Az Ormánságba vitt adományokat a Katolikus Karitász

Az Ormánságba vitt adományokat a Katolikus Karitász A koronavírus-járvány ugyan a városokhoz képest sokkal kisebb mértékben van jelen a falvakban, a gazdasági nehézségek leküzdésében a kisebb településeken élők is számíthatnak a kormányzat segítségére - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a napokban az ormánsági Kisszentmártonban. Soltész Miklós, aki egyben a veszélyhelyzet idején a karitatív szervezetek munkáját segítő és összekötő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke, a Katolikus Karitásszal közösen adott át élelmiszer-adományokat, higiéniai termékeket,...

Lelépett az előleggel, de a szigetvári zsaruk elcsípték

Lelépett az előleggel, de a szigetvári zsaruk elcsípték A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a helyi férfinak az ügyében, aki két környékbeli nőtől csalt ki pénzt - olvasható a police.hu oldalon. Csalás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 44 éves helyi férfi ellen. A férfi tavaly februárban egy molványi nőtől rendelést vett fel házfelújításhoz szükséges anyagok beszerzésére, amelyhez előleget is kért. Ezután csak az anyagok egy részét szállította le megbízójának, a megrendelést nem teljesítette a megadott határidőre, és a felvett előleget sem fizette vissza.Az elkövető 2019 áprilisában egy somogyhatvani...

Füllel is lehet masszírozni Tereki Péter szerint, csak ismerni kell annak minden hangját

Füllel is lehet masszírozni Tereki Péter szerint, csak ismerni kell annak minden hangját Egyes masszőrök szerint Gyúró egy Fejér megyei település. Ezt a nézetet vallja Tereki Péter is, aki eredetileg ugyan a vendéglátóiparban képzelte el az életét, de már évek óta más útra lépett. Masszíroz bárkit, akinek erre igénye van, bár ismertsége a focipályák, egyéb esetekben a sportcsarnokok világában jelentősebb. Jó az erőnléte, de kell is kondíció egy komplett futballcsapat izmainak karbantartására.  Ha Tereki sporttárs nekilát reggelizni, akkor érdemes félretenni a kis asztalt. Számára nagyobb hely kell az étkezéshez, mint annak, aki némi müzlit szeretne bekanalazni,...

Vírus: változatlan a...

Vírus: változatlan a regisztrált betegek száma Baranyában A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is harminchárom fő, igazoltan fertőzött...

Életet mentett a...

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Pécsett Egy Perczel Miklós utcai ingatlanban mutatták ki a mérgező gázt a tűzoltók - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi...

A Tudásközpont ablakából is...

A Tudásközpont ablakából is szívecskékkel üzennek A Csorba Győző Könyvtár is csatlakozott a Tegyél Ki Egy Szívet Az Ablakba! kezdeményezéshez - olvasható az intézmény...

Nem sütiért, pénzért tört...

Nem sütiért, pénzért tört be egy pécsi cukrászdába Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki egy cukrászdába tört be Pécsett - olvasható a police.hu...

Mohács jelenlegi...

Mohács jelenlegi polgármestere élt a felhatalmazással - És jól megtiltotta, ami amúgy is tilos Horgászni, egyéni sporttevékenységet űzni szabad hétvégén a mohácsi Duna-parton, sütögetni, bográcsozni nem - derül ki az...

Koronavírusra tesztelték a...

Koronavírusra tesztelték a pécsi idősotthonok lakóit és dolgozóit, itt vannak az eredmények Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a fenntartásában működő idősotthonokban klinikai szintű - azaz nem gyors - új koronavírus...

Koronavírus: továbbra is 33 beteget tartanak nyilván Baranyában

Koronavírus: továbbra is 33 beteget tartanak nyilván Baranyában A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is harminchárom fő, igazoltan fertőzött ember él Baranya megyében. A koronavirus.gov.hu oldalon szombaton reggel publikált friss adatok alapján országszerte 1834 főt tartanak nyilván, akiknél kimutatták az új koronavírust. Ebből Baranyában harminchárman élnek, számuk péntekhez képest nem változott - derül ki a statisztikai adatokból. Szerdán 29, csütörtökön pedig 32 beteget tartottak nyilván. Somogyban 21, míg Tolna megyében 14 fertőzöttet regisztráltak.  

Egyelőre szárazak maradnak a pécsi szökőkutak

Egyelőre szárazak maradnak a pécsi szökőkutak Pécs területén 24 szökőkutat, valamint 35 ivókutat és 8 csobogót üzemeltet a Biokom NKft. Az ivókutak és csobogók jelenleg is működnek. Közülük a játszóterek lezárása okán mintegy 6 jelenleg nem megközelíthető, de a többi használható ivásra, illetve kézmosásra. Közlemény.  Pécs városa vezetésével egyeztetve a Biokom NKft. úgy döntött, hogy az új koronavírus járvány kapcsán elrendelt veszélyhelyzet miatt a 24 szökőkutat nem üzemeli be, csak takarítja és készenléti állapotban tartja. A társaság vezetése a döntést elsősorban virológussal egyeztetve hozta meg: a szakértő...

Hoppál Péter beolvasott Péterffynek: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!

Hoppál Péter beolvasott Péterffynek: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul! A kulturális kormányzat tett egy gáláns javaslatot a Pécsi Nemzeti Színház és a ZSÖK finanszírozására, egyedüli vidéki városként a törvényesen járó támogatáson felüli összegeket is biztosít 2020-ban a pécsi kultúra működésére. Ezek után felvetődik a kérdés, Péterffy Attila hogy képzeli, hogy azt állítja, a kormány "zsarolja" a várost - írta Facebook-bejegyzésében Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője.   "Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!" - Péterffy Attila pécsi polgármester kulturális témában tett minapi kormányellenes kirohanásának...

Hétfőtől maszkot kell...

Hétfőtől maszkot kell viselniük a piaci árusoknak Pécsett, ha nem teszik, büntetés jöhet A piacok nyitvatartási rendjén nem változtat Péterffy Attila, Pécs polgármestere, hétfőtől viszont maszk viselésére kötelezi...

A Baranya Megyei...

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ által kezelt mikrohitelekre is vonatkozik a fizetési moratórium A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVK) a veszélyhelyzet idején fokozott figyelmet fordít arra, hogy a...

Csak helyiek léphetnek be...

Csak helyiek léphetnek be Mecseknádasd területére hétvégén Bezárkózik a falu a hétvégére. Kraszné Auth Szilvia, Mecseknádasd polgármesterének közleménye.    "A...

Súlyos baleset történt a...

Villanyoszlopot döntött ki egy személyautó Pécsett, a Tüskésréti úton pénteken, nem sokkal dél előtt.    A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik...

Villanyoszlopnak rongyolt...

Villanyoszlopnak rongyolt egy autós Baranyában Egy személygépkocsi az út melletti beton villanyoszlopnak ütközött csütörtökön, ennek következtében az oszlop beton része...

Élőben közvetítette, ahogy...

Élőben közvetítette, ahogy a zsinagóga előtt megvert egy férfit A Pécsi Járásbíróság tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével egy vádlottal szemben súlyos testi sértés bűntette miatt 6...

Lángoló kocsihoz vágtáztak a tűzoltók Pécsett

Lángoló kocsihoz vágtáztak a tűzoltók Pécsett Tegnap délelőtt Pécsen, a Füzes dűlőben egy személygépkocsi gyulladt ki és égett teljes terjedelmében.    A tüzet vélhetően az okozta, hogy a jármű közvetlen közelben tüzet gyújtottak. A pécsi hivatásos tűzoltók egy sugárral, légzőkészülékben a tüzet eloltották. Az autóban nem tartózkodott senki. A területen az autó mellett több fa nyílászáró is volt, ezek közül tíz darab égett, sérült meg.

Azt állította egy pécsi férfi, hogy nincs is járvány, s egy titkos hatalomátvétel zajlik

Azt állította egy pécsi férfi, hogy nincs is járvány, s egy titkos hatalomátvétel zajlik Az új koronavírussal kapcsolatos hamis állításokat tett közzé az egyik legnagyobb közösségi oldalon egy pécsi férfi.    A nyilvánosság számára zavart és nyugtalanságot keltő nyilatkozatokat, megosztásokat és álhíreket tett közzé az egyik legnagyobb közösségi oldalon március 20-ától kezdve egy 44 éves pécsi férfi.  A posztokban azt híresztelte, hogy a világon nincs koronavírus járvány, az csupán egy titkos hatalomátvétel részét képezi. Ennek bizonyítására a profilján megjelent nyilatkozataihoz részben valós híreket közölt - azonban hozzászólásaiban elferdítette...

A bérleti díjak elengedését kéri Hoppál Péter - Tömegesen mehetnek csődbe pécsi vállalkozások

A bérleti díjak elengedését kéri Hoppál Péter - Tömegesen mehetnek csődbe pécsi vállalkozások Dr. Hoppál Péter Pécs országgyűlési képviselője két héttel ezelőtt felhívást intézett pécsi és Pécs környéki mikro-, kis- és közepes vállalkozáshoz, hogy a segítségükkel problématérképet lehessen felállítani a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetben.    "A közel száz visszajelzés alapján készült felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a vállalkozások jelentős részének okoz problémát az általuk működtetett üzlethelyiségek bérleti díjának kifizetése, hiszen forgalmuk és bevételük gyakorlatilag megszűnt.Ezért levélben fordult Pécs város...