Két autó ütközött Szalánta közelében, félpályán halad a forgalom az 58-ason
Összeütközött két személygépkocsi szombaton az 58-as főúton, Szalánta közelében. Az egyik jármű az árokba sodródott, a másik akadályozza a forgalmat. A balesethez a siklósi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanította az autókat. Az érintett útszakaszt félpályán lezárták.
Pécsi tízemeletes tetején adott koncertet a Skoge zenekar
Május elsején, pénteken egy tízemeletes társasház tetején zenélt a pécsi együttes. A Skoge a koncerttel a koronavírus-járvány alatt is az embertársaikért dolgozó hétköznapi hősöknek fejezték ki hálájukat.
A nagy bajban lévő állatkert megnyitását kérik a nemzeti oldal képviselői Péterffytől
A pécsi állatkert jövő hétvégétől való újranyitását kéte a baranyai megyeszékhely polgármesterétől az Összefogás Pécsért Egyesület-KDNP pécsi városházi képviselőcsoportjának vezetője. Csizmadia Péter, a Fidesz városházi frakcióvezetője szintén a nagy bajban lévő létesítmény megnyitását sürgette. Mint azt Kővári János közösségi oldalán tett bejelentésében jelezte: a kijárási korlátozás jövő héttől enyhül, ezért felszólítja Péterffy Attila polgármestert, hogy nyissák újra a veszélyhelyzet kihirdetése után bezárt, önkormányzati tulajdonban lévő pécsi állatkertet. Hozzátette: ez...
Ütközés után a járdán...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki nem adott elsőbbséget, ezért összeütközött egy másik autóval, és egy gyalogost is elütött. ...Pécsett is csak maszkban...
Jövő héttől Pécsett is kötelező a maszk viselése a buszokon. Közlemény. A Tüke Busz Zrt. ezúton tájékoztatja utasait,...
Kerítésnek ütközött egy...
Megcsúszott és kerítésnek ütközött pénteken egy személyautó Bicsérden, a Rózsa utcában. A balesethez a pécsi hivatásos...
Családi bunyó Lánycsókon:...
Egy férfi dulakodás közben megszúrta vitapartnere lábát egy késsel, majd később két nő is beszállt a verekedésbe Lánycsókon. Lánycsókon, a házuk előtt verekedett össze...Baranyai rendőr, Pusch...
A bükkösdi körzeti megbízott, Pusch Szilárd rendőr főtörzszászlós nyújtott munkájával kiemelkedő teljesítményt. ...
Ennyit a titkos...
Befejezték a rendőrök annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja az új koronavírussal kapcsolatos hamis állításokat...
Idén nem lesz Ördögkatlan Fesztivál - Ördögkatlan-napok talán
Tekintettel arra, hogy augusztus 15-ig nem lehet 500 főnél nagyobb tömeget mozgósító rendezvényt tartani, a 13. Ördögkatlan Fesztivált sem tudják megrendezni a meghirdetett időpontban. A már megvásárolt bérletek érvényesek lesznek a 2021-es Ördögkatlan Fesztiválra, vagy visszaválthatók. A szervezők közlése szerint ősszel - 2020. október 22- 25 - szeretnének tartani egy hosszú hétvégés Ördögkatlan-napokat, erről azonban a döntés a vírus kezében van.
Az érettségi hetében gyakrabban járnak a pécsi buszok
Az érettségi vizsgák hetében, május 4-étől 6-áig a várhatóan megnövekedő utasforgalomhoz igazodva a főbb autóbuszvonalakon bővíti járatait mind a reggeli, mind a kora délutáni időszakban a Tüke Busz Zrt. A társaság arra kéri utasait, hogy a zsúfoltság elkerülése érdekében csak olyan autóbuszra szálljanak fel, amelyen a kellő védőtávolság - 1,5 m - tartható. A Tüke Busz Zrt. munkatársai az itt jelzett időszakban a nagyobb forgalmú megállókban figyelik az utasforgalmat és az utazók számának függvényében intézkednek további autóbuszok azonnali beállításáról.A főbb...
Árokba borult egy autó Pécsett, a nyugati elkerülőn
Csütörtökön délelőtt Pécsen, a nyugati elkerülő úton egy jármű az árokba sodródott és fejtetőn állt meg. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik átvizsgálták és áramtalanították a járművet.Az autóban ketten utaztak, őket a mentőszolgálat szakemberei a helyszínen megvizsgálták, ellátták és könnyű sérülésekkel kórházba szállították.A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon, a rendőrség irányította a forgalmat.
Nyílt levélben fordultak...
Mások mellett dr. Meleg Csilla, pécsi jogászprofesszor, dr. Nagy Anna teológus, Tüskés Tibor, József Attila díjas író özvegye,...
Több mint ezer szájmaszkot,...
A múlt héten útjára indított Baranya segít program újabb elemeként Őri László, a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön több mint...
Tömeges tesztelés: Pécsett...
Országos lefedettséggel reprezentatív szűrővizsgálatot indít a négy orvosképző egyetem. A cél, hogy a járvány lefolyását...
Plázázni, piacozni is...
Szombaton és vasárnap ismét a polgármesterek dönthetnek a kijárási korlátozások szigorításáról. Péterffy Attila, Pécs...
Kutatók vallatják ezekben a...
Jelenleg is kutatók dolgoznak a mohácsi csata helyszínének megtalálásán. Az Udvar közelében zajló munkálatokban a Pécsi...
Jövő héten a pécsi...
Szerdától a vásárcsarnok külső asztalainál engedélyezi az árusítást Péterffy Attila, Pécs polgármestere, a létesítmény teljes...
Sebesség-ellenőrzést tartottak a megyében a rendőrök - Érkeznek a csekkek
Sebesség-ellenőrzést tartottak a rendőrök Baranyában, a kirívó esetek sem maradtak el. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrzői szerdán sebesség-ellenőrzést végeztek a megye közútjain.Az ellenőrzések célja elsősorban a közlekedési balesetek megelőzése, a jogsértő módon közlekedők forgalomból történő kiszűrése volt. A sebességmérés tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával.Volt olyan járművezető, aki a megengedett 90 km/h helyett 163 km/h-val közlekedett, egy másik...
Péterffy: akinek kérdése van, forduljon Rázga Miklóshoz
Kurta és furcsa sajtóközleményben reagált Pécs balliberális polgármestere, Péterffy Attila Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának nyilatkozatára , amely szerint májusban nem tudnak bért fizetni a színészeknek. Az EMMI kultúráért felelős államtitkárságával tárgyalásban vagyunk a Pécsi Nemzeti Színház állami támogatását illetően. Ezzel együtt is a 2019. októberi választások óta minden hónapban biztosítottuk a Pécsi Nemzeti Színház dolgozóinak bérkifizetését. Nem értem, hogy a színház vezetője honnan merítette a pesszimizmusát, amikor olyan nyilatkozatot...
Elfajult a családi italozás: megbökte a testvérét
Súlyos testi sértéssel vádolja a Pécsi Járási Ügyészség azt a férfit, aki tavalydecemberben egy késsel megsebesítette a testvérét. A vádirat szerint a vádlott és két fivére egy Pécs melletti kistelepülésen élnek. Tavalydecemberben mindhárman otthon voltak, italoztak, minek hatására erősen ittas állapotbakerültek.Az italozás során a vádlott és egyik öccse között szóváltás alakult ki, majd a vádlott magához vett egy 19 cm pengehosszúságú kenyérvágó kést, és azzal az ágyon ülő testvére kezét egy alkalommal megvágta.A cselekményt követően maga a vádlott hívott mentőt a...
« Előző
10017 | 10038 | 10059 | 10080 | 10101 | 10122 | 10143 | 10164 | 10185 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

