Bizottsággal vizsgálnák Gyimesiék, miért fuccsolt be a Lakmusz-ház projekt és mit tesz a rendőrség
2012. december 12. szerda 16:45

Vizsgálóbizottság felállítását javasolja a pécsi Jobbik az István-aknán épült, mára teljesen széthordott Lakmusz-ház ügyében. Gyimesi Gábor, a radikális párt helyi önkormányzati képviselője lapunknak úgy nyilatkozott, a pécsiek több tízmilliót vesztettek a szocialista-éra alatt indult projekten. A létrehozandó bizottság ügyét januárban terjesztik a közgyűlés elé.
Még 2004-ben indult útjára a csúfos véget ért Lakmusz-ház program Pécsett. A nyolcvanas évek közepén bezárt bánya egyik épületét akkor felújították és abban huszonkilenc egykori állami gondozott kapott lakást. A MIOK Alapítvány és a város közös projektje befuccsolt, a házat az együttélésre képtelen lakók maguk hordták szét, ma már romos állapotban, elhagyatottan áll az épület.
Egyes számítások szerint a projekten százmillió forint is elúszhatott, ám annyi bizonyos, több tízmillió adóforintunk bánta a kísérletet. A bebukott projektnek az utóbbi időben mintha elhalt volna az utóélete, ám a pécsi Jobbik révén újra felszínre kerülhet a téma, a párt ugyanis utánajárna, kik a felelősek az ablakon kidobott pénz miatt.
Mi kell egy vizsgálóbizottsághoz?
A bizottság felállításához közgyűlési határozat szükséges, amiben meg kell nevezni a tagokat, a célt és a határidőt. Ha ez létrejön, a testület ügyrendet készít, ami tartalmazza, hogy kiket kívánnak meghallgatni és milyen dokumentumokra kíváncsiak.
- Várhatóan januárban határozati javaslatot terjesztünk elő a pécsi közgyűlésben, azt szeretnénk ugyanis, ha a Lakmusz-ház ügyében vizsgálóbizottság állna fel - tájékoztatta hírportálunkat Gyimesi Gábor önkormányzati képviselő. - Ki akarjuk deríteni, hova tűnt az állami gondozottaknak beígért, majd később visszavont támogatás, illetve, hogy miként hordhatták szét az önkormányzat tulajdonában lévő épületet - tette hozzá.
A politikus szerint a projekt tízmilliókat vett ki a pécsi adófizetők zsebéből, hiszen az ingatlant eleve tízmillióért vásárolta az önkormányzat, de „a lakóknak beígért összeg sorsáról sem tudni semmit".
Gyimesi a rendőrség felelősségét is górcső alá venné, hiszen - ahogy fogalmazott - „mind a mai napig képtelenek szavatolni a biztonságot a keleti városrészben".
- Tudni akarjuk, hogy kik a felelősök és miben hibáztak, hiszen attól tartunk, a György-telepen induló komplex telepfejlesztési program is hasonló sorsra jut, mint a Lakmusz-projekt - szögezte le.
Gyimesi Gábor érdeklődésünkre elmondta, a bizottság munkájába magukat az érintetteket, tehát az egykor az István-aknai házban élőket is be szeretné vonni.
Képünkön a hírhedt Lakmusz-ház.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Kötelező lehet a boltokban legelább...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...