Ötödikek lettek a PTE strandröpisei az országos bajnokságon
2012. július 10. kedd 17:31
A napokban rendezték Velencén a Strandröplabda Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB). A pécsi egyetem versenyzői az ötödik helyet szerezték meg.
Mint azt Petőfi Áron, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) sportkoordinátora lapunkhoz eljuttatott beszámolójában írja, a versennyel egy időben zajló fesztivál miatt a versenyzés körülményei nem voltak ideálisak, ám a hangulat mindenért kárpótolta a versenyzőket.
A bajnokságra minden idők legerősebb és legnagyobb számú versenyző párosa látogatott el, a lányoknál 24, míg a férfiaknál 16 párost engedtek indulni a szervezők. A PTE-t a lányoknál a Schvebl-Stubán, míg a férfiaknál a Szerb-Vörös páros képviselte.
A lányaink még elsősként nem mondhatóak összeszokott párosnak, ennek ellenére nagyon szoros meccseket vívtak ellenfeleikkel. Sajnos még a torna elején becsúszott vereség miatt hamar a vigaszágra kerültek, ahol folytatták a küzdelmeket, ám a középmezőnyben végül távoztak a tornáról.
A fiúk már évek óta együtt játszottak, így a rutinnal nem volt gond. Az első napot veretlenként zárták, így másnap a legjobb 8 között folytathatták a küzdelmeket. A rendkívül erős ellenfelekkel szemben is jól tartották maguk és több első osztályú játékosból álló párostól is szettet tudtak lopni. Végül az előkelő 5. helyet szerezték meg a tornán.
EQM - PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...