Megszűnik a vonatközlekedés Pécs és Horvátország között?

Decembertől törlik a Pélmonostor-Pécs nemzetközi vonatjáratot, és a Szarajevó-Budapest nemzetközi gyorsvonat is megszűnik a horvát államvasutak új menetrendje szerint - írja a Glas Slavonije című eszéki napilap internetes kiadásában. Korábban a horvát sajtó hat vasúti szakszervezet képviselőire hivatkozva azt írta, hogy a jelenlegi 46 nemzetközi járatból a decembertől érvényes menetrend szerint csak 12 közlekedik, nyolc egész évben, négy pedig nyaranta. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a járatritkítás nagyarányú leépítéssel jár majd együtt. A Pélmonostor-Pécs és...

Tököli még nem edzett, de biztos, hogy visszatér Pécsre - Újra itthon a PMFC - Riport Kovácstelepről

Tököli még nem edzett, de biztos, hogy visszatér Pécsre - Újra itthon a PMFC - Riport Kovácstelepről Kemény edzőtáborozáson van túl a két hét múlva kezdődő NB I-es pontvadászatra készülő PMFC-Matias - tudtuk meg játékosoktól és a vezetőedzőtől a piros-feketék keddi tréningjén. A délelőtti kovácstelepi edzésen Tököli Attila még nem vett részt, ám  a válogatott csatár nagy valószínűséggel hamarosan csatlakozik a kerethez. Kell is a góllövő, Supka Attila ugyanis egy „támadójátékot felvállaló" pécsi csapatot szeretne a pályán látni. Nem nyaralni ment a PMFC a szlovéniai edzőtáborba, a kilenc napos kiruccanás alatt alaposan megizzasztotta a játékosokat a vezetőedző. -...

Jöhetnek a bálák a pécsi erőműbe, fűthetik a biomassza blokkot

A tüzelőanyag-tároló csarnok legapróbb részleteivel is megismerkedhettek a pécsi erőmű új biomassza-tüzelésű blokkjának beszállítói - olvasható a PANNONPOWER sajtóközleményében. Mint írják, a több mint 5500 négyzetméter hasznos alapterületű csarnok gyakorlatilag készen áll a bálázott lágyszárú mezőgazdasági melléktermékek fogadására, a mintegy három és fél napra elegendő tüzelőanyag tárolására alkalmas tárolót várhatóan augusztusban töltik fel először. A tüzelőanyag-beszállítás folyamatával ismerkedtek meg a PANNONPOWER új erőművi blokkjának bálabeszállítói július elején. Csaknem...

Tanácsadói díj kifizetésére...

420 millió forint értékű, az Európai Unió által biztosított forrás áll a vállalkozások rendelkezésre, vissza nem térítendő támogatás formájában.A Somogy, Tolna és Baranya megyében is...

Belefulladt egy pécsi férfi...

Belefulladt egy pécsi férfi a Sugovicába Baján, a Sugovicában (Kamarás-Dunában) megtalálták annak a férfinak a holttestét, akit két napja kerestek, miután úszni indult...

Kiemelt nemzeti státuszt...

Kiemelt nemzeti státuszt kapott a pécsi Nemzeti és a Pannon Filharmonikusok is - jó volt a lobbi Nagy elismerésben részesült a minap a Pannon Filharmonikusok-Pécs zenekara, miután megkapta a kiemelt nemzeti minősítésű...

Fülük botját sem: csak az...

Fülük botját sem: csak az építményadó-bevallások fele érkezett be a városházára Továbbra sem izgatja különösebben a pécsieket az építményadóval kapcsolatos bevallási kötelezettség. Június végéig majdnem...

Elhunyt Tolnai Márta pécsi...

Elhunyt Tolnai Márta pécsi tornászolimpikon Pécs város tornászolimpikonja, Dr. Szotáczkyné Tolnai Márta eltávozott a sportvilágból - közölte lapunkkal Erdeiné Békési...

Látta Bándy Katát? - a...

Látta Bándy Katát? - a fiatal hölgy vasárnap hajnalban tűnt el Pécsett Eltűnt egy fiatal lány szombatról vasárnapra virradóra Pécsett. Utoljára a Kórház téren észlelte a térfigyelő kamera, mikor a...

Szabad- és munkaidőben is sorra fogja el a bűnözőket a pécsi rendőr

Az a pécsi rendőr, aki szabadnapján fogott körözöttet, következő munkanapján egy tolvajt is fülön csípett - számolt be a police.hu. A Kertvárosi Rendőrőrs járőre Pécsett, a Megyeri úton vasárnap délelőtt látott egy gyanús férfit, kezében egy Zsolnay tállal. Igazoltatta, alaposan kikérdezte, közben a nyilvántartási adatokat ellenőrizte. Így derült ki, hogy a tálat alig egy órával azelőtt ellopták egy meszesi házból. A járőr a tolvajt azonnal elfogta, a sértett több mint százezer forintos kára megtérült.

A bronzérmes Győrtől igazolhat középpályást a PMFC

Pécsre igazolhat a Győri ETO meghatározó játékosa, a litván Linas Pilibaitis - értesült a pepsifoci.hu hírportál. Elbert Gábor, a PMFC-Matias cégvezetője megerősítette, zajlanak a tárgyalások a válogatott labdarúgó ügyében, ám konkrétumokat nem árult el. Pilibaitis évek óta meghatározó tagja a legutóbbi idényben bronzéremig jutott Győrnek, a labdarúgó az előző bajnokságban 23 mérkőzésen lépett pályára, és azok zömét végig is játszotta.

Baranyában nem enyhül a forróság kedden sem

A kedden érkező gyenge hidegfront nem okoz lehűlést Baranya megyében, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint csütörtökig nem várható csapadék a térségünkben.  A meteorológiai szolgálat a hőség miatt hétfőre még tizenhárom, keddre viszont már csak négy megyére - Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya - adta ki a legmagasabb fokú figyelmeztetést. Térségünkben - bár időnként felhős lesz az ég - az OMSZ számításai szerint csütörtökig nem várható csapadék. A napi legmagasabb hőmérséklet a héten 30 Celsius fok körül alakul, éjszaka a hőmérő higanyszála...

Egy kis epigráfia – a Janus...

BMMI Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztálya június elején egy éven át tartó előadássorozatot indított. A kéthetente sorra kerülő prezentációk bepillantást engednek a régészek és...

Kiállítással jubilál a...

A Nemzetközi Bicsérdi Művésztelep húszéves jubileuma alkalmából kiállítás nyílik a Civil Közösségek Háza Gebauer Galériájában Pécsett.A tárlat július 17-én, kedden 17 órakor nyílik meg: a...

Egyházmegyei kitüntetéseket...

Egyházmegyei kitüntetéseket adományozott Udvardy püspök Szent Péter és Pál apostolokra emlékeztek Pécsett a Bazilika búcsúnapján, június 29-én. Az ünnepi szentmisét Udvardy György...

A független Vig Imre az új...

Ifjabb Vig Imre független jelölt nyerte a polgármester-választást a baranyai Garéban, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnapi időközi voksoláson. Szél...

Pécs számára 2013 nehezebb...

Pécs számára 2013 nehezebb lesz: a hitelek jelentős részét csak jövőre kezdik törleszteni A korábbi évekhez képest biztosabb lábakon áll a pécsi önkormányzat költségvetése, ám a helyzetet nehezíti, hogy a kiadások...

Kihívják a multikat egy...

Kihívják a multikat egy meccsre: Pécsi Szatyor és összefogás segíti a minőségi helyi termékeket Állítólag egyre nagyobb igény mutatkozik a helyi termékek iránt. A nemrég indult régiós mintaprogramban háromszáz termelő vesz...

Hétfőn az olajról vitáznak a pécsi egyetem bölcsészkarán

A 16. pécsi nemzetközi kultúrhét (angol rövidítésben ICWiP) hétfői napja az olajról szól majd. A program első felében (délelőtt tíz órától délig) két előadást hallgathatnak meg az érdeklődők az energiabiztonságról. A délután három órakor kezdődő Olajvita során Dr. Gál István László, a jogi kar professzora, Amy Conroy, a magyarországi amerikai nagykövetség munkatársa, Dr. Orbán Anita, energiabiztonságért felelős utazó nagykövet és Soczó Natália, MOL energiapolitikai elemzője osztja meg gondolatait. A rendezvényt a PTE BTK Varga Damján előadótermében tartják. A belépés ingyenes.

Ököllel ütött egy nőt a felsőszentmártoni "bika"

Ököllel, többször ütött meg egy férfi egy nőt Felsőszentmártonban az utcán szombat este - adta hírül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A nő elesett, beverte a fejét és elájult, mentő vitte kórházba, ahol kiderült csak könnyebben sérült. A férfit a rendőrök elfogták, előállították, arra a kérdésre, hogy miért támadt, nem tudott magyarázatot adni. A támadó ellen büntetőeljárás indult.

Vasárnap is megsülünk, szinte felhő sem lesz az égen Pécs felett

Vasárnap is megsülünk, szinte felhő sem lesz az égen Pécs felett Tartósan huszonhét fok felett marad a napi középhőmérséklet Baranyában, így harmadfokú hőségriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján vasárnap nem várható csapadék a megyében, a hőmérséklet a 36 Celsius fokot is elérheti. Az UV-B sugárzás maximuma várhatóan az extrém szint alatt marad, de így is nagyon erős lesz, így normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. A Balatonnál 33-34, a Velencei-tónál 35 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A késő esti hőmérséklet 26-27, a vízparton 28...