Berúgták egy pécsi trafik ajtaját, aztán kiszolgálták magukat
A rendőrök fél órán belül elfogták a pénzt és cigarettát lopó párost Pécsett. Bejelentés érkezett hétfőn 1 óra 10 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy az egyik pécsi dohányboltba betörtek. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a Zsolnay úton lévő egyik dohánybolt ajtaját berúgták, majd onnan készpénzt és dohányárut vittek el. A rendőrök fél órán belül elfogták a lopással gyanúsítható 29 éves hetvehelyi férfit, valamint 51 éves pécsi társát. A férfit és a nőt előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. Az ellopott pénzt és cigarettát megtalálták...
Ilyen volt a húsvéthétfői, rendhagyó szentmise a Pécsi Székesegyházban - Videó!
Húsvéthétfőn dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be ünnepi szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amelyhez az élő közvetítés révén otthonaikból több százan csatlakoztak. A szentmise elején Kajtár Edvárd atya elmondta: „Húsvét nyolcadában vagyunk, húsvéthétfő napján. Továbbra is lüktet bennünk húsvét öröme, annak a szabadságnak a tapasztalata és élménye, amelyet Krisztusban szemlélünk. Az ember szívét, világát, érzéseit, mentalitását a szabadság állapotába helyezi mindazzal szemben, ami bennünk ezt a szabadságot megkötheti, mindazzal szemben, ami az éltünket...
Erősödik a szél, zivatarokra is figyelmeztet a meteorológia
Országszerte erősödik a szél, emiatt több megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésükben azt írták: délutántól egy hidegfront hatására az ország északi felén a záporok mellett helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Erre legnagyobb esély az Észak- és Közép-Dunántúlon, valamint a főváros tágabb környezetében van, de nagyobb bizonytalanság mellett késő délután, este ennél délebbre, valamint az éjszakai órákban az Alföldön és északkeleten is előfordulhat villámtevékenység.A zivatarokat - főként az északi határhoz...
Itt adhatunk vért a héten...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Tekintettel a...
Volt élettársa lakásánál...
A lépcsőházban ütötte a villanyóraszekrényt egy férfi Komlón. Garázdaság elkövetése miatt nyomozott a Komlói...
Újabb 10 áldozatot szedett...
Meghalt 10 újabb beteg, és 48-cal 1458-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölték a...
Udvardy György húsvéti...
Jézus Krisztus föltámadása nekünk embereknek, reménységünknek az oka, alapja és célja. Reménységünk az üdvösségre szól -...
Nem emelkedett az igazoltan...
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is huszonkilenc fő, igazoltan fertőzött...
Ha túl sok gondolat gyűlik...
Koppán Miklós New Orleans-ben született, majd 2001-ben családjával Pécsre költöztek. A fiatal fiú jelenleg az orvosin tanul,...
Több mint fél kilogramm füvet találtak a zsaruk Görcsönyben
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a görcsönyi férfinak az ügyében, akinek a házában drogot találtak - számolt be a police.hu rendőrségi oldal. Kábítószer birtoklása miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 34 éves görcsönyi férfi ellen. A rendőrök tavaly július 30-án kutatást tartottak egy görcsönyi házban, amely során bruttó 607 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le. Az elsődleges szakértői vélemény alapján megállapítást nyert, hogy a lefoglalt növény marihuána. A nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben egy 34 éves férfit...
Újabb áldozatokat követelt a járvány Magyarországon
Meghalt 14 beteg, és százzal nőtt, így 1410-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel. Közölték, újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Az elhunyt 14 ember - valamennyien idősek voltak - krónikus betegséggel küzdött. A koronavírus magyarországi halálos áldozatainak száma 99-re emelkedett. Kiemelték, a Pesti úti idősotthonban eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak. Az oldal adatai szerint 118-an gyógyultan távoztak a kórházból. Jelenleg...
Meghalt az egyik autóvezető a szigetvári balesetben
Egy személy a helyszínen életét vesztette a szigetvári balesetben, teljes útlezárás mellett helyszíneltek a rendőrök - írta a police.hu oldal. Eddig tisztázatlan okból és körülmények között két személygépkocsi ütközött össze szombaton 19 óra 40 perckor Szigetvár belterületén, a 6-os számú főközlekedési út és a Széchenyi utca kereszteződésében. A baleset során az egyik gépjármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben.Képünk illusztráció.
Szigetváron is...
Két személyautó ütközött össze Szigetváron, a Széchenyi utcában. A baleset következtében az egyik autóba egy ember...
Két autó ütközött Mánfa és...
Összeütközött két személyautó a 66-os főút Mánfa és Magyarszék közötti szakaszán szombaton este. A balesethez a...
A Föld valahogy döcög majd...
Vidéki színházigazgatók szavalják Reményik Sándor Egyszer talán majd mégis vége lesz című versét a költészet napján,...
A Pécsi Nemzeti Színház...
A koronavírus-járvány alatt is dolgozóknak szóló hangulatjelekből készült installáció a Pécsi Nemzeti Színház...
Öt repülőgép szállított...
Öt repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni...Péterffy egyelőre nem nőtt...
Pécs polgármestere tendenciózusan a kormányra mutogat, mert egyedül nem mer, vagy képtelen dönteni, pedig erre minden...
Közterület-felügyelőt gázolt egy autós Pécsett
Az egyik közterület-felügyelőt elütötte, a másik felügyelőt pedig az előtte álló autóhoz szorította gépkocsijával egy férfi Pécsett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 39 éves pécsi férfi ellen. A közterület-felügyelet munkatársai 2019. február 20-án délután Pécsett, a Jókai utcában intézkedés alá akarták vonni a férfit. Felszólították, hogy szálljon ki a gépkocsijából, azonban a sofőr ennek nem tett eleget, hanem elindult a járművel, majd beállt...
Mohács jelenlegi polgármestere nem tervez szigorításokat
Csorbai Ferenc, Mohács jelenlegi, MSZP-s polgármestere nem él a kormány adta lehetőséggel, s nem tervez szigorító intézkedéseket húsvét napjaira a városban a kijárást illetően. A polgármestere a város Facebook-oldalán azt közölte, "Orbán Viktor április 9-én egyebek mellett bejelentette, hogy a polgármestereknek különleges jogkört biztosítanak húsvét idejére.Önkormányzatunk külön intézkedéseket, szigorításokat nem tervez erre a néhány napra elrendelni, a miniszterelnöki közlés ismeretében azonban arra kérek minden mohácsi lakost, hogy továbbra is vegye a legkomolyabban -...
Bezárják a pécsi közparkokat és kirándulóhelyeket, az Árkád és a Pécs Pláza legtöbb üzletét
Pécs polgármestere a miniszterelnök által ráruházott felhatalmazással élve korlátozásokat rendelt el a városban. Közlemény. Közparkok zárása húsvét időszakáraPécs Megyei Jogú Város Polgármestere Magyarország Miniszterelnöke által ráruházott felhatalmazással élve április 10., péntek reggel 8 órától április 13., hétfő este 22 óráig lezárja a közforgalom elől Pécsett azokat a közterületeket és parkolókat, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel hétvégenként és az ünnepi időszakokban. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján jelentős számú tömeg jelent meg a közparkokban,...
« Előző
10143 | 10164 | 10185 | 10206 | 10227 | 10248 | 10269 | 10290 | 10311 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...

