Karácsonyi Mesevonat az ÁRKÁD-ban!

Karácsonyi Mesevonat az ÁRKÁD-ban! Egészen karácsonyig nap mint nap vonatozhatnak a gyerkőcök a bevásárlóközpontban, ahol az alsó szinten egy liliputi világ épült, melynek leglátványosabb eleme a mesebeli kisvonat. Az egyedülálló dekoráció mellett a gyerekeket kézműves műhely és színpadi programok, míg a felnőtteket karácsonyi vásár, akciók és 130 üzlet gazdag ünnepi kínálata várja. Térjenek be Önök is, gyönyörködjenek az ÁRKÁD karácsonyi dekorációjában és találják meg szeretteiknek a megfelelő ajándékot!ÁRKÁD Pécs - Együtt az igazi! (Archív képünk a tavalyi, ÁRKÁD-beli mesevonatnál készült.)

Már az adományruhákat is lopják Pécsett, a konténereket Schranz szerint rendszeresen kifosztják

Már az adományruhákat is lopják Pécsett, a konténereket Schranz szerint rendszeresen kifosztják Folyamatosan kirámolják az áruházak mellé kihelyezett ruhagyűjtő konténereket - számoltak be tapasztalataikról olvasóink. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy így legalább valóban a szegényekhez jutnak a ruhaneműk, a Vöröskereszttel együttműködő cég ugyanis a begyűjtött holmiknak egy részét juttatja csak el a szolgálathoz. A lopások tényét érdeklődésünkre Schranz Richárd, a pécsi közterület-felügyelet vezetője is megerősítette. A napokban több helyütt is hiába keresték a megszokott ruhagyűjtő konténereket a pécsiek. Olvasóink beszámolója szerint a kámforrá vált fémdobozok ügye mögött a...

Az Auchan nem tett le arról, hogy áruházat nyisson 2013-ban Pécsen, ez lenne nekik a huszadik

Az Auchan nem tett le arról, hogy áruházat nyisson 2013-ban Pécsen, ez lenne nekik a huszadik Időről-időre szárnyra kap egy-egy hír valamelyik multinacionális áruházlánc pécsi egységének megjelenéséről. A konkrétnak tűnő információk ellenére az utóbbi években nem történt előrelépés ezen a téren. Az Auchan Magyarország részéről Gillemot Katalin kommunikációs vezető tájékoztatta lapunkat jelenlegi terveikről. Az Ipark Pécs Kft. által üzemeltetett honlapon - cikkünk írásakor - látható egy tervrajz (http://www.ipark-pecs.hu/hu/8.html), amely bemutatja egy bizonyos Auchan kereskedelmi park lehetséges elhelyezkedését. Az ábra mellett található szöveg szerint Auchan hipermarket...

Motoros ütközött...

Könnyű sérüléseket szenvedett az a segédmotorkerékpáros, aki szombat délben egy teherautó hátuljának ütközött Pécsett a Szigeti úton - számolt be vasárnap a rendőrség. A motoros a...

Pécsi Arcok: Harnóczy Örs -...

Pécsi Arcok: Harnóczy Örs - A fotóművész szerint Pécsett meghalt a kultúra 35 éves jubileumát ünnepli a pécsi fotóművészet egyedülálló műhelye, a Focus csoport. Ennek kapcsán a társaság oszlopos...

Konszolidálják a siklósi...

Konszolidálják a siklósi várat működtető céget Az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz szombat délután a siklósi önkormányzat:"A városvezetés...

Hamis diákigazolvány miatt...

Közokirat-hamisítás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 17 éves lánnyal szemben - közölte a rendőrség szombaton. Péntek este a...

A luxusigények...

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. részvénycsomagjára kiírt tender eredményhirdetése januárban várható. Az egyetlen pályázó, a 32 éve Magyarországon élő svájci-magyar üzletember, Bachar...

Több mint kétmilliárddal...

Több mint kétmilliárddal tartoznak a pécsi önkormányzati cégeknek, főleg a lakók A városvezetés költségtakarékos intézkedések bevezetését irányozta elő mind a fenntartásában működő intézmények, mind a...

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli a Pécsi Galéria

Nagyszabású kiállítással ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Pécsi Galéria szombattól a baranyai megyeszékhely Zsolnay Kulturális Negyedében. Gamus Árpád, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. képzőművészeti divízióvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta: a tárlaton 62 pécsi-baranyai képzőművész 114 alkotását, köztük festményeket, szobrokat, kerámiákat, plasztikákat és számítógépes grafikákat láthatnak az érdeklődők. A január 20-ig nyitva tartó kiállítás a város és a megye szellemi, művészeti potenciálját hivatott bemutatni. Az alkotók kizárólag olyan, 2010 és 2012...

Pécsi baleset szemtanúit keresi a rendőrség

A Pécsi Rendőrkapitányság az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz. "2012. november 28-án 16.00 óra körüli időben egy fehér színű kisbusz közlekedett Pécsett a Tüzér úton az Athinay út felől a Szigeti út irányába a belső forgalmi sávban. A gépjármű a Tüzér út - Szigeti út kereszteződése előtt jobbra kívánt fordulni, ezért sávot váltott, de nem tartott megfelelő oldaltávolságot és sávváltás közben érintőlegesen nekiütközött az ott haladó segédmotorkerékpárosnak. Ezt követően a motoros még néhány métert haladt, majd elvesztette az egyensúlyát és elesett, melynek...

Nem állíthat kettős keresztet Pécsen és Komlón a Jobbik

Elmarad a radikális párt december 2-ára tervezett adventi keresztállítása, tudatta a médiával pénteken délután a párt országgyűlési képviselője, Németh Zsolt. A pécsi Jobbik-elnök közleménye szerint "A Jobbik mély megdöbbenéssel fogadta a hírt, miszerint Komlón idén is, de Pécsett először tiltotta meg a Fidesz - KDNP vezette önkormányzat a kettős kereszt felállítását. A szokatlan, keresztényietlen és hazafiatlan tett után az ezt megszavazó képviselők talán a magyar címerből is száműznék a számukra gyűlölt szimbólumot. Az elmúlt hét eseményeiből tisztán látszik, hogy valójában...

A Tudásközpontban...

A Tudásközpontban megtudhatjuk, mennyire intelligens a természet A természet IQ-ja című egyórás, amerikai-magyar koprodukcióban készült filmet vetítik a Tudásközpont nagy előadójában december...

Ajándékozzon élményt! Négy...

Ajándékozzon élményt! Négy előadásra szóló karácsonyi szabadbérlet a PNSZ-ben Új díszdobozos ünnepi bérlettel kedveskedik nézőinek a Pécsi Nemzeti Színház a közelgő karácsony alkalmából, amely kiváló...

Útjára indul a pécsi...

Útjára indul a pécsi állatkert felújítása 2012. november 30-án került sor a „Mecseki Ökoturisztikai élménypark kialakítása a pécsi állatkert funkcióbővítő...

Wagner-premier előtt a...

Wagner-premier előtt a Pannon Filharmonikusok Hamarosan valósággá válik Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmesterének álma, ugyanis december 8-án és 10-én a...

Szemléletformáló képzés a...

A pécsi Infopont Hálózat tíz munkatársa négy különleges képzésen vett részt nemrég a Zsolnay Kulturális Negyedben a Kerek Világ Alapítvány szervezésében.A turisták tájékoztatását végző...

128 milliós sikkasztás:...

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken, így jogerős lett annak a volt győri ügyvédnek a 6 év 10 hónapos börtönbüntetése, aki mintegy 128 millió forinttal károsította meg ügyfeleit és...

A hétfői eset után újra rabolni akart a késes támadó, elfogták

Ismételten élelmiszerboltot kísérelt meg kirabolni ismeretlen elkövető Pécsett - írja közleményében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, amelyből kiderült, az eset után nem sokkal később elfogott támadó volt az, aki hétfőn rabolt ki egy belvárosi boltot. Az elkövető csütörtök délután Pécsett egy kertvárosi élelmiszerboltba bement és ott kezében egy szikét tartva, azzal hadonászva, fenyegetve készpénz átadására kényszerítette az üzlet egyik eladóját. Az alkalmazottak az elkövető felszólításának nem tettek eleget, az elkövető a kasszát kinyitni nem tudta, így az üzletből üres...

Irodalom, művészet: Adventi Játék az Új-régi Kikötőn

November közepétől megváltozott a Kikötő Online rovatszerkezete. Úgy éreztük - írja közleményében a szerkesztőség -, manapság, amikor a kulturális élet szinte minden szegmense egyre inkább háttérbe szorul és egyre hátrányosabb helyzetbe kerül, hátországot kell adnunk a különféle kulturális és művészeti területek és kezdeményezések számára.  A Kikötő Online szeretne teret adni minden kreatív alkotó, de különösen az irodalom és képzőművészet művelőinek. Irodalmi rovatunkban megismerkedhetünk mára már jól ismert íróink előkészületben lévő műveivel (Min dolgozik?)...

Újra teljes pályán halad a forgalom a 6-os úton - FRISSÍTVE!

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt péntek reggel a 6-os számú főút 182-es számú kilométer szelvényénél Pécsvárad és Pécs között. Az elsődleges adatok szerint egy mikrobusz és egy személyautó frontálisan ütközött, a balesetben többen megsérültek. A helyszíni intézkedések teljes útlezárás mellett jelenleg is folyamatban vannak - közölte a rendőrség.FRISSÍTVE: A 6-os számú főút 182-es km szakaszánál ma reggel történt baleset miatti helyszíni intézkedések befejeződtek, az adott útszakaszon újra teljes pályán halad a forgalom.