Száguldozott a vasúti átjáron, halálra gázolt egy embert
2018. május 30. szerda 14:36

A Pécsi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A vádlott férfi 2016. június 14-én 15 óra 25 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett az 5801-es számú úton Pellérd felől a 6-os főközlekedési út irányába 95-100 km/h sebességgel. A vasúti átjárót biztosító félsorompó felengedett állapotban volt, míg a fényjelző berendezés fehér fényjelzést adott. A haladása során a vasúti átjáró előtt fékezni kezdett, majd az átjáró területére behajtva tovább fékezve elütötte a vádlottat szemből, az úttest jobb széle mellett közlekedő, majd az úttesten keresztben áthaladni szándékozó gyalogos férfit a személygépkocsi homlokrészével. A sértett a közrehatása miatt, féktávolságon belül került az autó elé.
Az ütközés következtében a sértett a gépkocsira felkerült, majd a jármű tovább haladva a baloldalon lévő fénysorompót kidöntve a tetejére fordulva állt meg, míg a sértett a gépkocsi elé esett.
A vádlott a vasúti átjárót nem fokozott óvatossággal közelítette meg, amennyiben úgy halad, akkor a személygépkocsit lassító-intenzív lassító fékezéssel meg tudta volna állítani és a balesetet elkerülhette volna.
Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, míg az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn. A határozat még nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Ismét elhalasztották a szombatra...