Az Ormánságba vitt adományokat a Katolikus Karitász
2020. április 19. vasárnap 13:31

A koronavírus-járvány ugyan a városokhoz képest sokkal kisebb mértékben van jelen a falvakban, a gazdasági nehézségek leküzdésében a kisebb településeken élők is számíthatnak a kormányzat segítségére - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a napokban az ormánsági Kisszentmártonban.
Soltész Miklós, aki egyben a veszélyhelyzet idején a karitatív szervezetek munkáját segítő és összekötő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke, a Katolikus Karitásszal közösen adott át élelmiszer-adományokat, higiéniai termékeket, fertőtlenítőszereket az ormánsági településen élő rászorulók számára.
Azt mondta: a jelenlegi veszélyhelyzetben a legfontosabb az emberek érintkezésének a minimalizálása, ilyen tekintetben pedig a falvak jobb helyzetben vannak, mint a nagyvárosok. Szerinte látható, hogy - például a fővárosban - "mekkora bajt okozhat a rosszul megszervezett közlekedés vagy egy idősotthon rosszul megszervezett működtetése".
Kiemelte: ugyan a kisebb településeken, falvakban a járvány, a koronavírus kevésbé van jelen, mint a városokban, nehézségekkel - főként gazdaságiakkal - találkoznak a vidéken élő emberek is. Ezek enyhítését a kormány gazdaságfejlesztési programokkal, adókönnyítésekkel, fizetési halasztások biztosításával igyekszik elérni, ugyanakkor a karitatív szervezetek munkáját támogatva arról is gondoskodik, hogy a rászorulóknak nélkülözhetetlen adományok rendben és pontosan célba érjenek.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója azt mondta: szervezetük csaknem negyven ormánsági, a sellyei járásban lévő településen folyamatosan működtet felzárkóztató programot, biztosít adományokat a rászorulóknak. Mivel jelenleg nincs mód a közösségi, oktatási, kulturális és családsegítő - személyes jelenlétet igénylő - rendezvények megtartására, ebben az időszakban védőfelszereléseket, élelmiszer-adományokat, tisztítószereket, higiéniai termékeket, ruhaadományokat visznek ki a rászorulóknak.
Az igazgató kiemelte: a karitatív szervezetek a NHKT segítségével hatékonyabbak a jelenlegi helyzetben, mint külön-külön, ezért várják a továbbiakban is azon cégek jelentkezését, amelyek eszközökkel, felszerelésekkel tudják segíteni munkájukat. A személyesen történő tárgyi adományozás jelenleg szünetel, a magánszemélyektől ezért azt kérik, hogy az 1357-es adományvonal tárcsázásával és pénzutalással segítsenek, ha tudnak - mondta Écsy Gábor.
MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- A piacokon razziáznak a NAV baranyai...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Politikusokat és közéleti embereket...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is részben...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Tíz éve tüntették el a föld színéről...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is

