Makai Lajos személyében új elnöke lett a Pécsi Ítélőtáblának

Makai Lajos személyében új elnöke lett a Pécsi Ítélőtáblának Makai Lajost nevezte ki a Pécsi Ítélőtábla elnökévé az Országos Bírósági Hivatal elnöke pénteken - közölte a táblabíróság az MTI-vel. A közlemény szerint az ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetőjeként és a Magyar Bírói Egyesület elnökeként dolgozó Makai Lajos bíró a nyugdíjba vonuló Lábady Tamást váltja a poszton, megbízatása július 15-től hat évre szól. Makai Lajos 1981-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Karán. A diploma megszerzését követően a Marcali Városi Bíróságon fogalmazó, a szakvizsga után ugyanott büntetőbíró lett. Később a Kaposvári Városi...

Végre-valahára megkezdődik a Fürdő utca rendbetétele

Végre-valahára megkezdődik a Fürdő utca rendbetétele Az Európa Kulturális Fővárosa, „Közterek és parkok újjáélesztése projekt" keretében elkészült Fürdő utcában (Rákóczi út és Tímár utca között szakasz) július 16-án felújítási munkák kezdődnek, melyek várhatóan egy hetet vesznek igénybe. A javítások során felszedik a Fürdő utca - gépjárműforgalom hatására - megrongálódott burkolatát, a sérült, töredezett köveket elszállítják, helyükre új elemek kerülnek beépítésre. A munkálatok során az érintett utcaszakasz alaprétegét megerősítik, a kövek zuzalékos ágyazat helyett beton alaprétegbe kerülnek, a hézagolás pedig vízzáró...

Csizi Péter alpolgármester is vérét adja a rászorulóknak

Pécs városa is csatlakozik a Magyar Vöröskereszt véradó akciójához - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Csizi Péter alpolgármester. A nyári időszak beálltával a régióban a szükségesnél kétharmaddal kevesebb mennyiségű vér áll rendelkezésre. Csizi Péter jelezte, hogy pénteken 15 órakor vért ad Pécsett, a Kincses utcai Tesco Hipermarketben (Fema mellett ).

A tiltás ellenére sokan...

A tiltás ellenére sokan fürdenek a Drávában A halálos veszélyek és a tiltások ellenére is vonzó a Dráva a fürdőzők számára, a folyó néha még a gyakori rendőri jelenlét...

Viharkár-bejelentések:...

Június eleje óta több mint 37 ezer viharkár-bejelentés érkezett: a becsült kárösszeg meghaladja a 2,8 milliárd forintot. A Magyar Biztosítók Szövetsége összesítése szerint a korábbi évek...

Katolikus eszperantisták...

A Nemzetközi Katolikus Eszperantista Egyesület július 14-e és 21-e között Pécsett rendezi meg 65. kongresszusát. Témája: „Hiszek egy Istenben!". A rendezvény témája már az...

Jó az átlagtermés:...

Jó az átlagtermés: hamarosan befejeződik az aratás Baranyában Baranya Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága szervezésében második alkalommal ülésezett a Baranya megyei Aratási...

Visszaveszi a város a...

Visszaveszi a város a Zsolnayt, milliárdos hitel a Tüke Busznak, heveny közgépezés a közgyűlésen Szokatlan időpontban, este fél hétkor gyűlt össze csütörtökön a pécsi önkormányzat képviselő-testülete. Húzós témákat...

Magyar-horvát főbírói...

Darák Péter, a magyar Kúria elnöke és Branko Hrvatin, a Horvát Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke munkaebéden találkozott Pécsett csütörtökön, és többek között az uniós tagsággal...

Drágább is és nem is pécsi: lesz-e feljelentés a közétkeztetési pályázat miatt?

Drágább is és nem is pécsi: lesz-e feljelentés a közétkeztetési pályázat miatt? Nagy vihart kavart ellenzéki (főleg szocialista) körökben, hogy a nem pécsi székhelyű Hungast Dél-Magyarország Kft. nyerte el a „zsíros falatnak" számító közétkeztetési pályázatot. A nyertes ajánlattevő jóval drágábban végzi majd a tevékenységet, mint a jelenlegi szolgáltató. A kérdés az, hogy tényleg bekövetkezik-e majd az önkormányzat elvárásai között megfogalmazott színvonal-emelkedés? A szocialisták mindenesetre remélik, hogy a testület érvényteleníti a tendert, bár dr. Tóth Bertalan frakcióvezető már megtette az erre irányuló lépéseket, miután a közbeszerzési...

A ZSÖK jövőre is megkapja a félmilliárdos állami támogatást

A Parlament csütörtökön 306 igen szavazattal szavazta meg, hogy az idei évhez hasonlóan a kormány jövőre is félmilliárd forinttal támogatja a Kodály Központot és a Zsolnay Kulturális Negyedet. Pécs mellett az ország számos városa lobbizott még hasonló támogatásokra, ezért igen komoly munkára és erőfeszítésre volt szükség a sikerhez. Mindezért Páva Zsolt külön is kifejezte köszönetét a pécsi országgyűlési képviselőknek, hiszen az ő munkájuk és lobbierejük nélkül nem sikerült volna megszerezni ezt a jelentős állami támogatást.

A kormány 25 milliárdot ad az Ős-Dráva programra

A kormány 25 milliárdot ad az Ős-Dráva programra Összesen 25 milliárd forint támogatásban részesül a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön. Giró-Szász András a baranyai Drávasztárán a témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a pénz első felét 2014-ig, a második felét az azt követő költségvetési időszakban biztosítják. Az Ős-Dráva a fenntartható vidékfejlesztés 45 ezer hektárt és 36 települést érintő hazai mintaprogramja. A 2011 végén indult kivitelezés során vízkormányzási rendszer kialakításával holtágakat, vizes...

Többízben is téma volt Pécs...

Többízben is téma volt Pécs a parlament mai ülésén Csütörtökön, az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszakának utolsó ülésnapján interpelláció és azonnali kérdés formájában is...

Helyismeret-gyakorlatot...

Helyismeret-gyakorlatot tartottak a PTE új kutatóközpontjában A közelmúltban átadott új kutatóközpontban a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság „A" szolgálati csoportjának...

Belefulladt egy fiatalember...

Megtalálták annak a húsz év körüli férfinak a holttestét, aki szerdán merült el a szigetvári csónakázótóban - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön...

Bándy Kata vasárnap...

A tettes valószínűleg autóval közlekedett, a Blikk szerint a rendőrség talált az elkövető azonosítására alkalmas nyomot, és ipari kamera is rögzíthette a kocsiját. Bándy Kata eltűnésének...

Egymilliárdos hitelt vesz...

Egymilliárdos hitelt vesz fel új járművek vásárlására a Tüke Busz - csütörtökön szavaznak róla Nem teketóriázik a pécsi tömegközlekedést április eleje óta irányító Tüke Busz Zrt. vezetése, hiszen amellett, hogy a nyári...

548 millióból újul meg...

Megkezdődött Szigetvár központjának felújítása a napokban, a jövő év elejéig tartó munkálatokra 584 millió forintot költenek.Kolovics János, a baranyai kisváros fideszes polgármestere a...

Döbbenet: Bándy Katát meggyilkolták - Megtalálták a holttestét

Döbbenet: Bándy Katát meggyilkolták - Megtalálták a holttestét Azonosította a rendőrség Bándy Kata, eltűntként keresett fiatal nő holttestét Pécsett, a Délibáb utcához közeli bokros területen szerda délután - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az elsődleges adatok szerint a nőt megölték, a pontos körülményeket igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán külön nyomozócsoport folytatja a nyomozást emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Korábban írtuk:  Holttestet talált egy férfi Pécsett, a Délibáb utcában, egy bokor tövében szerda délután -...

Több bejelentést is kaptak a rendőrök az eltűnt pécsi lányról

Több bejelentést is kaptak a rendőrök az eltűnt pécsi lányról Kapott bejelentéseket a pécsi rendőrség a vasárnap hajnalban eltűnt pszichológusa, Bándy Kata keresésének ügyében. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére azt mondta: a rendőrséghez érkeztek és érkeznek lakossági bejelentések elektronikus levélben és telefonon Bándy Kata eltűnésével összefüggésben. Hozzátette, hogy ezeket az információkat - csakúgy, mint a keresés során felmerülő adatokat - megvizsgálják, ellenőrzik a keresés során.A rendőrség kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és...

Beismerte: szíven szúrta feleségét a pécsi férfi

Bűnösnek vallotta magát szerdán, a Pécsi Törvényszéken kezdődött büntetőperben az a férfi, aki egy késsel megölte feleségét, majd sósavval akart öngyilkos lenni tavaly a baranyai megyeszékhelyen.Az ügyészség emberöléssel vádolja a 42 éves férfit. A vádirat szerint kapcsolatuk a későbbi áldozattal nem sokkal a házasságkötés után megromlott. Az italozó életmódot folytató pár gyakran veszekedett, külön is költözött, de a házasságot nem bontották fel, a nő vagy a férfi otthonában rendszeresen találkoztak. A vádlott féltékeny volt, többször bántalmazta feleségét, súlyos testi sértés...