Utcazenészek fesztiváloznak a Sétatéren
Utcazene fesztivált tartanak július 6. és 15. között a pécsi Sétatéren, ahol az egész országból érkező tehetséges fiatalok mutathatják meg tudásukat. A több mint egyhetes fesztivál egyben tehetségkutató verseny is, a legjobbak bemutatkozási lehetőséget kapnak a nagyszínpadon, valamint a fővárosban is.Gasztronómiai élmények a cseh konyha és pécsi sörök világából
A Néprajzi Múzeum „Vallanak a söröskorsók" című tárlatához kapcsolódóan a cseh konyha és a pécsi sörfőzde remekeiből összeállított vacsoraest lesz a Kalamáris vendéglőben. A július 10-én 18 órakor gasztronómiai esten a fogások között klasszikus cseh irodalmi műveből szemezget Stenczer Béla színművész.Ír népzenére rophatjuk a Színház téren
A magyarországi táncház módszer az UNESCO Világörökségének a része. Június közepétől kezdődően egészen augusztusig folytatódik a tucatnyi rendezvényből álló szabadtéri programsorozat. A szerda esti táncházakban az érdeklődők megismerhetik a magyar népcsoportok, a Pécsett és környékén élő nemzetiségek és más távolabbi népek hagyományos táncait.A belvárosba különleges hangulatot varázsoló, igazi mediterránt idéző táncházi programsorozat minden korosztály körében népszerű - míg a fiatalabbak a macskakövet koptatják, az idősebbek átadhatják magukat a zene sodró lendületének....Dévényi Sándor a Művészeti...
Dévényi Sándor építészt elnökségi taggá, Csete György és Kampis Miklós építészeket rendes tagjává választotta a Magyar...
Nem tolonganak a művészek,...
A másfél éve alapított Gerillart Kulturális Közhasznú Egyesület augusztus közepére kívánja megnyitni a nagyközönség előtt a -...
Fűnyírás közben sérült meg...
Tizenöt embernek kellett elhagynia otthonát gázszivárgás miatt Pécsett. A Zsolnay utcában fűnyírás közben sérült meg egy gázvezeték. Szombaton kora délután után történt az eset a baranyai...Pécsett magas a csalánfélék...
Több mint tíz allergén növény virágpora van jelen a levegőben, ezek közül több olyan erős koncentrációban, amely az arra...
Tovább lubickolhatunk a...
A kánikulára és hőségriadóra tekintettel a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. által üzemeltetett Hullámfürdő strandja meghosszabbított...
Nézze meg, milyen lett a...
A Szentágothai János nevét viselő kutatóközpont, az EKF óta eltelt időszak legjelentősebb pécsi beruházása nemcsak az egyetem,...
Akár 39 fokos forróság is lehet Baranyában
A várható hőség miatt szombatra 13 megyére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken. A meteorológiai szolgálat honlapja szerint 13 megyére - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest -, valamint a főváros területére piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett alakulhat.Az ország többi területén is 25 fok körüli napi középhőmérséklet...Uránkutatás: egymásnak feszültek a politikusok, a civilek és a WildHorse
Rendkívüli ülést tartott péntek délután az önkormányzat emberi erőforrás bizottsága a Pécsre tervezett uránbánya ügyében. A zsúfolásig telt városházi díszteremben a civilek mellett a WildHorse képviselői is felszólalhattak. Az ausztrál központú cég vezetője ígéri, kiemelt szempontként kezelik az egészségvédelmet, ám ez a bánya ellenzőit aligha győzte meg. Még úgy sem, hogy a WildHorse már ezerötszáz új munkahelyről beszél. Első alkalommal tehettek fel kérdéseket a nyilvánosság előtt a Pécsre tervezett uránbányával kapcsolatban a pécsi civilek, illetve a városatyák. A Természeti és...
Navracsics precedenst teremtene a Fratanolo-ügyből
Az igazságügyi miniszter azt kezdeményezi, ne csak a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért. Navracsics Tibor pénteken nyújtott be módosító javaslatot ahhoz a határozati javaslathoz, amelynek elfogadásával az Országgyűlés rögzítené, hogy nem ért egyet a strasbourgi bíróságnak a Fratanolo kontra Magyarország ügyben hozott ítéletével és...Sokan kíváncsiak a Pécsi...
Komoly az érdeklődés a baranyai megyeszékhelyen a szecesszió egyik legjelentősebb és legérdekesebb képzőművészének tartott Alfons Mucha (1860-1939) művei iránt, amelyekből szombaton...Mi a teendő harmadik...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, az Országos Tiszti Főorvos III. fokozatú hőségriadót rendelt el...
Astellas-díj a pécsi...
A tavaly első alkalommal meghirdetett Astellas-díj - Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat sikerén felbuzdulva az Astellas Pharma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar és a...Lezárult a...
Sikeres műszaki átadáson esett át a Harkány-Sellye-Darány összekötő út 3,5 kilométeres szakaszának útfelújítási projektje. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott...Kétezer hátrányos helyzetű...
A város nehéz anyagi helyzete ellenére a pécsi önkormányzat kétezer hátrányos helyzetű gyerek balatoni táboroztatásának költségeit fedezi. Nagyon sok gyereknek nincs is más lehetősége,...Mégsem lesz új...
A pécsi tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek elhelyezésére szolgáló laktanya megerősítésében és felújításában látja a...
Van is meg nincs is pécsi városmarketing, a sok szaki között pedig elvész a stratégia
Június végén jár le az a féléves szerződés a pécsi önkormányzat és a Green Go Communications Kft. között, amely Pécs városmarketing stratégiájának kidolgozására köttetett a felek között. A helyi illetőségű cég - közbeszerzés keretében - hat hónapra nettó 3,6 millió forintért vállalta, hogy elkészíti a dokumentumot. A stratégia megvalósításával még nem lenne baj, ám a városban több olyan társaság is tevékenykedik, amelynek feladatai között a marketinggel kapcsolatos teendők is kiemelt hangsúlyt kapnak. A városvezetés óhajának megfelelően nemrég alakult meg a baranyai...
Hiába rugóztak a szocik, a Hungast elvitte a milliárdos pécsi közétkeztetési bizniszt
Ugyan Nyőgéri Lajos, az MSZP pécsi elnöke szerint hamis nyilatkozatot tett, az Elszámolóház bírálóbizottsága mindent rendben talált a budapesti székhelyű Hungast dokumentumával kapcsolatban. A cég így elnyerhette a pécsi közétkeztetési pályázatot, amelynek értelmében egy év alatt 1,52 milliárd forintért nagyjából hatmillió adag ételt főznek le. A szerződés tíz évre szól. Sokáig atomtitokként őrizte a pécsi önkormányzat, hogy ki lehet a befutó az éves szinten több mint 1,5 milliárd forintos közétkeztetési pályázaton. Mára azonban lehullt a lepel, a nyertes a budapesti székhelyű...
Kozármisleny kártérítést követel a sikkasztással gyanúsított ügyvédtől
Milliárdos sikkasztással gyanúsított ügyvédtől követel 88 millió forintot Kozármisleny a Pécsi Törvényszéken csütörtökön kezdődött kártérítési perben. A kereset szerint a kisváros önkormányzata évekkel ezelőtt letéti szerződést kötött az ügyvéddel, ennek alapján 100 millió forintot adott neki. A férfi ebből azonban mindössze 12 milliót fizetett vissza, ezért a város igényt tart a fennmaradó 88 millióra és annak kamataira is. Az alperes és jogi képviselője a kereset elutasítását kérte. Az ügyvéd a tárgyaláson azt mondta, az önkormányzattal kötött kontraktus valójában leplezett...A rovat további témái
- Eltűnt egy 15 éves lány a gyermekotthonból: keresik
- Új igazgatója lesz júliustól a baranyai katasztrófavédelemnek
- Szétloptak volna egy pécsi autókereskedést
- Berke Gyula tart előadást a Munka törvénykönyve változásairól
- Időközi polgármester-választás lesz a Baranya megyei Szaván
- Nem kapja meg 25 milliós követelését a volt Holding-vezér
« Előző
35586 | 35613 | 35640 | 35667 | 35694 | 35721 | 35748 | 35775 | 35802 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Óriási diadal: a pécsi havi-hegyi...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...

