.
- Az élményközpont kialakításának első szakaszában egy év alatt hét, egymástól elkülönített fedett és szabadtéri közösségi teret hoznak létre, a helyiségekben legalább öt tanulói csoport és legkevesebb 40 diák fogadása válik egy időben lehetségessé - ismertetett néhány részletet a városvezető.
A nyertesek
Az élményközpont létrehozására és működtetésére kapott félmilliárd forint az Emberi Erőforrás-fejlesztési Program (EFOP) nem formális tanulási lehetőségek bővítését célzó keretéből áll rendelkezésre, amit a Dél-PAnnon Múzeumokért Egyesület, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és az állatkert fenntartását végző nonprofit kft. alkotta konzorcium nyert el.
Az ezt követő három évben a forrásokat a működésre fordítják, élettel töltik meg a központot: tíz pécsi és tíz vidéki általános iskolával kötnek megállapodást, amelynek keretében három év alatt 13 ezer - köztük számos hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű - tanuló számára teszik utazással együtt ingyenesen elérhetővé a központ szolgáltatásait.
Virtuális séta, 3D-ben nyomtatott csontvázak és koponyák
Siptár Dávid elmondta, hogy az állatkert vállalásai révén frissítik az interaktív (AR és VR) szoftvereket, ami lehetőséget ad arra, hogy a mobiltelefonok kameráján valós környezetben legyen megtekinthető több, a Kárpát-medencében élt őskori állat, és virtuális sétát tegyünk és megnézzük, hogyan nézett ki évmilliókkal ezelőtt a Pécsi-síkság. Interaktív tanösvényt alakítanak ki, számos tantermi szemléltetőeszközt szereznek be mikroszkópok, 3D nyomtatással készült állati csontvázak és koponyák mellett, de készülnek jelmezek, oktatási anyagok, segédletek és több laborszettel is gazdagodni fog az állatkert.
A programok alapvetően a környezetismeret, a biológia, a fizika és a kémia tárgyköreihez kapcsolódó kiegészítő ismeretek bemutatására és megszerzésére irányulnak.
Siptár Dávid, az állatkert igazgatója mindehhez hozzátette, szeretnék, hogy modern, az innovatív módszerekre - mint például a kiterjesztett vagy virtuális valóságra - is építő élménypedagógiai programok méltó körülmények között valósuljanak meg.
- A három év alatt harminchat témában tartunk természettudományos foglalkozásokat különböző formákban a kiscsoportos foglalkozásoktól kezdve egészen a vetélkedőkig és a tehetséggondozásig. Ezen kívül a házhoz egy interaktív tanösvény fog vezetni, illetve a háztól északra egy erdei közösségi teret is kialakítunk, hogy szeptembertől ezek is oktatási helyszínként jelenjenek meg a projekt megvalósításában - fogalmazott.
A remények szerint augusztus végére már teljes felszereltséggel állni fog nem csupán az épület, hanem az élményközpont minden oktatási tere is.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Egy drón rögzíti majd a Zsolnay...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Hamarosan teljesen felújítják az...